Dátum: 2019. október 23. szerda    Mai névnap(ok): Gyöngyi


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

OSTROMNAPOK – 25 ÉVES A KŐSZEGI VÁRSZÍNHÁZ
Most különösen érdemes Kőszegre látogatni, rendkívül gazdag programmal emlékeznek a jeles évfordulókra, emelkedő számsorrendben; a Kőszegi Várszínház 1982-ben alakult, Ugyancsak 25 éves Kőszegi Haydn Vonósnégyes, a programban fellép az 50 éves Benkó Dixieland Band. Az 1532. évi ostrom 475 évfordulója emlékére Ostromnapok: várostrom – lovagi játékok, koncertek, előadások.
A Kőszegre látogatók Magyarország ékszerdobozának hívják a várost, ahová mindig érdemes visszatérni. Mindez a gyönyörű környezet, a szubalpin klíma, a számtalan történelmi emlék mellett köszönhető annak az igen színes és változatos kulturális kínálatnak, amit számukra évről évre nyújtanak. Az idei év bővelkedik helyi évfordulókban, amely jó alkalom arra, hogy gyakorlatilag egész nyáron látnivalókkal szolgáljanak.

1532-ben Jurisics Miklós várkapitánysága idején, a Bécs ellen támadó török sereg ostromolta a várost. Augusztus 5. és 30. között Szulejmán szultán személyes felügyelete mellett, 19 heves támadást állt ki, amelyet kisszámú katonaság, a polgárok és a környékről idemenekült jobbágyok védtek. Az utolsó roham után, az éhségtől sokat szenvedő janicsárok lázadása az ostrom feladására kényszeríttette Ibrahim nagyvezírt. A hagyomány szerint az utolsó seregrész 11 órakor hagyta el a környéket, ennek emlékére szólalnak meg a város harangjai 1777-től máig ebben az időpontban.

 
A Kőszegi Várszínház 1982-ben alakult. A kezdeti években magyar szerzők, magyar történelmi drámáit mutatták be. 1988-tól - a közönség igényeihez igazodva - a könnyedebb, szórakoztatóbb vígjátékokat részesítik előnyben, melyek nagyobb sikerre számíthatnak a szabadtéri előadások alkalmával. Természetesen a szórakoztatás mellett szeretnék megőrizni az előadások jó szakmai színvonalát is, amelyre garancia, hogy az ország legjobb színészei, elsősorban a Nemzeti Színház és a Kaposvári Csiky Gergely Színház társulatából vállalnak fellépést. 1996-tól nem csupán prózai előadásokat lehet látni a színház programjában, hanem opera, operett, komolyzenei hangversenyek, utcaszínházi produkciók, táncbemutatók és folklórprogramok is színesítik a palettát.

A 25 éves Kőszegi Haydn Vonósnégyes
jubileumi szerenádkoncertje

A Haydn Vonósnégyes tagjai:
Gyenge Tibor – I. hegedű
Deák György – II. hegedű
Ágotha Zoltán – mélyhegedű
Orosz Sándor – gordonka

Június 17.

Jurisics vár 20.30 óra
Belépőjegy: 800.-Ft

Műsor: 1. .Haydn: D-dúr vonósnégyes Op.20. No.4.
Allegro di molto
Un poco Adagio, affettuoso
Menuetto. Allegretto alla Zingarese
Presto scherzando

2. W.A.Mozart: C-dúr vonósnégyes K. 157.
Allegro
Andante Presto

3. F.Schubert: Esz-dúr vonósnégyes Op.125. No.1.
Allegro moderato
Scherzo. Prestissimo.
Adagio Allegro

Kedves színfoltja a rendezvénysorozatnak, hogy Kőszeg város lakói is aktívan részt vesznek a programokban. Június 24-én a Jurisics vár udvarán, amikor Szent Iván éjjelén a pattogó tűz mellett olvasták fel kőszegi színházszerető polgárok William Shakespeare: Szentivánéji álom című művét.

 
Csokonai Vitéz Mihály - Hamvai Kornél:

A méla Tempefői - vagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban

Egy nemzeti nemes játék 2 részben

A KŐSZEGI VÁRSZÍNHÁZ BEMUTATÓJA

Csokonai Vitéz Mihály valamikor a 18. század végén elkezdett írni egy vígjátékot. Egy költőről, akit az adósok börtöne fenyeget. Egy társaságról, ahol az olvasás agyrém, a kultúra betegség. Egy korról, melyben az a legfőbb gond, hogyan űzzük el az egyre kínzóbb unalmat. Ahol az ügyes diplomaták, a mindig kompromisszumra képesek jutnak előre. Ahol divatosnak kell lenni, különben nincs jogod felszínen maradni. A darab töredékben maradt. Talán csak alcíme ismerős: "Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban". Tempefői, a költő egy nap alatt, a börtön kapujában próbálja előteremteni a pénzt új kötetének nyomtatási költségeire. A darab e huszonnégy órás ámokfutás története. Ámokfutás a pénzért, a szerelemért, a méltóságért, a költészet jogosultságáért. Harc a mindent elborító közönnyel szemben, ahol a sártengerből csak a divatos senkik emelkednek ki, s ahol a harc végére talán maga Tempefői is elfelejti, miért indított csatát.

 
 
 
Csokonainál megfér egymás mellett mulattatás és keserűség, bók és szellentés, költészet és káromkodás, disznólkodás és poézis. Vígjáték, amit szerzője nem jókedvében írt.
"Ha írok is, majd írok a huszadik-huszonegyedik századnak, mikor az ember emberebb lesz"
- mondja Csokonai. Hát, itt vagyunk. Ez most másfajta sár, másfajta divat, másfajta közöny. De a Tempefőiket ugyanúgy nyírjuk ki.

Szereplők:
TEMPEFŐI - poéta Fekete Ernő
MÚZSAI - Marton Róbert
GRÓF FEGYVERNEKI - Spindler Béla
ROZÁLIA - Sipos Vera
ÉVA - Botos Éva
BETRIEGER - Epres Attila
SZUSZMIR - Bodrogi Gyula
PÁTER KÖTELES - Hollósi Frigyes
IROVÁNYI - Mészáros Tamás
BÁRÓ SERTEPERTI - Újvári Zoltán
BÁRÓ KOPPÓHÁZY - Horváth Ákos
BÁRÓ TÖKKOLOPI - Bezerédi Zoltán
EGYIK HAJDÚ - Mészáros Tamás
MÁSIK HAJDÚ - Horváth Ákos
INAS - Bakos Márton
KOMORNA - Noszek Kata

Közreműködik a Sebő együttes

Díszlet: Horesnyi Balázs, Sebő Rózsa
Jelmez: Cselényi Nóra
Súgó: Flament Kriszta
Dramaturg: Hamvai Kornél, Lőkös Ildikó
Zene: Sebő Ferenc
Rendezőasszisztens: Herpai Rita

Rendező: Jordán Tamás

Július 13-14-15. 19-20-21-22. (esőnap: 16.,23.)
Jurisics vár 20.30 óra
Belépőjegy: 1500.-Ft

"Benkó Dixieland Band 50. éve a színpadon" koncert

Az 1957. februári alakulás óta hosszú utat tett meg a Benkó Dixieland Band addig, hogy mára a világ egyik legjobb professzionális dixie bandájává fejlődjön. Eddig adott 10200 koncertjük egyedül álló a világon, kitüntetéseik, fesztivál győzelmeik, elismeréseik sora fényesen mutatja azt az egyenes vonalú fejlődést, ami páratlan elismertséget hozott nekik. Népszerűek, kollégáik szeretik őket és felnéznek rájuk, a társművészetek tagjaival felhőtlen viszonyt alakítottak ki.
Mindent összevetve rendkívüli zenei csemegét ígér a Benkó Dixieland Band 50 éves jubileumi koncertje.

Július 24.
Jurisics vár 20.30 óra
Belépőjegy: 2500.-Ft

 
INFORMÁCIÓ ÉS JEGYRENDELÉS

Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Cím: 9730 Kőszeg, Rajnis J. u. 9.
Tel/Fax: 94/360-113
E-mail: jurisics@koszeg.hu
Jegyek kaphatók még:
Szombathely, Művészetek Háza, Tel.: 94/511-266

A színházi előadások kezdési időpontja: 20.30 óra

Az előadással nem jelzett napokon 19.00 órakor KIS ESTI ZENE a Fő téren

Forrás: http://www.koszeg.hu/kultura/varszinhaz/

Kapcsolódó linkek:
   teljes program
[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu