Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Lehetőleg Hadiárvát
Március 10-én 16 órakor, a Magyar Rádió (Bródy Sándor u. 5-7.) egyes stúdió ad otthont a Rádiójáték Baráti Kör keretei között a filemile.radio.hu web site bemutató prezentációjának, ill. a frissen befejezett fejlesztés, a Zoltán Gábor által apróhirdetések szövegeiből szőtt dokumentum-hangjáték –Lehetőleg Hadiárvát– multimédiás bemutatójának.
Bizonyára nincsen olyan az olvasott emberek között, aki életében legalább egyszer ne csodálkozott volna rá egy-egy apróhirdetésre: ezek a rövid szövegek emberi sorsokat mutatnak fel komikusan vagy tragikusan, miközben hol a megfogalmazásuk élessége, tisztasága nyűgöz le, hol a sutaságuk mulattat. Ismeretes, hogy írók olykor apróhirdetések alapján novellákat vagy regényeket hoztak létre. Gáti István munkájában egyedülálló, hogy nem innen-onnan szemezget – ő az egész huszadik századot végigkövette. Előfeltevése, miszerint az 1900-as és 2000-es évek között megjelenő napilapokban közölt apróhirdetések a század magyar történelmének különös és eddig nem ismert lenyomatát adják ki, egyértelműen igazolódott. Sok-sok váratlan, apró adalékkal járul hozzá az olvasó történelmi, kultúrtörténeti ismereteihez a gyűjtemény.
Az apróhirdetéseket fogalmazó emberben a közlésvágy nagyon erős: konkrét haszon reményében konkrét üzenetet akar eljuttatni valakikhez. Ennek érdekében mozgósítja tudásanyagát és képességeit. Van valamilyen képe arról, hogy szövegének lehetséges olvasói hogyan gondolkodnak, mi érdekli őket, milyen vágyak és érdekek mozgatják őket. Vagyis se magát, se közönségét nem akarja stilizálni, többnek, másnak mutatni, mint ami. Aki ebben a gyűjteményben elmélyed, a huszadik században élt magyar emberek gondolkodásáról, vágyairól, ambícióiról tudhat meg sok mindent.

 

A rádióváltozatot négy nagyszerű színész, Botos Éva, Für Anikó, Kulka János és Seress Zoltán közreműködésével, Kakó Gyula zenei szerkesztő és Liszkai Károly hangmérnök részvételével készítettem el.

[Zoltán Gábor]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu