Dátum: 2019. október 24. csütörtök    Mai névnap(ok): Salamon


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Egy Csongor és Tünde-előadás Békéscsabán
Hontalan Iván újra színházban járt, s elragadta a Mérő Béla rendezte Csongor és Tünde Békéscsabán. Mereng a didaktikusságról, beavató színházról, tehetségekről, "baszatlan" Mirigyekről, s a közúti zérótolerancia hasznos vagy káros mivoltáról.
Ha már drámai költemény, azokkal értek egyet, lásd Zalán Tibor dramaturg megjegyzését a Békéscsabai Jókai Színház vendégoldalán, akik úgy vélik, hogy ez a műfaj meglehetősen színpadidegen, nem véletlenül hívják könyv- vagy világdrámának is. Szándékai tengelyében filozófiai tételek, az emberiség nagy problémáinak általános felvetése áll, nincs igazi konfliktusa, nincs cselekménymenete, csak tételek bizonyítását szolgáló epizódrendszeren keresztüli haladása, hősei történelem feletti lények, bibliai vagy mitológiai alakok, nehéz őket vérrel megtölteni, hiszen a filozófiának, a tételességnek, az általánosságnak nem az a legfőbb erénye, hogy magas a vérnyomása. Ha jól következtetek ebből, stilizáció a stilizáció hátán egy ilyen mű színrevitele. Ezért buknak, vagy inkább merülnek unalomba – mert a mi színházi világunkban nem buknak a darabok, csak sorban a színházi menedzsmentek, de azok sem elsősorban szakmai alkalmatlanság vagy rossz műsorpolitikájuk, gyenge évadteljesítményük, hanem egészen más miatt, de ez most nem idetartozó. Én még nem láttam jó Az ember tragédiája előadást, talán az egyetlen szolnoki, Paál István rendezést kivéve, ahol Paál olyan húzásokkal és koncepcióval tette színpadra a művet, hogy az ember nem tudta kivonni magát a cselekmény és látvány hatása alól. Ahogy nem láttam még egyetlen igazán jó, nem modoros vagy nem mesejátékká visszafonnyasztott előadást a Csongor és Tündéből sem. Pedig azt az előadást is láttam még – koromnál fogva –, amelyben Mirigyet Gobbi Hilda játszotta, ami eleve biztosította ugyan a színháznak a sikert, de nem mentette meg az előadást a benne föltalálható együgyűségektől, zavaró és bántó didaktikusságtól, mely nyilván a Vörösmarty-műnek lenne felróható, ha a Vörösmarty-mű színpadra íródott volna, és nem egy világnap-teória stb. kedvéért.

Egy régi Mirigy - Gobbi Hilda bronzba öntve
 

Így aztán erősen töprengtem, elutazzam-e a lakhelyemtől meglehetősen messzire eső Békéscsabára, hogy megnézzem Merő Béla előadását. Ráadásul, a művet a Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola "Színitanház" II. évfolyamos hallgatóival állította színpadra. Második ráadásként beavató színházi formában, ami nagyszerű dolog, de mindig kétséges színvonalú előadással fenyeget a sok okos magyarázat mellett. Szóval, sok ráadás volt itt, ami az utolsó percig ingataggá tett, beüljek-e az autómba, és hosszú gurulás után megálljak a Békéscsabai Jókai Színház előtt.

Hogy mégis elindultam, annak Merő Béla rendező (fotó) az oka, akinek az élete, olvasható sok helyen, már jó ideje csak üldöztetésből és menekülésből, ellene vádaskodásokból és őt megrágalmazásokból áll. Aki közben – mintha mi sem történnék – rendületlenül rendez, és nem is rosszakat, ha csak a legutóbbi, szintén békéscsabai Solness építőmesterére, vagy a Paul Foster műre, az I. Erzsébetre gondolok, de hivatkozhatnék a zalaegerszegi Griff Bábszínházban vagy a kecskeméti Katonában rendezett munkáira is. Merő Ruszt József-tanítvány volt, ami nem rossz iskola, a beavató színházat emlékezetem szerint (a szintén folyton üldözött és menekülő) Ruszt találta fel és működtette a hozzá illő zsenialitással – és maga mellett, tapasztalatait átadva neki, Merővel. Azért a színház honlapján, némi gyanakvással, utána néztem a dolognak. Idézetek: „A mintegy négyszáz (kiemelés tőlem H. I.) "beavató-bérletes" öt alakalommal nézhetett, nézhet meg rendezői magyarázattal, útbaigazítással ellátott előadásokat, és ismerkedhet a színház, a színházi munka rejtelmeivel.” Más helyen: „A beavató színházi bérletsorozaton belül, január-februárban indítottunk még egy, szűkebb körű sorozatot, mintegy ötven fős közönséggel, akik a Beavató bérletesek közül kerültek ki, és aktív módon végigkísérhették amint a színiskola másodéves hallgatóival Merő Béla rendező színpadra állítja (kiemelés tőlem H. I.) Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabját.” Még egy kiemelés, de most Merőtől: „Kérdések sorozata: Vajon miért nyúlt Vörösmarty egy közismert meséhez? Mese-e a "Csongor és Tünde"? Van-e értelme az egydimenziójú életnek? (a három vándor) Mit jelent a végtelenben a véges emberi élet? Mi végre élünk, ha az éjben születünk és az éjben halunk meg? Egyáltalán élünk-e, él-e Csongor, aki nappal alszik, éjjel van ébren? Mi adhat értelmet létezésünknek? Nem válunk-e nevetségessé kurta emberi létünk béklyójában "piramis-építésünkkel", tenni akarásunkkal, önkifejezési lehetőségeink kutatásával, álmodozásainkkal, az "ismeretlen" keresésével, szerelmünkkel, harcainkkal? Megvalósíthatóak-e a kamaszkori álmaink?”

 

Merő nem véletlenül a színháztudományok doktora (is), tudja, hogy kell megszólítani a közönséget. Nem állít, hanem kérdez, teszi ezt azért, hogy az állítás vagy a nézőben fogalmazódjék meg, vagy azért menjen be a(z utcájába) színházába, hogy a kérdésekre választ kapjon.

Csákvári Gabriella, Ferenczi Réka, Kovács Márta, Szász Ilona (design szak I. évf.). Remek találat például, hogy a hármas utat a színpadi (itt termi) sötétben fehér zsinórokkal befutó színészek jelölik ki, jelölik meg egyetlen villanás alatt, imponálóan modern látványvilágot teremtve a néző számára. (Termi sötétet említettem, mert egy barokkos teremben rendeződött a játék, talán stúdiónak hívják, szépnek szép, akusztikának kimondottan rossz, ezt már az I. Erzsébet nézésekor is észrevettem.)

 

Az előadás első pillanatában az égből lehull egy hatalmas fekete lepel, elborítva a játékteret, belőle kiemelkedik az Éj királynője, és Király Péter remekül eltalált, finom zenéinek egyikére farkasszemet néz a nézőkkel. Ugyanő zárja az előadást Merő találó koncepciójából, és ő mondja el az utolsó, elhíresült négysort a szerelemről és életről-halálról, míg a szerelmesek, az immár földi nővé változott Tünde és Csongor elindulnak, be a leple alá, az éjbe, az emberi élet utolsó stációja, a halál felé, ameddig azért egy élet vezet el. (Megjegyzem, Vígh Zsuzsa Éj-monológja, melytől talán legjobban féltem, megrendítően szép, kínálkozó pátosztól és okoskodó filozofálgatásoktól mentes, remek hangsúlyokkal életre hívott alakítás volt.)

Az Éj első és utolsó megjelenése között hihetetlenül dinamikus, pergő előadás folyik. Nem észlelhető, hogy még nem kész színészek dolgoznak a játéktéren, az előadás teli ötlettel, sziporkáznak a poénok, jobbnál-jobb alakításokkal. Az Ilmát játszó Németh Anna és a Balgát játszó Berta János (ő az egyik meghívott vendég, „civilben” bábszínész) játéka nyomán szem nem marad szárazon a röhögéstől, kiváló párost alkotnak. A lírai részek sem túlemelkedettek, köszönhetően a Tündét alakító Liszi Melindának, aki szinte balett-koreográfiával játssza végig húsvér, kívánó és adakozó, kétségbe esni tudó szerelmes tündérlány-szerepét, illetve a Csongort visszafogva, de bánatot, szenvedélyt jól éreztető Vadász Gábornak, az előadás másik meghívott vendégművészének, aki egyben karmestere is az előadásnak.

 

A három ördögfiókát három lány játssza, ami akkor is meglepetés, ha mai színházi világunkban akár Lear király is lehet tizennyolc éves hajadon; Cseh Adrienn, Tari Sarolta, Üveges Réka cirkuszi artistákat megszégyenítő cigánykerekezéssel, vetődésekkel, pankrátorok arcpírját előcsaló verekedésekkel teszik hitelessé a hármas-figurát.

Szilágyi Zsanett Mirigy szerepében méltó ellenfele a szerelmeseknek, azaz a földi boldogságnak. Szándékosan nincs megöregítve, nincs elcsúfítva elgonoszítva, inkább egy szerencsétlen, jónak lenni nem tudó, anyának megmaradni nem tudó, magára hagyott, baszatlan és szeretetlen nő keserveit és irigységét, indulatait és hisztérikus pillanatait jeleníti meg, ezzel finoman kimozdulva a gonosz boszorkány jancsis-juliskás közhelyéből.

 

Nagy Róbert harsány, majd összeroppanó Fejedelme, Vígh Zsuzsa mankón visszakacskázó Kalmárja, illetve Szabó Gábor jövetelében komikus, távoztában szánalmas és nem is kicsit megrendítő, könyvlapokat kitépő és szétszóró Tudósa pontos alakítások, legnagyobb dicséretük, hogy ők is kimozdulnak didaktikus megírtságukból, emberi gőgöt és fájdalmat tudnak közvetíteni, és ami a legfőbb dicséret, nem állítják meg az előadást, nem vesznek le a dinamikából, ami az egyéb rendezések legnagyobb hibája szok lenni.

Lakatos Tímea, aki legalább öt noném, maszkos vagy maszktalan „kísérő szerepet” játszik még az előadásban, Ledér szerepében izgalmas és sokszínű, nem tudom, karcsú alakját bámuljam-e inkább a fátyol alatt, vagy azon bámuljak, milyen hajlékonyan bánik a nem túl nagy, de azzá növesztett szerepében.

Merő színészvezetése szinte hibátlan. Húzásai pontosak, nem lett mesejáték a Csongor és Tündéből, Vörösmartyt látjuk, ahogy ő megírta, megőrzött szellemiségével, de azok nélkül a sallangok nélkül, amelyek drámai költeménnyé tették a művet. Azaz, Merő rendező a drámai költeményt sérülés nélkül alakította át színpadi költészetté, ami nem kis invenciót, alkotó-munkát és gondolati kísérletezést, a végén pedig rátalálást követelt meg tőle. Nem csak a jelen lévő diákok, de felnőttek, színházi szakemberek is élvezettel nézték azt, ami előttük történik, s hogy némi germanizmust engedjek meg magamnak, nem elmondva, lejelezve van.

Nem vagyok a színház igazgatója, nem is szándékszom az lenni, még csak tanácsot sem kívánok adni Fekete Péter új igazgatónak, de annyit el kell mondjak neki, hogy jól döntött, amikor a sorozatot elindította, és ilyen színvonalon indította el. És azt gondolom, én az ő helyében, akár repertoárdarabként, bátran játszanám ezt az előadást az évad végéig felnőtteknek is.

Hontalan Iván a "színészbüfében"
 

A hosszú és őszinte taps után a beszélgetésre ott maradt nem kevés néző elé kiült a rendező, az igazgató, és az összes színész. A szívem szakadt meg, hogyan döntsek a két erős vonzás között: maradjak ott, és hallgassam őket, vagy igyak meg egy sört a színészbüfében. Utóbbi mellett döntöttem, és meg kell valljam, most már erősen bánom. Egész úton hazafelé azon gondolkodám, a nulla tolerancia idején, nem rontja-e meg színházi élményemet egy színházba nem járó, az út mellett elemlámpával játszogató röndér.

[Hontalan Iván]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu