Dátum: 2019. október 15. kedd    Mai névnap(ok): Teréz


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

No Replika-Direct Dance
2007. március 23-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik eseményeként láthattuk Molnár Ferenc, illetve Németi Sándor és Jutta Wörne koreográfiai munkáit… Sajnálatos, hogy ami a színpadon történt, sokkal inkább emlékeztetett egy amatőr - a szó nem nemes értelmében vett- iskolai színjátszókör debütálására, mintsem profik koprodukciójára
Úgy tűnik, támogatóból éppen elég jutott a No Replika Társulat és a Nordhauseni Színház balett együttese közös produkciójának. Olvashatók is a szponzorok nevei-és ez így rendjén is van- a Thália Színházban bemutatott két egyfelvonásos szórólapján.
2007. március 23-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik eseményeként láthattuk Molnár Ferenc, illetve Németi Sándor és Jutta Wörne koreográfiai munkáit… Sajnálatos, hogy ami a színpadon történt, sokkal inkább emlékeztetett egy amatőr - a szó nem nemes értelmében vett- iskolai színjátszókör debütálására, mintsem profik koprodukciójára.
Az első rész Diotima titkai címmel arra lett volna hivatott - legalábbis ez derül ki az előadásban itt-ott megragadható „szüzséből”-, hogy Hölderlin Menón panasza Diotimáért című romantikus költeményének zenével, tánccal- mozgással, fényekkel, látvánnyal kiegészített, XXI-i századi, „gesamkunstwerki” „olvasata” legyen. Ezúttal azonban nem sikerült szerves egésszé komponálni Molnár Ferenc rendező, koreográfus és Hegedűs Sándor dramaturg elképzeléseit.

Orophila diotima
 

A színpadon többé-kevésbé csak Halász G. Péter díszlete keltette fel a figyelmet, olyan izgalmas játékteret hozott létre, amely megérdemelte volna, hogy minden kiváló adottságát kihasználják… így azonban csak az esztétikai szépérzékünk örvendezhetett, hogy milyen „minimalistán” maximalista látványt teremtett a mesteri szcenírozás. Mindössze néhány rafináltan mozgatható elemből, pillanatok alatt eltüntethető, és aztán újra előhozható falból és egy ferde emelvényből állítódott össze az a tér, amely megfelelő helyet biztosított volna a rendezői és koreográfusi leleménynek, ha azt nem kellett volna nélkülöznünk ezen az estén. Túri Erzsébet jelmezei karakterisztikus figurákat teremtettek ugyan, de hogy ezek hogyan kapcsolódtak össze, milyen viszonyrendszerben „léteztek”, az nem derült ki. Viczián Ottó Mensáros-díjas színművész eleve hamisan intonált már legelső megszólalásában- a kvázi alkotói folyamat szenvedéses-gyötrelmes állapotát érzékeltető- a jól bevált sztereotípiák szerint, szánalmasan kevés színészi eszközzel és hihetetlen „verítékszaggal”, a legszájbarágósabb módon „játszadozott” a hölderlini sorokkal. Sajnos a későbbiek során is több helyen rosszul értelmezett mondatok, sokszor nem érthető egységek nehezítették a megértést. Azt hiszem, így még arra se volt alkalmas ez az este, hogy mindazok, akik a német romantika eme szakaszát nem ismerik, legalább egy kis ízelítőt kaphattak volna. Nagy Grácia robosztus alkata inkább a barokk, mint a hellén világ fele vitte képzeletünket, bár meg kell jegyezni, hogy mindenképpen elismerésre méltó, hogy akadtak olyan pillanatai, amikor szólói egészen kizökkentettek a közömbösségből, az unalomból. Mindezt már nem mondhatom el Fodor Zoltán, Nagy András és Fodor András előadásmódjairól, mert a nevetségesen groteszkül ható-mindenáron valamit mutatni akaró- kínlódáson kívül nem születtek meg katartikus pillanatok az ő előadásmódjukban. Nem akarok azonban igazságtalan lenni velük szemben, mert mentségükre szóljon, hogy olyan túl izgalmas feladatot egyikük se kapott a koreográfustól. A Budapest Táncszínház tagjait volt már alkalmam ennél jobb formában is látni, itt és most még a pas de deux-ők és pas de trois-k se jöttek össze, a férfiszólókról már nem is beszélve.
Mindent összevetve csalódást okozott ez Hölderlin-parafrázis, amit csak az enyhített- a már felsoroltakon kívül-, hogy a Hungarian Cello Orchestra zenéjét- minden disszonanciája és kakofóniája ellenére- önmagában ugyancsak érdekes volt hallgatni. Viszont azt talán már mondanom se kell, hogy sok köze ehhez az előadáshoz ennek se volt. Ebben a műfajban viszont ez nem csak elszomorító tény, de egyszerűen szólva: szánalomra méltó rendezői dilettantizmus.

Miro
 

A szünetet követően aztán már még a korábbiakat is „felülírta” mindaz, amit láthattunk. Ha nem lettem volna tudatában annak, hogy a Thália Színházban voltam, akkor akár azt is képzelhettem volna, hogy akrobatikus talajtorna-bemutatóra kaptam meghívást. Szokásom szerint csak a színház után olvastam el, hogy mit is kellett volna- az alkotók szándéka szerint (!)- nekem látnom és megértenem. Bevallom őszintén, hogy a leírtakból számomra semmi nem valósult meg, nem manifesztálódott koherens produkcióban, amit a szórólapon olvastam.:
A TANZMIRÓ+MORE egy „megkoreografált emlékezés” Joan Miróról, a katalán festőről. A darab-ahogy a festő Miró is- próbálja a világot kicsit más szemmel nézni és megmutatni.„
Miró világával még csak köszönő viszonyban se volt mindaz, amit én láttam. A Le Six legalább ismét kellemes zenei élményt jelentett, egy japán lány törékenyen kecses látványa pedig kellőképpen erotikus látvány volt ahhoz, hogy ne álljak fel, és hagyjam ott a nézőteret. Ezt már csak azért se tettem, mert kíváncsian vártam, talán történik valami… nem történt. Nem vigasztalt az se, hogy a zsinórpadlásból trégereken „Miró-attribútumok” ereszkedtek alá, ennél a /vég/pontnál már kifejezetten zavart a didaktikus megközelítés. Németi Sándor és Jutta Wörne esetleges és kimódolt mozgáskompozíciói még csak ötletesnek se nevezhetőek, ma már az artistaképző felvételijén is különb anyagot mutatnak be a leendő művészek. A közreműködők neveit nem azért nem sorolom, mert egy hozzájuk méltatlan technikai bemutató részeseivé váltak, hanem azért nem, mert a szórólap alapján még az se eldönthető, hogy kinek kit, vagy mit kellett volna „táncolni”. Ezt már csak azért is” nehezményezem”, mert így talán soha nem tudom meg, hogy ki volt az a- barackvirág színűnek látszó, selyem és tüll kombinációban megjelent, néhány mozdulatával, légies lényével magával ragadó- japán „földiekkel játszó, égi tünemény”.

[Trakl Tamás]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu