Dátum: 2021. szeptember 18. szombat    Mai névnap(ok): Diána, József


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Néhány emlék egy humanistáról
Zsolt István születésének 100. évfordulója alkalmából.

(1921–1991)

Futballbíró és a Nemzeti Színház főügyelője, ez utóbbi addig. amíg az épületet 1965–ben fel nem robbantják! Utolsó este Básti Lajossal a főszerepben és persze egyebek között Törőcsik Marival és Kálmán Györggyel a Lear királyt játszották.
Egy ember, két foglalkozás. Az egyiket szinte elbújva a színpad a nézőknek láthatatlan sarkában végzik, a másikat milliók szemeláttára. Tudtommal Magyarországon egyetlen ember élt, aki ezt a két foglalkozást egyidőben gyakorolta.

 
Az úgy volt, hogy az 1982/83-as foci szezonban hatalmas bundabotrány tört ki a magyar első-és másodosztályú labdarúgók részvételével. Akkoriban, pontosabban 1981-ben, az egykor mindkét foglalkozást világszínvonalon űző bíró már két éve nyugdíjban volt. Az egykor élt legkiválóbb nemzetközileg elismert futballbíró (a másik kettő Palotai Károly és Puhl Sándor) közül ő volt a legidősebb és szerintem a leghíresebb.

Én akkor már a televízióból jól ismert riporter voltam és rendszeresen publikáltam a magyar értelmiség által leginkább kedvelt hetilapban, az Élet és Irodalomban. Legnagyobb meglepetésemre először és utoljára behívtak a szerkesztőségi értekezletre, mivel azt már eldöntötték, hogy a botrányos esetről cikket kívánnak megjelentetni, de műfajához hiányzott az ütős ötlet. Biztos 11-est ígérő megoldással sikerült előrukkolnom:
„Csinálok egy interjút a nyugdíjas focibíróval, Zsolt Istvánnal, aki 16 évesen vizsgázott játékvezetésből és első NB I-es meccsét 1950-ben vezette. (Bőripari DSE–Budapesti Honvéd: 1–5)

E sportágban nemzetközi sikereinek is köszönhetően, mint FIFA bíró, már életében halhatatlannak számított, pedig erre még példa nem volt e sportág történetében. Mellette szólt, hogy alkalomadtán úgy, mint én – tehát külsősként – már egy ideje elsősorban rövid portrékat publikált a lapban színház világáról. De önálló riportkötetei is kapósak voltak! Nem tudok róla, hogy ez mással–akár bíróval, akár főügyelővel – előfordult volna. Az ötlet hatalmas sikert aratott, s egy óra múlva az MTV Sportosztályján a telefonszámát megszerezve már meg is nyertem egy személyes találkozóra. Egy óbudai kényelmes panelben élt egyedül, miután édesanyja már elhunyt, még az előző lakásukban, a Népszínház utcában.

Másnap rövid és gyors terepszemlével lemértem, hogy hány perc alatt jutok el a megadott címre a Szabadságtérről és tíz perccel korábban már ott sétáltam a háza előtt, fejemben felkészülve a kérdéseimmel, táskámban a magnetofonnal.
Öt perccel előtte beléptem a liftbe és a gangos folyosó sarkában másodpercre pontosan megnyomtam a csengőt a számozott, de névtábla nélküli ajtón, amely – mintha Ő is ott állt volna a túloldalon – azonnal megnyílt és egy nálam sokkal alacsonyabb elegáns úr tessékelt be a belső szobába. Azonnal kaptam egy elismerő bókot:
„Maga az első újságíró, aki másodpercre pontosan érkezett meg hozzám. Igaz ebbe a lakásba, még újságíró, nemhogy tévés nem tehette be a lábát” –tette hozzá, arcán férfihoz nem illő bájos mosollyal. Két órát beszélgettünk, a legfontosabb információ az volt, hogy mindkettőnk szerint a világ legjobb színésznőjét Törőcsik Marinak hívják.

 
Amikor az ÉS-ből hívtak, hogy menjek be a szerkesztőségbe kijavítani és aláírni az interjú „un: kutyanyelvre kinyomtatott” változatát „egymillió forintos” újabb ötletem támadt: meghívtam Zsoltot, hogy kísérjen el ennek a macerás feladatnak az elvégzésére. A telefonon keresztül éreztem, hogy örül neki! Útban a szerkesztőség felé –merthogy természetesen piros Skodámmal elé mentem – éreztem, hogy örül ennek a fordulatnak. Kiderült, hogy még életében nem látott „kefelevonatot”.
Amikor végeztünk, természetesen hazafuvaroztam, és kézfogás nélküli–soha férfival nem fogott kezet–búcsúnkat meglepő mondat kísérte: „Legyen az ebéd vendégem a MÚOSZ éttermében. Ezt az eredményes megismerkedést méltóképpen ünnepeljük meg”

Különös lakoma volt. Őt már ott jól ismerték, állandó asztala volt. A szomszédban Kellér Dezső, a híres konferanszié és bábszínész felesége, maga Mazsola az esti tévémeséből, a legnevesebb sportújságíró, Feleki László és a lihegve igaz lassú léptekkel, de kipirulva, befutott a koszorús író Mándy Iván, az állandó asztaltársaság még hiányzó tagja.
Kellér jellegzetes recsegő hangján, de mosolyogva kérdezte Mándyt:
„Mi történt Iván? Életedben még nem késtél”
„Képzeljétek ma Pestről átsétáltam Budára. Életemben először!”
Zsolt ebédje: rántott leves, pirított kenyérkockákkal, üres kelkáposzta főzelék egy pohár sima vízzel. Végül desszertként egy fél szelet üres kenyér. Alkoholt életében nem ivott, nem dohányzott. Attól kezdve évekig havonta egyszer hasonló másfélórás ebédben lehetett részem, az én menüm enyhén szólva gazdagabb volt.

Ekkor már mindent tudtam róla! Igaz, mégsem, mert fociról nem volt hajlandó beszélni, hiszen bármennyire is hihetetlen a sportágak közül a kedvence a kézilabda volt. Agglegény létére csak elsőosztályú kézis lányokból válogatta alkalmi partnereit, nagy igényességgel. Angolul anyanyelvi szinten beszélt, hibátlan helyesírással írta leveleit és jelentéseit a FIFA-nak Mindig szóba kerültek a legfrissebb színházi és mozi-élményeink, majd egyszer, amikor napi olvasmányairól kérdeztem felfortyanva közölte, csak hetilapokat olvas, nincs rádiója, és a televízióját csak a barátai kedvéért nyitja ki. Két barátja volt: Kálmán György és Vitray Tamás.

Kálmán György a Barát
 
„Most, hogy barátok lettünk–ebbe a hírbe belesápadtam–elmondom magának, hogy napilapot még soha nem vettem idehaza kezembe, mert olyan hírekre nem vagyok kíváncsi, amelyek vagy nem igazi hírek, vagy csak egy napig érvényesek. A londoni Timest sem olvastam volna akkor, amikor is az első oldalán csak apróhirdetések jelenhettek meg. Pedig nyelvtanulásnál nélkülözhetetlen lett volna!
De most már magát is nézni fogom–talán Kálmán György lehetett az egyetlen ember, akit tegezett– és ígérhetem, hogy nem minden ebédnél várhatja el tőlem szokásos udvariasságomat”. Mint minden ígéretét, ezt is betartotta. Ráadásul kritikái hangneme ugyan olyan „bájos” volt, mint első telefonbeszélgetésünk.

Aztán egyszer meghökkentően búcsúzott: „Többet személyesen nem fogunk találkozni! Ha gondolja, néha hívjon fel. Ha nem veszem fel, kérem ne felejtse el a kellemes ebédeinket.”

69 évesen halt meg, tudtommal tüdőrákban. Oh, ha csak egyszer ebédelhetnék még vele a MÚOSz–ban, ahol az étlapon már nincs 3 forintos rántott leves.

[Wisinger István]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Egymással, nem egymás ellen

Balogh Robert Várady Ferenc-díjat kapott

Verebes István - Gera Zoltán

Verebes István - Hátraarc

Néhány emlék egy humanistáról

Benedek Tiborra emlékeztek Békéscsabán

Búcsú Lénárt Istvántól, Papitól

Márton László az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjas

Taki

Élt, halt a színházért

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól