Dátum: 2019. október 23. szerda    Mai névnap(ok): Gyöngyi


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Vígszínházi Nyílt Nap
Hagyományos nagy sikerű színházi happeningjét eleveníti fel a Vígszínház szeptember 23-án, amikor már déli 12 órakor megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Bérletárusítás, koncert, Víg-süti vásár, , ahol a kíváncsiskodók és édesszájúak megkóstolhatják a űvészek "cukrászati alkotásait", amelynek bevételét a társulat az Ódry Színészotthon javára ajánlja fel.
A látogatók részt vehetnek a Pán Péter című mesemusical próbáján, amely a színház idei első bemutatója (október 14.) Méhes László rendezésében, így bepillantást nyernek egy előadás születésének izgalmas pillanataiba, s közelről leshetik meg a főszereplők - többek közt - Igó Éva, Reviczky Gábor, Tornyi Ildikó, Gyuriska János próbamódszerét. A próba végeztével – s igény szerint a próba alatt is - a színház tagjainak „idegenvezetésével” végigjárhatják az érdeklődők az épületet, a kelléktártól a zsinórpadlásig, az ügyelőpulttól a Házi Színpadig, miközben bekukucskálhatnak például Kern András öltözőjébe.

 
A Házi Színpadon újabb meglepetés várja a látogatókat: a Pesti Színház október 7-i Az ünnep című bemutatójának előkészületeibe avatja be a nézőt. Eszenyi Enikő rendező és színészcsapat: Halász Judit, Hegyi Barbara, Hegedűs D. Géza, Kamarás Iván és Pindroch Csaba.
Kora délután a színház főbejárata előtt (rossz idő esetén a nagyszínpadon) ad koncertet a Polyák Lilla, Oberfrank Pál, Fesztbaum Béla, Kocsis Gergely, Hajdu István, Vass György összetételű színészzenekar, a Könnyű Esti Sértés. Az előcsarnokban kapuzárásig áll a vásár. Vígszínházi bérletet, pólót, a Nóra előadásról készült DVD-t, és a Szabálytalan portrék Várkonyi Zoltán Vígszínházából című albumot vásárolhatja meg az érdeklődő – természetesen dedikálással egybekötve.

 
S végül – a szó szoros értelmében – hab a tortán Víg-süti vásár, ahol a kíváncsiskodók és édesszájúak megkóstolhatják a művészek "cukrászati alkotásait", amelynek bevételét a társulat az Ódry Színészotthon javára ajánlja fel.

Kapcsolódó linkek:
   Részletes program (doc)
[Kiss Péter]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu