Dátum: 2019. október 23. szerda    Mai névnap(ok): Gyöngyi


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Amikor a bábszínházat egy báb színházává degradálják…
Hontalan Iván megállapítása szerint Zalán Tibor harapós kedvében van - borozgatás a teraszon, borongás a zalaegerszegi Griff Bábszínház sanyarú sorsán.
– Mindig ezen a teraszon dolgozik?

– Nem, nyilván csak a honlapjuk kedvéért ültem ki ide.

– Harapós kedvében van.

– Valóban nincs jó kedvem.

– Általában, vagy in concreto?

– Mostanában általában. Sorozatos örömök érnek egy ideje.

– Érteni vélem az ironizálását. Valamit én is olvastam erről. Kezdődött ugye, hogy januárban Novák János, állítólagos barátja, kirúgta a Kolibriből…

– Előbb kezdődött. Talán ott, hogy a Duna tv nagyhatalmú és nagy kártékonyságú elnöke kirúgott a Gong-ból…

– Na, azért ne menjünk vissza Ádámhoz és Évához! Kezdődjék a mi időszámításunk ott, hogy idén januárban állítólagos barátja…

– Állítólagos barátom annyit se mondott, amikor eljöttem, nem kellesz, de köszönöm a tizenegy közös évet. Amúgy, tényleg kirúgott.

– Aztán meg egy karambol.

– Volt olyan is. Azóta nincs autóm. Olcsóbb az élet. Vonaton járok.

– Ahol viszont ellopták a laptopját.

– Ellopták.

– Mi jöhet még?

– Most épp munkahelyemet, a zalaegerszegi Griff Bábszínházat húzták ki alólam… tizenegy társammal együtt hamarosan utcára kerülünk.

– Szóval, innen is kirúgták?

– Napok, vagy hónapok kérdése, mint mondtam, de igennel kell válaszoljak.

– Ön hamarosan bekerül a Guiness Rekordok könyvébe. Fél év alatt két színházi állást elveszíteni…

– Igyekszem, hogy bekerüljek.

– Mindkét helyen dramaturg volt?

– Igen.

– Soha nem akart több lenni?

– Nem.

– A Griff Bábszínház körüli gondokról meglehetősen sokat írt, nyilatkozott a közelmúltban. Egyszer, talán egy évvel ezelőtt, nálunk is, a Terasz.hu-n.

– Maguknak akkor még arról nyilatkoztam, hogy nem egész egy hónap alatt, Bősze Katalinnal és Merő Bélával, létrehoztunk egy új színházat (a kiüresedett meglévő lehetőség helyén), teljesen új társulattal és repertoárral, amelyik ma már túl van egy sikeres évadon…

– Mit ért azon, hogy egy évad sikeres?

– A Griff Bábszínház átalakulása óta – uszkve egy év, nyárral együtt –, hat bemutatót tartott, megkétszerezte a bérleteinek a számát, a vele kapcsolatban lévő közönség-képviselőktől, esetünkben tanároktól, megerősítő visszajelzéseket kapott, meghívás az Országos Bábfesztiválra, a Griff idén elnyerte a Katona József Pályázat támogatását egy általam írt dráma előadására, ami bábszínház esetében azért nem mindennapos gyakorlat…

– Akkor mi volt a baj?

– Így, a dolgok teljes ismeretében, nyugodtan elmondhatom, hogy egyszerű politikai tisztogatásról volt szó. Egy leszámolás kereszttüzébe kerültünk. A politikai maffia működött…

– Hohó, így soha nem lesz Kossuth-díj!

– Tud valamit?

– Bocsánatot kérek, vicceltem. Az viszont már komoly, nem gondolkodott el azon még, hogy kicsit jobban meg kellene szerettetnie magát a hatalom valamelyik oldalával? Vagy, legalább, óvatosabban fogalmaznia?

– Nem.

– Nehéz és esélytelen az érme harmadik oldalának lenni.

– Nehéz. De a kísérlet még tart.

Zalán Tibor (Horváth Dávid fotója)
 

– Térjünk vissza a Griff Bábszínházhoz, mert mégiscsak azért ülünk itt.

– Én egyébként is itt ülnék. Itt lakom.

– Igaz. Mi van tehát most a Griff Bábszínházzal?

– Úgy tetszik, megint lezárult egy szakasza a színház életének.

– Elég sűrűn zárogat a Griff.

– Nem azt mondtam, hogy a Griff zárogat. Legfeljebb, hogy őt zárogatják. Azt a kifejezést használtam, hogy lezárult. Mások zárták le.

– Kik zárták le? Nem lehetne konkretizálni?

– Vegyük végig az eseményeket! Kezdődött azzal, hogy tavaly a megyei közgyűlés úgy határozott a Griff Színház sorsáról, hogy beviszi a Hevesi Sándor Színházba, és összevonja azzal.

– Ez miért baj?

– Két okból. Mert a bábszínházak utóbbi két évtizede épp arról szól, hogy a különféle városokban található nagyszínházak kínzó kebelében vergődő bábszínházak önállósodtak. Kiderült ugyanis, hogy se a nagyszínháznak, se a bábszínháznak nem jó ez a kényszerű szimbiózis. Úgy látszik, a zalai döntéshozókhoz még nem érkeztek el a több évtizedes tapasztalatokról a hírek. Vagy nincs, aki értené az ilyen híradásokat. Ha viszont elérkeztek, és értik is, akkor gátlástalan és erkölcstelen gesztusról van szó.

– Mi a másik ok?

– Hogy mindezt, mármint a tervezett fúziót – a fúzió mindig az elsorvasztás első mozzanata – a bábszínház, tehát az érdekelt megkérdezése nélkül, képviselők döntésével akarta keresztülvinni a megyei közgyűlés.

– Ha akarta, miért nem vitte véghez?

– Mert a színészek és a művészeti vezetés tiltakozó transzparensekkel bevonult a megyeházára, és farkasszemet nézett azokkal a nagyurakkal, akik ehhez nem voltak szokva, és akik nem szoktak – vagy nem tudnak – a szemébe nézni az áldozataiknak. – Maga milyen transzparenst vitt?

– Én nem voltam ott.

– Félt ott mutatkozni?

– Miért féltem volna? Kitől? Egyszerű a magyarázat, akkor még a Kolibri Színházban dolgoztam, ahol munkaidőm is volt. A Griffnek csak dramaturgiai tanácsadója voltam, természetesen, nem állományban, és – utánakereshető – mindenféle külön díjazás nélkül.

– Úgy érzem, Önök ezzel a tüntetéssel azt képzelték, hogy a farok rázhatja a kutyát! Nem mondja, hogy megijedt maguktól a megyeháza!

– Nem ijedt meg, de a nyilvánosságtól úgy félnek az ott ücsörgők (is), mint ördög a tömjénfüsttől. Azóta is ezt emlegetik vádpontként ellenünk, sok másuk nincs is, hogy a bábszínház kivonult ellenük, ahelyett, hogy tárgyalt volna velük, kért volna tőlük. De, bocsánatot kérek – ez szófordulat, nem kutyának szól –, ha valakit meg akarnak ölni, verni, semmisíteni minden indok és valódi ok nélkül, csak úgy védekezhet, ha visszaüt, visszatámad, bármennyire kicsi is támadójához képest.

– Hogy lehet egy ilyen helyzetben folytatni a művészeti munkát?

– Minden helyzetben lehet, amíg hagyják. Dolgoztunk tovább ez után a – nevezzük nevén – offenzíva után. Vártuk, mi jöhet még. És hamarosan következett is a kiéheztetés korszaka. A bábszínháztól annyi pénzt vontak el, amennyinek az elvonásával működése az ellehetetlenülés határára került. Ilyenkor két dolog következhet be, a logika szerint. Vagy a színház csődöl- és zár be, vagy a benne dolgozók fordulnak egymás, de főleg vezetőik ellen az elrosszult körülmények miatt. Itt nem történt meg sem egyik, sem a másik. Mindenki dolgozott tovább, ha lehet mondani, még keményebben és elszántabban. El tudja képzelni, hogy például december 3. és december 22. között 47 előadást tartottunk?

– Nem tudom elképzelni. Amúgy, hányat tartottak az évadban?

– Ha jól emlékszem, 220 előadásunk volt.

– Ez se kevés. Ha kiéheztetni akarták magukat, és nem kaptak enni, akkor mit ettek?

– Olyan táplálékokat, amiket a kiéheztetők nem nagyon ismertek, és nem is nagyon fognak. Remény, művészi elhivatottság, közönségszeretet, a szakma és egymás szeretete, szolidaritás, dac és elszántság…

– Szép és romantikus kategóriák… olyan… tizennyolcadik századiak…

– Azok. Visszanézve szép időszak. Akkor nehéz és fogcsikorgató idők ezek. Amúgy, az állandó munka és darabra-készülés sok mindent lefedett ebből a kívülről teremtett szégyenletes állapotból. Olyan ez, mint mikor az éhezés ellen a munkába menekülsz, így elvonja arról figyelmedet.

– Bíztak benne, hogy túlélik?

– Még ma is bízom, amikor pedig ellenünk döntöttek, és rácsapják az arcomra a Griff ajtaját, úgy, hogy én rekedek kívül.

– Nem lehetett szó kiegyezésről?

– Mi nem tudtunk egyezkedni, a politika pedig a fejünk fölött nem volt hajlandó egyezni egymással. Végül az erősebb kutya baszott. Mi meg rá…

– Hagyhatom benne?

– Mit gondol, miért beszélek, hogy kihúzgálja?

– Hogyan zajlott az utolsó felvonás?

– Egy pályázattal indult, melyet az igazgató személyére írtak ki.

– Sokan pályáztak?

– Az utolsó pillanatig csak mi. Gondoljon bele, a bábszínház jól működik, sikereket ér el, a belső összetartás résmentes… kinek jutna eszébe, hogy jöjjön és szétverjen minket?

– Az eddigi éheztetőknek, nyilván.

– Pontos a logika. Csakhogy, ahhoz embert is kellett találni, akit oda tudnak állítani a társulat elé, hogy saját szándékokat és terveket szimulálva képviselje a mögéje bújt városi és megyei önkormányzati akaratot; és persze, ugyanő vállalja el a Griff majdani lefejezését a kis Griff nagy zabáláshoz.

– Odaállt az ember a társulat elé?

– Becsületére legyen mondva, ő odaállt. De senki sem kísérte el azok közül, akik mögötte állnak. A társulat majdnem két és fél órán keresztül kérdezte, de a válaszokból leginkább az derült ki, hogy nem tájékozódott még semmiről, arról sem, hogy működik az általa megpályázott színház, melynek egyetlen előadását nem nézte meg eddig – itt sok felkiáltójelet tegyen! A pályázatában leírtakhoz feltett konkrét kérdéseket sem tudta gyakorlatilag megválaszolni, legfeljebb olyasmiket motyogott, hogy elírások, tévesztések, így még az is aggályossá vált a vele szembe ülők számára, hogy egyáltalán ismeri-e azt a pályázatot, amelyet leadattak vele.

– Ilyenkor mi van?

– Ilyenkor az van, hogy miután a másik jelöltet is meghallgatta a Közalkalmazotti Tanácsnak hívott társulat, és titkos szavazást rendelt el a levezető elnök. A pályázatokra és a pályázókra külön szavaztak.

– Ön kire szavazott?

– Én, érintettségem okán – hiszen Bősze Katalinnal és Merő Bélával közösen adtuk be a pályázatunkat –, a szavazás idejére távol tartottam magam a teremtől.

– Eredmény?

– Mindkét szavazáson 18 szavazatot kapott Bősze Katalin, az ellene pályázó Horváth Károly, a Hevesi Színház karnagya 0 szavazatot vihetett vissza magával tarsolyában a reá váró teamnek a színházába.

– Tehát, győztek.

– Itt igen, de ez csak erkölcsi győzelem volt. Maga komolyan azt képzeli, hogy a teljes társulat bizalma és támogatása, hogy a gyerekközönség bizalma és támogatása, hogy a pedagógusok bizalma és támogatása, hogy a Bábművész Szövetség bizalma támogatása, hogy a Színházművészek Szövetségének bizalma és támogatása és a színházvezetés szakértelme elég ahhoz, hogy egy ilyen pályázatot megnyerjünk?

– Nyilván, ha így kérdezi, nemmel kell válaszoljak. Mi jöhet még?

– Másnap a színházat felügyelő, úgynevezett Bábszínházat Fenntartó Társulási Tanács ült össze, hogy meghozza a végső döntést.

– Ők kik?

– Ha jól emlékszem, három embert delegál bele a megyei, hármat pedig a városi közgyűlés.

– A bábszínházat senki sem képviseli ebben az állítólag a bábszínházat képviselő tanácsban?

– Talált, süllyedt.

– A tanács tagjai közül hányan színházi- és/vagy bábszakemberek?

– Mondja, csak játssza itt nekem a naivat, vagy engem vesz palira? Valamennyien politikusok, néhánynak már egészen elromlott ettől az arca, és nagyrészüket nem néztem színházba járó embernek.

– Nem nézte őket színházba járó embereknek – mondja. Hol találkozott velük?

– Ott voltam a Bábszínházat Fenntartó Társulási Tanácsnak nevezett marionett-előadáson.

– Mi történt? Ez lehet még érdekes is.

– Nem sok érdemi, annál több megfigyelésre érdemes. Legtöbben kezet fogtak velem, velünk, amikor a rossz levegőjű terembe beléptünk. Volt, aki nem. Elkérték tőlem a nálam lévő Magyar Hírlapot, amiben…

– Amiben Maga nemrégiben például nekik esett a Griff-lakoma című írásában.

– Nem az a lapszám volt nálam, természetesen. Az aznapit kérték el. Féltem, hogy nem adják majd vissza.

– Megtenné, hogy komolyan vesz?

– Nagyon komolyan vettem már eddig is, hiszen itt ülünk több, mint egy órája a teraszomon a maguk Terasza miatt.

– A kézfogásoknál tartottunk.

– Igen. A polgármester helyettes, Gyutai Csabának hívják, ha jól emlékszem, például, elkövette azt a példátlanul diplomáciai otrombaságot (jaj, milyen szavakat használok én), hogy Bősze Katalinnal, Merő Bélával és velem tüntetően nem fogott kezet. Gondolom, azt hitte, már az eredményhirdetésnél tartunk, és a vesztesekkel nem szokás kezet fogni a díjkiosztó nagy embernek. A figura, milyen érdekes, már a szavazás előtt tudhatott valamit a végső döntésről.

– Bántotta, hogy nem fogott magával kezet?

– Egyáltalán nem. Részben megkönnyebbültem, mert nem viselem mindenfajta érintés nyomát. Ő mulasztott el a lehetőséget, hogy kezet foghasson velem. Ugyanis, nem lesz több lehetősége rá.

– Ez kicsit nagyképűen hangzott.

– Nem annak szántam.

– Értem. Hogyan folytatódott?

– Én épp mellé kerültem. A leülésnél, úgy értem. És még ekkor sem bírt kezet fogni velem. Vagy bátor és nagy jellemre vall, vagy egy neveletlen, öntelt és bunkó parasztra. Maga melyikre szavaz?

– Hagyjuk talán az illetőt.

– Tényleg nem érdemel ennyit sem. Tehát, leültünk mind, az ember pedig, akiről nem beszélünk és nem érdemes semmilyen, felolvasta a színházi és bábszínházi szakma nekik küldött leveleit, és még hiányos és célirányos felolvasásából is az derült ki, hogy nem támogatják a Griff Hevesibe történő bevitelére építő Horváth-pályázatot. A bevitelt magát meg hangsúlyozottan elutasítja. Továbbá, felolvasta a Magi István-féle minisztériumi levelet, mely új pályázat kiírását javasolja, illetve kéri.

– Tehát, mindenki magukat támogatta.

– Nem egészen. A város úgynevezett kulturális bizottsága, természetesen, ellenünk döntött.

– Ez még nem tűnik elég ellenerőnek. A megye?

– Ahogy a kinyírásunk napján megjelent bátor helyi újságban olvasom, egy képviselő úgy vélte a megyei közgyűlésen, idézem: „a megyei közgyűlés egyszerűen a városi önkormányzat bizottságává silányítja magát, Zalaegerszeg igényeit, terveit szolgálja ki.”

– Álljunk csak meg! Tudomásom szerint, Ön jó viszonyban van Manninger Jenő megyei elnök úrral.

– Pontosítsunk! Inkább azzal a körrel vagyok jó viszonyban, amelybe Manninger úr mostanában bekerült. A kört ma is vállalom, nagyszerű barátaimról van szó, de Manninger úrral ezek után a kézfogást sem.

– A Tanács tagjai hogy reagáltak az elhangzottakra?

– Érdekesen. Egyik újságot olvasott, a másik mindenféle más iratokat, néha cinkosan összekacsintottak, de láthatóan fütyültek arra, amit mi mondtunk. Végig hányingerrel küszködtem abban a légkörben. Ugyanakkor volt két-három férfiú, aki komolyan vette, hogy ezt a cirkuszt pro forma is végig kell csinálniuk. Volt ott például egy fiatal nő, aki két fontos és érdeklődő kérdést is feltett Merő Bélának, és megérteni is látszott azt, miért vezet a bábszínház elsorvasztásához, ha beviszik a Hevesibe. Legnagyobb megdöbbenésemre, a szavazáskor szemrebbenés nélkül ellenünk szavazott, az egyforma kék ingekben üldögélő társaival együtt. Tegye zárójelbe, hogy ez azért megdöbbentett. Lehet, hogy hamarosan megkülönböztető egyenruhában járnak az önkormányzat-hű emberek Zalaegerszegen? A szavazásból az derült ki számomra, hogy a pártkatonáknak mit sem számítanak az érvek, nem erősségük a megértés vagy empátia, hasonlóképpen a felelősséggel vagy lelkiismerettel gondolkodás sem. Katonák, tehát csak a parancsot értik.

– Meglehetősen keserű következtetések.

– Cirkusz volt az egész, bár a cirkusz az nagyszerű műfaj, ez a színjáték pedig aljas és méltatlan és még nem is tudom, milyen volt…

– Hagyja. Majd kitalálja később, hogy milyen volt. Váltsunk! Úgy tudom, probléma volt az Önök jelöltjének végzettségével. Ezt eddig elhallgatta?

– Nem hallgattam el, csak nem tartom problémának. Jelöltünk bölcsészkari diplomával rendelkezik, tehát középiskolai tanár. A másik jelölt középiskolai énektanári diplomával rendelkezik. Ez sem művészeti diploma. Én tanítok a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és az egri Esterházy Károly Főiskolán is. Az előbbi helyen végzett rajztanárok, akik nem festők, automatikusan, nem jobban művészek, mint az utóbbin diplomát kapott magyar szakos hallgatók. Ennyit erről. Illetve, kiegészítem annyival, hogy Bősze Katalin a döntés napján tett felvételi vizsgát a Színművészeti Egyetemen doktori kurzusára. Szinte mellékes, de ha a Tanács három nappal később, hétfőn ül össze, ahogy az igazgatónő kérte, már úgy ülhetett volna ott, mint leendő doktor, így a mellettem pöffeszkedő, hajdani segédtanítóból politikai vizeken alpolgármesterré avanzsált hivatalnok csak emelgethette a volna süvegét előtte.

– Akkor most mi van?

– Megmondom, mi van. Zalaegerszegen, ezzel a döntéssel, elkövettek egy súlyos hibát. A bábszínházat egy báb színházává degradálták azok a bábok, akiket a város és a megye ezt keresztülvinni küldött. Hallom, Gyutai alpolgár azt mondta a tévényilatkozatában, hogy mi, vesztesek, nyilván úgy nyilatkozunk, ahogy a vesztesek nyilatkozni szoktak. Nagyon pontatlan volt, amikor bennünket jelölt meg veszteseknek. Nem mi veszítettünk, hanem a több ezer zalaegerszegi kisgyerek, szülő és tanár, akiket hamarosan megfosztanak a bábszínházuktól. És egy lelkes bábszínházi társulat, mely most kezdett épp csak kiforrni. Ők viszont, utóbbit kivéve, nem nyilatkozhattak ebben az ügyben. Egy biztos, akárhogy alakul a helyzet, A király meztelen című darabot addig nem ajánlom az új bábszínház repertoárjába fölvenni, amíg ezek az urak regnálnak a szép zalai tájon.

Hontalalan Iván barátaival
 

– Szép, pontosnak feltűnő, metafora-sorral kezdte, kár ezt tovább ragozni. Nézzük, akkor most mi lesz Magával?

– Hogy velem mi lesz, azt nem tudom, de vannak sejtelmeim. Felmondani nem fogok, hiszen nem követtem el olyat, ami erre kötelezne, vagy ebbe az irányba vinne el. Mivel báb-szakemberek nélkül készül vagy kényszerül felépíteni új színházát az új igazgató, aki maga sem ért a bábszínházhoz, tételezem, előbb-utóbb ki kell, hogy rúgjon. Ez az ő dolga. Amikor a kalózok elfoglalnak egy hajót, a benne rekedt legénység nem kaszabolja magát önként halálra. A mészárosmunkát én is másra, rá, rájuk bízom.

– Úgy látom, nem tesz sokat azért, hogy a történtek – és a sorozatban megjelentetett, kemény hangú írásai – után megtartsák az állásában… Sőt, ha ez a nyilatkozat, így, napvilágra kerül…

– Elég, ha én nyugtalankodom magam miatt…

– A többiek? Feladták?

– Nem adjuk fel. Az épp regnáló politikai hatalomtól (ami egyben gazdaságit is jelent) nem kértünk semmit, ellene se tettünk semmit, egyáltalán nem kívántuk a vele való érintkezést. Annyit vártunk volna el, hagyjanak bennünket nyugodtan dolgozni, az ehhez való körülmények megteremtésében viszont vegyék ki részüket, hiszen választóik azért is voksoltak rájuk, hogy a kultúrát támogassák. Nem hagytak, nem támogattak, most kivégeztek. Számunkra viszont változatlanul megmaradt két más hatalom. Az erkölcsi érzet és a szakmai önbecsülés.

– Tiszteletre méltó semmitmondás, ha cinikus akarok lenni.

– Lehet. A helyzet is cinikus, amelyben elhangzott. Na, tudja mit? Igyunk még egy bort…

– Vodka nincs?

– Ha gondolja, lesz…

Kapcsolódó linkek:
   • Zalán Tibor honlapja
   • Zalán interjú a teraszon
[Hontalan Iván]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu