Dátum: 2019. október 24. csütörtök    Mai névnap(ok): Salamon


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Ivánka Csaba-díj 2008
2008-ban az Ivánka Csaba-díjat - Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását - KOVÁTS ADÉL színművész nyerte el, rendkívül elhivatott, minden műfajban különleges karizmával megformált, a lélek mélyrétegeit feltáró intuitív alakításaiért, emberi fedezettel megalapozott művészi munkájának elismeréseként. A díjat, egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben.
IVÁNKA CSABA (1948-1996) a Nemzeti Színház tragikusan fiatalon elhunyt nagytehetségű színész-rendezője volt. Az Ő emlékét őrzi ez az egyre rangosabb elismerés, amelyet korábban SZAKÁCSI SÁNDOR, CSERNUS MARIANN, MIHÁLYFI BALÁZS, BUBIK ISTVÁN, VÉGH PÉTER, KÉZDY GYÖRGY, KUBIK ANNA színművészek és FEKETE MARI zenei vezető nyertek el.

 
KOVÁTS ADÉL Jászai Mari-díjas színművész, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett operett-musical szakon. Azonnal szerződtette a Nemzeti Színház, s hamarosan a társulat egyik meghatározó fiatal művészévé vált. 1992-től egy évadon át szabadfoglalkozású színművész, 1993-tól napjainkig a Radnóti Színház társulatának tagja.

 
CSOMÓS MARI LAUDÁCIÓJA

Tisztelt Társulat! Kedves Kollegák!

Nem tudom vannak-e angyalok, de hogy angyali lények éltek és élnek közöttünk, abban biztos vagyok. És ilyen volt Ivánka Csaba is.

Talán értesültetek már arról, hogy fiatalon elvesztett nagytehetségű, kedves kollegánk emlékének ápolására, a művész hozzátartozói 2000-ben alapítványt hoztak létre, amelynek elsődleges célkitűzése évenként egy alkalommal az IVÁNKA CSABA-DÍJ átadása, egy arra érdemes színművész számára, egy pályatársakból álló kuratórium döntése alapján.

Az elismerést az alapítók szándéka szerint olyan színházakban adjuk át, amelyek Ivánka Csaba művészi életében fontos szerepet játszottak.
Bizonyára többen tudjátok, hogy Csaba pályájának egyik legnagyobb sikerét éppen itt, a mi színházunkban aratta, mégpedig Voltaire Candide-jának címszerepében, Gosztonyi János rendezésében. Tudnotok kell azt is, hogy amíg élt, fokozott figyelemmel és nagy szimpátiával kísérte a színházunkban folyó munkát.

Ezért 2008-ban a RADNÓTI SZÍNHÁZ társulatából választottuk ki díjazottunkat.

Az Alapítvány igyekszik olyan művészek munkáját elismerni ezzel a szerény kitüntetéssel, akik Csabának fontos produkciókban partnerei, alkotótársai voltak, akik művészi – emberi értékekben, ő hozzá hasonlóan gazdagok, s azóta is kiváló, karizmatikus alakítások, magas színvonalú munkák jellemzik pályafutásukat.

Godspell - Elől: Ivánka Csaba, Végh Péter, Bubik István, Kováts Adél Hátul: Molnár Zsuzsa, Császár Angela, Murányi Tünde (1989.)
 
Idei díjazottunk pályájának kezdetén Ivánka Csabával egy társulatban dolgozott a régi Nemzeti Színházban számos előadásban; a Sik Ferenc által rendezett Romeo és Júliában, majd Kerényi Imre rendezéseiben, a Csiksomlyói Passió és az István, a király előadásaiban, s az Iglódi István által rendezett nagyhírű Godspell előadásában is egymás kölcsönösen nagyra becsült partnerei voltak. Csaba őt generációjának egyik legnagyobb tehetségének tartotta. Díjazottunk pályafutása azóta is töretlenül ível felfelé, s karizmatikus alakításaival sikerült kivívnia a közönség szeretetét és pályatársainak elismerését egyaránt.
Bizonyára sejtitek már, hogy kiről beszélek, de az egyértelműség kedvéért elmondanám még, hogy idei díjazottunkról méltatói azt állítják többek között, hogy Ő az egyik legszebb magyar színésznő. Szerencsés csillagzat alatt született, mert ezen adottsága csupán „hab a tortán” – színpadi múltja a magyar és a világ drámairodalmának legendás szerepeiben bővelkedik. Volt már JÚLIA, HERMIA, CATHRIN, LUCETTA, ZILIA, S eljátszotta a FRANCIA KIRÁLYLÁNYT s az ÉJ KIRÁLYNŐJÉT is. Nagy sikerrel alakította továbbá LUJZA, NELLI, JELENA ANDREJEVNA, CRISTINE, LIZZY és RANYEVSZKAJA szerepét, napjainkban - többek között - BERTHE és THEA megformálásával arat estéről estére megérdemelt sikert.

Az Ivánka Csaba-díj nyertese 2008-ban
Kováts Adél!

(Elhangzott 2008. június 9-én,
a Radnóti Színház évadzáró társulati ülésén.)

[k.l.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu