Szabó Gyula a Nemzet Színésze
A Nemzeti Színház Igazgatósága közli, hogy Szabó Gyula, kétszeres Jászai díjas, Érdemes és Kiváló Művészt, Kossuth - díjas színművészt választották meg Agárdy Gábor megüresedett helyére a Nemzet Színészei 2006-02-07. délután a Nemzeti Színház Panoráma termében. Az esemény szűk körben, a sajtó nyilvánossága nélkül zajlott. Szabó Gyula jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.
A 2000-ben életre hívott nemzet színésze cím viselésére a jutalmazottak életük végéig jogosultak, egyszerre tizenketten. A nemzet színésze címet a nemzeti kulturális örökség minisztere egyetértésével a Nemzeti Színház adományozza annak, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, 62. életévét betöltötte, illetve négy évtizedet a színészi pályán vagy 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött. Az elismerést azzal a céllal hozták létre, hogy a nemzeti színjátszás élő művészei közül kitüntesse a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket elért művészeket.

 
Az első alkalommal 2000. augusztus 22-én odaítélt címet Agárdy Gábor, Berek Kati, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Lukács Margit, Máthé Erzsi, Psota Irén, Raksányi Gellért, Sinkovits Imre és Törőcsík Mari kapta meg. Sinkovits Imre helyét 2001-ben Avar István, Lukács Margitét 2002-ben Komlós Juci, Bessenyei Ferencét pedig Zenthe Ferenc örökölte meg a tavaly.

 
Szabó Gyula

Született: Kunszentmárton, 1930. júl. 15.

Tanulmányok:
Színház- és Filmművészeti Főiskola, 1950–54.
Életút:
1945–50 amatőr színész, 1954–96 az Ifjúsági, az Úttörő, a Petőfi, a Jókai, a Thália, az Arizona, a Művész, ill. Thália Színház, 1996– a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, 1979– a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, egyetemi docens

Díjak:
Jászai Mari-díj (1959, 1962), SZOT-díj (1965), érdemes művész (1972), a filmkritikusok díja (1975), kiváló művész (1981), Budapestért Díj (1996), Kossuth-díj (2000).

Főbb szerepei:
Boka (Molnár–Török: A Pál utcai fiúk), Arturo Ui (Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit!), Julien Sorel (Stendhal: Vörös és fekete), Tersánszky: Kakuk Marci, Bíró László (Karinthy: Házszentelő), Brigádvezető (László-Bencsik: Történelem alulnézetben), Woland (Bulgakov: A Mester és Margarita), Milne: Micimackó, Lámsza (Tamási: Ördögölő Józsiás), Bajusz pincér (Kellér: Bal négyes páholy), Fejes: Mocorgó, Mendel Krik (Babel: Alkony), id. Hábetler, id. Zentay (Fejes: Rozsdatemető), Lenin (Satrov: Égszínkék lovak vörös füvön), Göndör Sándor (Tóth: A falu rossza), Bányai Cézár (Holberg: A politikus csizmadia), Ádám (Wojtyla: Az aranyműves boltja), Igazgató (Móricz–Kocsák–Miklós: Légy jó mindhalálig), Sir Patrick Cullen (Shaw: Segítség! Orvos!), Kimball tiszteletes (Brecht–Weill: Koldusopera), Öreg Earnshaw (Brontë: Üvöltő szelek), Noszty Pál (Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival), filmen: Ifjú szívvel (1953), Vasvirág (1958), Kölyök (1959), Pár lépés a határ (1959), Tegnap (1959), Alázatosan jelentem (1960), Két emelet boldogság (1960), Az ígéret földje (1961), Félúton (1962), Párbeszéd (1963), Május (1963 tv), A Tenkes kapitánya (1964), Négy lány egy udvarban (1964), Vadkacsa (1964 tv), Antigoné (1965 tv), A tizedes meg a többiek (1965), A gépírók (1967 tv), Hazai pálya (1968), Én, Prenn Ferenc (1969 tv), Szemtől szembe (1970), Rózsa Sándor (1971 tv), György barát (1972 tv), Volt egyszer egy család (1972), Férfiak, akiket nem szeretnek (1975 tv), Dübörgő csend (1977), K. O. (1977), Kinek a törvénye? (1978), Amerikai komédia (1978 tv), Lear király (1978 tv), Éljen az egyenlőség! (1979 tv), Ezer év (1979 tv), Rang és mód (1980 tv), Égszínkék lovak vörös füvön (1982 tv), A zalameai bíró (1983 tv), Kérők (1985 tv), Alkony (1986 tv), Éjféli színjáték (1986 tv), A lepecsételt lakás (1987 tv), Volt egyszer egy úrlovas (1987 tv), A miniszter (1987 tv), Holnapra a világ (1989 tv). Előadóestje: A Biblia forrásai (1990).

[ kadelka ] 2006-02-07 15:32:00