Dátum: 2019. október 15. kedd    Mai névnap(ok): Teréz


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Varga Magda: Lacrymosa Quartetto e coro
Varga Magda operaénekes, a Debreceni Csokonai Színház örökös tagja, a saját születésnapján, Vámos László (Bp. 1928. január 30. – Bp. 1996. február 3.) Kossuth-díjas rendező, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, születés-és halála napja alkalmából a „drága Mesterre, a Tanár Úrra!” emlékezik. Vámos szerint: „Varga Magda minden idők legkiválóbb általam látott Carmen-je.”
Éjszaka van. Halkan szól Verdi Requiemjének Lacrymosa tétele. Ez a zene megnyugtat és méltóvá tesz arra, hogy az előttem fekvő fehér lapokra írjak. Írok, írnék, de nem tudok Rólad múlt időben írni, emlékezni.
Tekintetem arra a fotelra téved, hol látogatásaid alkalmával ültél, nézem, s lelki szemeimmel látlak; itt vagy, köszönöm, hogy eljöttél! Itt ülsz elegánsan, átvetett lábbal, fejed oldalra hajtod, szemed kéken, huncutul nevet rám. „Nekem szól a Lacrymosa?” – kérded. „Neked, Lacikám, mert most mind együtt vagyunk: Quartetto e coro! Neked énekelünk, drága Mester, Tanár Úr!”
Nagyon szeretnék beszélgetni Veled, e csodálatos dimenziójú éjszakában, mert számunkra, számomra nincs elmúlás – Te élsz, mert:

„Te nem halálra lettél, és irigy
idő rád nem tipor, örök madár”

(John Keats)

 
Mint mesebeli madár röpködtél az országban, hogy repülni taníts. Hiszen ezért röpültél Itáliába is, de onnan magasra szálltál… „Magda” – mondod -, „nem történt más, csak úgy csináltam, MINTHA meghaltam volna.” Igen, emlékszem. Te mondtad: „Minden játékunk úgy kezdődik, mintha… És csak sok idővel később éljük meg a teljes azonosulás csodáját. De, mint minden ilyen pillanat, mint csoda létezik, mert átéltük – az, amiért nagy utat kell megtennünk, hogy azután ajándékként megkapjuk”.
Isten szeretett engem, hogy mindjárt a „hosszú” út elején olyan avatott mestert adott nekem, ki ajtót nyitott álmaim világába, kezével erősen tartott, hogy el ne essek a küszöbökben, s akitől tudom, hogy hiába érzem elhivatottságomat, ha nem tudom bizonyítani azon a helyen, amit úgy hívnak: színpad

Ha könyvet írhatnék rólad, talán megközelítőleg tudnálak ábrázolni – de úgy, hogy szubjektív élményanyagomon túl megszólaltatnám a díszlettervezőket, festőtárak vezetőit, a jelmeztervezőket, sminkeseket, fodrászokat, de az igazgatókat, művészeti- és gazdasági vezetőket is. Így válna objektívvé, igazzá az a tény: mindenhez avatottan értettél. 1956-tól 1978-ig megszakításokkal, majd (csak időbeli) szünettel szerepek sora köt Hozzád. Arra kényszerülök, hogy a hatalmas élményanyagból csak néhányat emeljek ki.

 
Verdi Falstaffjára készültünk 1956-ban. Windsor álomvilágából tankok dübörgése ébresztett. A történelem által kialakult két felvonás után némává csendesült, kényszerült a harc. Falstaff helyett Bánk bán, én Gertrudis. Instrukcióidból egy: „Magda, a szemed már Gertrudisé, de egész testeddel nőjj fel a szemedhez.”
Verdi: Falstaff. Én Quickly vagyok, az összeesküvőnők egyike. Én vittem levélben a hírt Fordnétól (melyben az összeesküvésbe már beavatott férfiak is részt vettek), amelyben találkára hívja a hájas, csábító lovagot. Helyszín: kocsma, a lovag forralt borral kúrálja a Temze hideg vizében vett kényszerfürdőjét. Érkezem a levéllel, és csak arra ügyelek, hogy mélyfekvésű megszólalásom szépen búgjon: „Ó, bocsánat…” Ekkor sztentori hang a nézőtérről: Cserhalminé nagys’asszony, próbálja elképzelni, hogy maga rohant a levéllel, nem besétál, hanem berobban, kapkod levegő után, s látva a hájas lovagot, még nevetés is fojtogatja! Tudja mit? Rohanjon le a lépcső a portára, majd vissza!” A civillé degradált Cserhalminé – a magázás teljesen megzavart – valóban lerohant és vissza, közben állt a próba. Sztentori hang: „Miért állunk? Hol van?” Az ügyelő: „Lerohant a portára”. Mire én beestem a színpadra, Te harsányan nevettél a nézőtéren, így nem tudtam megszólalni sem. Egy életre megtanultam „elméletben futni”, és úgy beesni a színpadra, mintha a sietős utat valóban megtettem volna.

 
És végül – mert itt a Földön falak, keretek és korlátok közt élünk – a Carment idézem. Nagyon nehéz egy végtelen (Te már tudod, mi a végtelen) élményanyagból kiemelni a legszebbet, legérdekesebbet.
Idő: 1958. április 4. (A hosszú út elején) Carmen.
Szín: Zakar István kitűnő maszkmester műhelye.
Te: belépsz, s lefegyverző, kijelentő mondatokban közlöd: „Pistám, Magda maszkját kivételesen most az egyszer én csinálom, mert él bennem ez az arc, Carmen igazi arca!” Pista vörös lesz, mert ilyen még nem volt, és átengedi a terepet. Munkába veszed az arcomat. Döbbenettel néztem… Őrület, hát ezt is tudod? Prosper-Mérimée által személyesen látott Carmen arca bontakozott ki a kezed alól, ahogy novellájában leírta: „érdekes vad szépség, akit nem lehet többé elfeledni, legfőképpen a tekintetét, farkas vagy macska szeme, mikor áldozatra les.” Kicsit távolabb léptél, hunyorított szemmel, kritikusan nézted művedet – a valódi Carmen szeme nézett rám a tükörből. Ehhez a maszkhoz igyekeztem húsz éven át – 1958-tól 1978-ig – szüntelenül felnőni, az enyémmé tenni, azonosulni. Hosszú, de gyönyörű út volt. Tudtad azt is, ha gúzsba kötsz instrukciókkal, megbénítod mindazt, ami Carmen: hogy ösztönei irányítják, nem ismer törvényt, a szabadság számára oxigén, és hisz a végzetben. Ezért mondtad: mindent csinálhatsz, ami az ösztöneid mélyéről kikívánkozik, szeretem, ha sok ötleted van, mert a sokból válogathatok, van mit elvennem! Mert Te tudtad, mi az, ami az egészbe illik, Te ismerted a határokat!

 
Egy a megvalósított elképzeléseim közül. Carmen megjelenése: a dohánygyár kapujában várják. Délidőben sziesztázó sevillai népség, katonák, árusok, cigányok, munkáslányok. Megjelenése zeneileg, dramaturgiailag tökéletesen elő van készítve. A zene tulajdonképpen Carmen halálmotívuma felgyorsítva. Pajkosan, szinte viháncolva belibben – hiszen Gitana is, körülötte mindig történik valami. Egy nagy zsebet varrattam piros fodros szoknyámra, teletömtem „lopott” cigarettával, s a hatszor ismétlődő, szinte szökdelő-ívelő dallam ritmusára nagy ívben szórom szét a rám várakozóknak. Izgulok, mert ez az első önálló megnyilvánulásom. Felkiáltasz: „Magda, jó, nagyon jó, marad – egy forinttal jövök.” Ezzel a gesztussal felszabadítottál, alkotó társaddá avattál, s a forintok gyűltek. Ma is megvannak.
Nagyobb megmérettetés mindjárt az út elején. Vendégszereplés: Budapest, Erkel Színház. Remegő kézzel készítem a Te Carmen-arcodat, mikor kopognak, s belépsz egy vörös rózsacsokorral. Az ismert kritikus – hunyorított szemű – nézés, bólintasz. Elegáns mozdulattal egy szál égő-vörös rózsát húzol ki a csokorból: „Magda, ezt tűzd a hajadba, itt vagyok Veled, ne félj!”

Könnyeimtől nem látlak már, vagy hajnalodik? A Lacrymosa is véget ért. Már talán az Ismeretlen Tartomány tehetséges angyalait rendezed, s jutalmazod is talán egy-egy fényesen ragyogó mennyei forinttal?

Varga Magda


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu