Dátum: 2019. október 23. szerda    Mai névnap(ok): Gyöngyi


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

A bajadér
A Magyar Nemzeti Balett új bemutatóján a 2008. november 15 és 17-i premieren igazi nagybalett kerül a közönség elé. Mint a jóhangulatú sajtótájékoztatón Keveházi Gábor balettigazgató elmondta, az együttes azért most fordult ehhez a műhöz, mert igazi, klasszikus nagybalettet akartak bemutatni - és ez a koreográfia a balettirodalom technikailag legnehezebbje.
Hosszú évekig nem nyúltak ehhez a műhöz, de most a táncosok fizikai, technikai és nem utolsó sorban lelkiállapota olyan, amikor eljutottak egy olyan pontra, hogy be lehet mutatni A bajadért. A bajadért, amelynek története érdekes és izgalmas. Most hozzá lehetett nyúlni a műhöz azért, mert a szólisták mellett a kar magántáncosai is megfelelő technikai tudás birtokában vannak. A társulat most érett meg, most alkalmas fizikailag és lelkileg is erre a nagyon nehéz, nagy pontosságot követelő feladatra.

Érdemes visszatekinteni magára a mű keletkezésére, a balett történetére. A zenét Ludwig Minkus szerezte és Marius Petipa koreográfiája először 1877. február 4-én Szentpéterváron volt látható a cári Nagy Színházban de műsorra tűzése az elmúlt évszázadban később is mindig fontos esemény volt. A koreográfiát többször megváltoztatták, megrövidítették, az adott kornak megfelelően átdolgozták, majd rekonstruálták és ismét megújították. Világhírű táncosnők táncolták Níkiát, a bajadért, a templomi táncosnőt több mint egy évszázadon keresztül. 1961 után, a Kirov Balett Londonban, New Yorkban is bemutatta a balettet, míg végül az akkor már emigrációban élő Nureyev 1963-ban saját emlékei alapján vitte színpadra és táncolta el a főszerepet Margot Fonteyn a londoni Királyi Balett tácosnője oldalán.
A balett 1992-es párizsi bemutatóját az akkor már halálos beteg Nureyev búcsúnak szánta az élettől és a színpadtól – és a Párizsi Opera színpadán sokat változtatott a koreográfián.

A bajadér koreográfiája Moszkvától Tokioig és szerte a világban a Makarova és a Nureyev változatok alapján van a színpadon. Minden jelentős koreográfus változtatott a ma már valószínűleg visszaállíthatatlan és nagyon hosszú, eredetileg több mint 200 perces koreográfián. A Magyar Állami Operaház 1976. október 20-án tűzte műsorára az Árnyak tánca címmel A bajadér rövidített változatát a mű első bemutatójának 100. évfordulója előtt! Akkor kettős szereposztásban táncolták. Níkia Kékesi Mária és Pártay Lilla, Szolor szerepében Dózsa Imre és Mészáros László táncolt. De ekkor részben műsorszerkesztési okokból az Árnyak tánca nem épült be a hazai repertoárba. Egyszer láthatta eddig A bajadért a közönség az idei premierig a legteljesebb formában - amelyben az Esküvő és az Árnyak birodalma kép szerepelt. Ez a Magyar Táncművészeti Főiskola 1998-as vizsgaelőadásán, Flora Kajdani betanításában, Dózsa Imre és Sebestyén Katalin szereplésével.

Aleszja Popova - Vladimir Arhangelszkij
 
A Magyar Nemzeti Balett új bemutatója előtt is gondolkoztak azon, hogy melyik verziót játsszák? Slava Muchamedov a balett koreográfusa Marius Petipa koreográfiája (1877) és Csabukiani, Ponomarjev (1941) valamint Zublovszkij (1948) hozzáadott koreográfiái alapján készítette az előadás koreográfiáját. Keveházi Gábor szerint kiváló a koreográfia, kiválóak a táncosok, és szépek a díszletek, csodásak a jelmezek. A klasszikus balettet szerető közönség számára az est a legnagyobb, legteljesebb élmény lehet.

Sláva Muhamedov szerint a próbafolyamat alatt az egész együttessel egyszerre és együtt dolgoztak. Ez újdonságnak számított, úgy gondolja, hogy megtalálták a helyes arányt és ennek eredménye lesz. Korábban már dolgozott ezen a baletten Rio de Janeiroban, és akkor elhatározta, hogy bizonyos mértékig változtatni fog. Úgy érezte, hogy le kell rövidíteni a kroeográfiát és érzelemdúsabbá kell tenni. Fantasztikus munkát végeztek a szólístákkal, a balettkarral együtt, közösen. Remek a tánc, kitűnőek a táncosok és egészen különleges a díszlet (Zeke Edit) és a jelmez (Velich Rita) és a színpadkép, a látvány.

Pongor Ildikó a próbavezető balettmester elismeréssel beszélt Muchamedov alkotói stílusáról és arról, ahogyan a táncosoktól megköveteli a maximumot. Örül, hogy három szereposztában kerül bemutatásra a mű, ami azt is jelenti, hogy nagy a konkurrencia a táncosok között. Erre a művészeknek szüksége van, hogy mentális és fizikai síkon is visszajelzést kapjanak. Számára is fontos feladat, hogy átadhatja azt a tudást, amivel rendelkezik és amit minden síkon fogadhatnak a táncosok. Ez a koreográfia olyan kemény feladat, ami hihetetlen munkát, figyelmet, pontosságot igényel.
A sajtótájékoztatón jelen voltak a táncosok, Aleszja Popova, Vladimir Arhangelski, a közelmúltban Junior Primissima díjat kapott Oláh Zoltán, Bajári Levente és mások.

A tánc, a klasszikus balett, a szólíták, a magántáncosok és a kar közösen magasszínvonalú munkája fémjelzi azt a lehetőséget, hogy ez a balett az év nagy sikere lehessen!

[Angyal Mária]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu