Dátum: 2019. október 21. hétfő    Mai névnap(ok): Orsolya


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Betekintés a Képköznapok alkotótáborba
Idén júliusban a támogatók és Rumann Gábor főszervező segítségével immáron harmadszor rendezték meg Dunaszekcsőn a Képköznapok elnevezésű filmes alkotótábort, ahol a fiatal filmesek újfent próbára tehették képességeiket. A Duna-parti kisközséget lassan már nemcsak szép fekvése és római kori emlékek fogják híressé tenni, hanem az ott elkészült filmek is.
A 2006-os alkotótábor annyiban különbözött a tavalyitól, hogy most nem kisjátékfilmeket, hanem dokumentumfilmeket kellett készíteniük a fiataloknak. Ahogy tavaly is, a csoportok összetétele igencsak változatos volt, még Németországból is érkeztek filmesek. A zsűri három tagból állt: Zalán Vince, Balázs Béla-díjas filmkritikus, Kisfaludy András filmrendező, a MADE (Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete) elnöke, és mivel a harmadik zsűritag, Pálos György filmrendező nem tudott eljönni, ezért a helyi tévé dolgozói „ugrottak be”: az első vetítési napon Scheppi Zoltán, másnap Pálos András. Nekik kellett értékelniük azt a nyolc filmet, melyek a táborban készültek. A filmeket Dunaszekcső egyetlen, ám annál hangulatosabb, jellegzetes faillatú, szűk, recsegő széksorú, a régi időket idéző mozijában láthatták a nézők. A sort a Lösz/lelet című film indította el, melynek képei a rendező első benyomásait, impresszióit mutatja meg Dunaszekcsőről. Története nincs, a film az egymást követő különböző képekből épül fel, melyek egy teljesen oda nem illő zenére jelennek meg. A Lösz/lelet tele van szép felvételekkel, látszik, hogy alkotójának jó a szeme, mégis az egész valahogy nem áll meg a maga lábán. A következő film, a Betérés már sokkal összeszedettebb volt. Készítői egy helyi borozó tulajdonosát választják főszereplőnek, aki készségesen válaszol a fiatalok kérdéseire. Igazából nem is kell őt kérdezni, hiszen magától is rengeteget tud beszélni, szinte mindenről. Anekdotákat mesél a vevőkről, elmondja, hogyan épült a borozó, komoly társadalmi problémák is szóba kerülnek, de a legérdekesebb, ahogy elénk tárja véleményét: szerinte a piramisokat földönkívüliek építették, és az ősrobbanás csak kitaláció. A film talán legnagyobb erénye, a jól kiválasztott zene és az operatőri munka mellett, hogy „főhősünket” egyáltalán nem állítja be hülyének. Lehetnek furcsa nézetei, a néző a film láttán mégsem érzi azt, hogy egy komplett őrülttel van dolga, hanem egy olyan emberrel, akinek nemcsak a feje, de a szíve is helyén van. Miután lepergett a két film, a zsűri azonnal értékelte, és szembesítette véleményét az alkotókkal, amit a nézők is figyelemmel kísérhettek. Ez volt az eljárás a többi vetítés után is. A következő blokkot az Ad depositum című film nyitotta meg, mely a római kori emlékekre, azon belül is a híres császár-filozófus Marcus Aurelius szobrára fekteti a hangsúlyt. A gyönyörűen felvett képekben az emberek, mint a kísértetek jönnek, mennek, eltűnnek a múltban és jelenben egy halk, ám annál szebb zene kíséretében. Azonban a nagyon erős kezdés sajnos a végére kifullad, az említett szobornak pedig csak a szemeit láthatjuk, ami, valljuk be, ebben filmben nem túl szerencsés megoldás. Sorrendben a negyedik film, az én tudom, sokkal könnyedebb hangvételű alkotás. Akárcsak a Lösz/leletnél, történet itt sincs, behatárolni is igen nehéz. Vidám és idilli képek váltogatják egymást zenére, készítői mindent (beleértve magukat is) felvettek, amit lehetett, és azt gyúrták össze egy filmbe, hozzáteszem, egyáltalán nem rosszul. Elmondható, hogy az első napon igen erős volt a mezőny, ami komoly fejtörést okozott a zsűrinek: kíváncsian várták, hogy másnap vajon ugyanolyan jók lesznek-e a filmek. Hamar bebizonyosodott, hogy igen.

 

A nyitófilm a Dunaszekcső, a Duna gyöngye volt, melyet a német fiatalok készítettek. A történet nagyon egyszerű, viszont annál humorosabb. Azt mutatja be, hogy főszereplőnk, aki persze német, hogyan próbál kommunikálni a helyi lakosokkal, akik vagy tudnak németül, vagy nem, és hogyan kerül vicces, már-már groteszk szituációkba, a zenélő fagyiskocsitól egészen az öreg bácsiig, aki reggelente megeszik egy nyers tojást, hogy potenciáját növelje. Ezen kívül német barátaink még az 1954-es világbajnokság berni döntőjére is reflektálnak, oly módon, hogy még egyszer lejátsszák a számunkra és az egész magyar futballtörténelem számára legszomorúbb meccset. Tizenegyesekkel. Nagyon jó a hangulata a filmnek, végig képes fenntartani a humort, a jókedvet, és ezt a közönségre is sikerült átsugározni. Kisfaludy András lelkesedett leginkább ezért a filmért, és már ekkor lehetett érezni, hogy a németek nem fognak üres kézzel távozni. A vidámságot a komolyság váltotta fel, ugyanis az ezt követő film, az ember (még mindig nem sikerült rájönnöm, miért ez a címe) egy olyan társadalomból kirekesztett férfit mutat be, aki néhány éve véletlenül megölte a feleségét. Talán ez a film osztotta meg leginkább a zsűritagokat, ami nem meglepő, hiszen nyitva hagyja azt a kérdést, hogy főszereplőnk jogosan él-e a peremen vagy sem. Pálos András technikai oldalról közelített a filmhez, és kifogásolta annak túl sok közeli képeit, Kisfaludy pedig nem tudta átérezni a férfi tragédiáját, nem is tetszett neki a film, és kifejezetten pesszimistának találta. Zalán véleménye sokkal megértőbb volt. Szerinte ez azért optimista film, mert a férfi képes volt arra, hogy végiggondolja és megbánja azt a bűnt, amit elkövetett. A jó filmek vonala ezután megszakadt, ugyanis a további két mű már egyáltalán nem nyerte el a nézők tetszését. Az egyik, melyet a Kaposvárról érkező fiatalok készítettek, eléggé összecsapott volt, nem is lehetett érteni, hogy pontosan mit akarnak, a másik a Kicsi dió pedig egy mesét akart megfilmesíteni, de nem készült el teljesen, problémák voltak a hanggal is, ezért nem nyílt lehetőség arra, hogy a filmről hosszasabban is beszéljenek.
Néhány órával az utolsó vetítés után a zsűri meghozta döntését. Mint említettem, a mezőny nagyon erős volt, tehát nem véletlen, hogy a zsűri egy harmadik kategóriát, egy különdíjat is létrehozott a fődíj és a közönségdíj mellé. Ezt a díjat és a közönségét a németek filmje nyerte el, a fődíjat pedig a Betérés kapta, teljesen megérdemelten. Végül hadd tegyem hozzá, hogy nemcsak a zsűrinek, hanem a filmkészítőknek (nekik pláne!) is komoly munkát kellett elvégezniük. Nem volt könnyű dolguk, hiszen mindössze négy nap állt rendelkezésükre, ahhoz, hogy leforgassák és összevágják az anyagot. Mindezen (főleg technikai) nehézségek és a nyári hőség ellenére az összes csoport kivétel nélkül jól teljesített.

[Zalán Márk]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu