Dátum: 2019. október 15. kedd    Mai névnap(ok): Teréz


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Csacsogások Kern Andrással
A Pesti Színházban 2008. szeptember 28-án bemutatják A KELLÉKES című előadást. Eberhard Streul színdarabja nyomán írta Parti Nagy Lajos, rendező: Ilan Eldad. A Bemutatót megelőzően beszélt a címszereplő a Vígszínházban eltöltött éveiről. A kellékes – egy volt ügyelőnek. Orlai- és a Vígszínház közös produkciója.
A színházi figurák karakteresek, érdekesek, sokszínűek. Öltöztetőről már született darab. Eberhard Streul – Parti Nagy Lajos egyfelvonásosának kellékes a főhőse, aki a véletlen folytán reflektorfénybe kerül. Jutalomjáték ez a javából a címszereplő Kern András számára. S nem csupán azért, mert másfél órán át egyes-egyedül övé a színpad. A sztorik, poénok, paródiák köntösében a színházról, pályatársairól, s nem utolsósorban önmagáról vallhat a Pesti Színház évadnyitó bemutatóján.

- Hogy telt a nyár?

- Pihenéssel. Leszámítva azt a néhány alkalmat, amikor mai divat szerint – afféle „off előadásban” - eljátszottam néhányszor A kellékest vidéken, hogy közönség előtt kipróbálhassak néhány dolgot.

- Sikerült?

- Azt gondolom, igen. Valamennyi előadás szabadtéren volt. S bár én nem vagyok híve az improvizációnak - szeretem, ha minden pontosan úgy történik, ahogy kell -, szabadtéren a váratlan helyzet szinte mindig adja magát. Szerencsére ez egy olyan darab, amely kicsit engedi is a rögtönzést.

- Például?

- A balatonföldvári előadáson éppen pisztoly volt a kezemben a történet szerint, amikor iszonyú zajjal elszállt fölöttünk egy helikopter. Egy szót se lehetett hallani belőlem. Naná, hogy le akartam lőni.

- A poént viszont ne lőjük le, már ami a darabot illeti. Mi az, ami elárulható belőle?

- Ez egy egyszemélyes mű. Eberhard Streul nevű német ember írta, amelyet Parti Nagy Lajos magyarított, pontosabban „pestiesített”, s amelybe én is beleraktam a saját élményeimet. Lajos szerette ezt megírni, én meg szerettem kicsit beledumálni. Hőse egy Bieder József nevű kellékes, aki egy este – úgy szoktam mondani - „lesen” marad. Éppen a következő előadás kellékeit készíti be a színpadra, amikor észreveszi, hogy bent ül hatszáz néző, akik tévedésből jöttek el. Először mindenkit haza akar küldeni, aztán elkezd beszélni hozzájuk, egyszer csak eltelik másfél óra és kiderül, hogy elszórakoztatta az embereket.

- Első alkalom, hogy másfél órán keresztül egyedül állsz szemben a közönséggel.

- Igen. Előadóestem se volt soha. Picit arra emlékeztet egyébként. De nem az. Ez egy sikeres darab, sok helyütt ment Európában és mindig arra a színészre van igazítva, aki játssza. Ilan Eldad – akivel Az élet mint olyan kapcsán találkoztunk és „szerelmesek lettünk egymásba” – találta ki nekem. Odaadott egy videokazettát, amelyen egy Ottó Schenk nevű osztrák színész játszotta a Josef Bieder felvirágzása című monodrámát. Schenk operarendező is, nem véletlen, hogy az ő kellékese az Operában dolgozik. Azt mondtam, ez isteni, ilyet kerestem régóta. Nálunk Bieder az utóbbi negyven évben Pesten volt kellékes, a sztorik, néha paródiák mind ezt idézik, s szólnak a színház kulisszatitkairól is.

- Milyen pluszt adott számodra az Ilan Eldaddal való közös munka?

- A magától értetődőséget. Ő egy Izraelben élő vajdasági magyar, aki sokat dolgozik itt. Ahhoz ért, hogy egy színészből a legjobb formáját kihozza. Van érzéke a humorhoz, az érzelemhez, a vadsághoz. Amikor rendez, valóban rendet rak. Az a fajta agyontekert gondolkodás, ami manapság divatos a színházban, őbenne nincsen. Reméljük, ez nem baj, s épp ezért egyre nagyobb tisztelet övezi őt a magyar színházi kultúrában is.

 
 
- Arra is utal a kellékes „mennybemenetele”, hogy egyszer mindenkire rávetülhet a reflektorfény, s eljátszhatja saját jutalomjátékát?

- Szeretném, ha mindenki azt érezné a nézőtéren: ez a fickó akár én is lehetnék. De ez azért egy speciális helyzet, mert ő egy színházi ember. Nem színpadra termett, hanem háttérmunkás, aki sose mutatkozik a nyílt színen. Ez egy speciális eset.

- Mekkora megterhelést jelent egy előadás?

- Majd kiderül. Amíg keresgéltük, hogy milyen is legyen – az utolsó pillanatig is átírtuk, beleírtunk, hozzáírtunk –, addig nagyon izgalmas és nagyon fárasztó munka volt. Tavasszal próbáltuk a kánikulai melegben, úgy hogy fizikailag is rémes állapotba kerültem a végére. Olyan voltam, mint egy kiütött bokszoló. Remélem, ez meg fog változni, s amikor majd tizenhatodszor megy, normális terhelésű előadás lesz.

- Valaha lelkesen meséltél egy reklámfilm forgatásról, amelyet a Venice Beach-en éltél meg, Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr barátod meghívásának köszönhetően. Kicsit kihunyt benned az Amerika-láz?

- Amerikába szórakozásból jártam. Az amerikai kultúrára innen Magyarországról, esküszöm, jobban rálátok. Nemrég megnéztem a Coen testvérek Nem vénnek való vidék című filmjét. Óriási. Ehhez nem kell ma már Amerikába menni.

- - A Vígszínházba viszont menni kell. Harmincnyolcadik szezonodat kezded az idén.

- Így igaz. ’70-ben végeztem, de egy évvel előtte már a 68/69-es évadot e falak közt töltöttem főiskolásként, sőt, ’65-ben játszottam itt a Közjáték Vichy-ben című drámában. Ha mindent összeadunk, van az már negyven év.

- Annál inkább érvényes a kérdés. Hogy változott-e a hozzáállásod az őszi szezonkezdéshez? Ugyanúgy „harapsz” több évtized után is?

- Igen. Másfél hónapot nyaraltam Balatonon, ami igazán rám fért az előző nyarak hajtása után. De bizony egy hónap után elkezdett egy kicsit olyan unalmas lenni. Untam a napot, untam a vizet, és azt mondtam, most már el kellene valamit olvasni, mert mindjárt kezdődnek a próbák, s elég nehezen áll vissza az ember koncentrálóképessége. A nap, a víz, a nyugalom, a zabálás, ami velejárói a nyaralásnak, mind ellentétesek a színházzal. Ami egy idegbaj, fölhúzottság, szellemi vadság, stressz és koncentrálás szörnyű elegye. Aki teheti, kerüli. Szinte egyetlen szakma a színészet, ahol az ember keresi a stresszt.

- Tordy Géza, Hegedűs D. Géza, Eszenyi Enikő, Alföldi Róbert. Néhány kollégád, akik rendeztek téged. Te végleg feladtad, hogy mindazt, amit megéltél, megtapasztaltál, rendezés formájában felmutasd?

- Elmondtam már többször, régi történet. Amikor kikerültem a főiskoláról, kifejezetten kedvem volt rendezni. Színre vittem a Tojás Joe halálának egy napját, majd a Keresztül-kasul című komédiát. Aztán következett A 22-es csapdája, amit Heller regényéből írtam színpadra. És akkor megijedtem. Az volt az érzésem, hogy nem tudok egy ilyen sokszereplős, sokhelyszínes, bonyolult masinériát mozgatni. Az ijedelem azóta se múlt el bennem. Filmet bármikor rendeznék, televíziós játékot – ha lenne – úgyszintén. Ahhoz van érzékem. A harchoz viszont – ami egy film létrehozását jelenti – kicsit lusta vagyok.

- Pályakezdésedkor csupa színészkolosszussal – Ruttkai, Básti, Latinovits, Tomanek, Darvas – sodort össze az élet. Ma már lassan te is a társulat „nagy öregjei” közé tartozol. Milyen a fiatalokkal a kapcsolatod?

- A fiatalok szemérmesek. Mi is azok voltunk. Sose mentem oda Darvashoz kérdezősködni. De figyeltem őt A vörös postakocsi című darabban, ahogy hátrafelé menet mekkora nagy levegőt tud venni. És megtanultam tőle például, hogyan lehet ezerszemélyes színházat háttal is betölteni hanggal – elég nehéz, persze könnyednek kell látszania. Hogy tőlem átörököl-e valaki valamit, nem tudom. Majd ha elhunytam és ők annyi idősek lesznek, mint most én, talán elmesélik.

- Úgy véled, szeretnek?

- Talán igen. De nem mutatják ki. Illetve van, aki kimutatja, van, aki nem. Ez nem baj.

 
 
- Pályatársaid közül többen úgy tartják, hogy manapság mintha kevesebbet beszélgetnének egymással a színészek.

- Ezt nem tudom. Tordy Gézával, tegnapelőtt találkoztam, mert átjöttek hozzám Tihanyból, ott ültünk a teraszunkon, s hattól éjjel kettőig beszélgettünk, minden második percben a szakmánkról. Eszenyi Enikővel szintén leülünk dumálni itt-ott, és Bujtor Pistával épp úgy, mint Fesztbaum Bélával. Vagy említhetném Verebes Pistát, aki családjával ott nyaralt mellettünk Szepezden. Ő keresztrejtvényt fejtett, én bementem a vízbe, együtt ebédeltünk, igazából nem sokat beszéltünk az egy hét alatt, talán tizenkilenc órát. De azt mind a szakmáról. Na, most hogy ezek a beszélgetések érnek-e valamit, vagy nem, előbbre visznek, vagy nem, a fene tudja. A sok csacsogásból azért mindig valami lejön, ami érdekes, ami fontos és szól valamiről.

- Azok számára, akik még a ’62-es Ki Mi Tud kamaszaként ismertek meg, szinte hihetetlen, hogy ma már a Vígszínház „nagy öregjei” közé tartozol. Kisebbfajta csoda az is, hogy még az idén „fennállásának” negyedszázados jubileumát ünnepelheti a Játszd újra, Sam! című előadás, amelynek főszerepét alakítod.

- Azok a mondatok nem koptak meg. Egy darabról a tizenötödik percben nagyjából lehet tudni, ha rossz. De ha jó, eláll akár huszonöt évig. Woody Allen vígjátéka emberi történet, ezért nem rongálta meg az idő. Ezért maradhatott meg ennyi ideig.

- A színház világában viszont szembeszökőek és tagadhatatlanok a változások. Hogy érint?

- Bonyolultan. Sok olyan produkciót látok, amit egyáltalán nem tartok jónak, s amelyről a sajtó, a körülöttünk lévő sznobizmus elragadtatással beszél. Ezt nem értem. Olyankor elgondolkozom, hátha én vagyok a hülye. Ugyanakkor azt gondolom – lehet, nagyképűen hangzik – van egy olyan képességem – hogy az igazi tehetséget felismerem.

- Mit hozhat a jövő?

- Néha úgy érzem, a mi generációnk s vele együtt az a lélektani realizmus, amit Aschertől, Vallótól, Martontól meg Horvaitól tanultunk, lassan kimegy a divatból. Jönnek az új srácok, vagy ahogy Karinthy fogalmazta – tisztelet a kivételnek – „jönnek az új undokak”.

[Kiss Péter]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu