Lossonczy Tamás festőművész - életműkötet
Az életműkiállításon
“A művészet emberformáló erő, amelyet lehetetlen büntetlenül kiiktatnunk az életünkből…” – Lossonczy Tamás.

A most 102-dik életévében járó Lossonczy Tamás (fotó) festőművész életműkötetét, Lajta Gábor festőművész mutatja be 2005. október 25-én, 17 órakor, a Műcsarnokban, a jelenleg is látható életműkiállításon az érdeklődőknek.

A könyvpremier kapcsán beszélgetést hallgathatnak a kötet összeállítóival Andrási Gáborral és Pataki Gábor művészettörténészekkel, akik egyben a kiállítás kurátorai.
A kiállítás egyébként 2005. október 5-én, szerdán nyílt. Ritka, hogy egy ilyen évfordulón, maga a festő is jelen legyen teljes fizikai és még teljesebb szellemi valójában.

Lossonczy Tamás
 
Lossonczy Tamás 1923-27 között Vaszary János tanítványa az Akadémián. 1926-ban jár először Párizsban és megérinti az akkor ott forrongó képzőművészeti élet, jár Hollandiában a De Stijl konstruktivista csoport tagjainak meghívására, ám a konstruktivizmus nagy festőjével Piet Mondriannal mégis Párizsban ismerkedik meg, még 1929-ben. “Péter”, ahogy néha ma is emlegeti, nagy hatással van rá, és erre az időre tehető nonfiguratív korszakának indulása is. A konstruktivizmus szintézisét azonban idő hijján “Péter” helyett ő valósítja meg a világban talán először, ugyanis nem sokkal halála előtt beszél neki Piet Mondrian, a konstruktivizmus, általa felvázolt organikus folytatásáról, amely elképzeléséből ő maga már egy képet sem tud megvalósítani, mert megakadályozza halála ebben . Lossonczy pedig sugárzóan örökifjú lékekkel képviseli a folytatólagosságot munkásságában, bár az is igaz, hogy már semmilyen kategorizálást nem visel el művészete.

Papírszobrokat kreál, rajzol, kollázst és szita-grafikát készít, hangnaplót vezet, amelynek kazettáit letétbe helyezve őriznek, de mindenekfelett fest, és fest. A költészet magaslataiba viszi a leegyszerűsített vonalak, formák, színek az esendőségek és a megkonstruált valóság elegyét. Akár egy haiku vers úgy szólnak színei, ecsetvonásai, keze által megálmodott formái. “… költemény a máról, környező világunkról, a természetről az emberről és a kozmoszról. Láthatóvá tett feszültségek és harmóniák, melyek színben, formában, ritmusokban jelentkezve, megérintenek mindannyiunkat – s melyeknek igenlése ott él bennünk sokáig” – írja előszavában Palasovszky Ödön, az 1978-as katalógusának előszavában. Mára mit sem veszített aktualitásából, pedig eltelt közel harminc év, hogy újfent a Műcsarnokban legyen Lossonczy kiállítás.
Az ötvenes évek hallgatásra késztetik. Innentől fogva rajztanárként él, és jobbára a műteremnek dolgozik. Kiállítása közel harminc esztendőn keresztül csak elvétve lehet. Aztán a rendszer, talán hogy mutassa erejét, “tűr”. (Támogat – Tűr - Tilt), és 1978-ban egy nagyszabású kiállítással tudhat ismét a világ Lossonczy művészetéről. Pedig a festészetét hányszor kezdi újra és újra előröl. 1944-ben bombatalálat éri műtermét, alkotásainak java odavész. Aztán a hallgatás hosszú évei után ismét, azután, amikor nyugdíjazzák újból, és azóta nem telik el nap, hogy a falépcsőn a szédítő magasba fel ne menne dolgozni, a műterembe, még ma is. (nincs lift). “Monet-al mondom: én úgy festek, ahogy a madár énekel” – vallja Lossonczy.

1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja lesz, 88 évesen! 1994-ben kap Kossuth díjat, élete talán első hivatalos elismerése 90-évesen, és négy esztendő múlva - ugyan már kora miatt nem utazhat, de művei eljutnak a világ számos pontjára – így például Rómában, az EUR-Maglia metróállomáson felavatják nagyméretű köztéri mozaikját. “Én ezt a művemet Róma város népének ajánlottam” mondja büszkén Lossonczy. 2003-ban (99 évesen) Párizsi Kék Szalon néven galériát nyit, Budapesten.
2004-ben a 100-dik születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesül. Idén augusztusban ünnepelte csendesen a 101-dik születésnapját, és most október 6-ától november 13-ig látható a Műcsarnokban kiállítása.

Lossonczy bár erre számtalan alkalma és lehetősége adódott az idők során, mindig itthon maradt magyar festő, nem emigrált. Talán ennek is betudható, hogy ma ha Párizsban, vagy Amsterdamban, vagy netán New Yorkban lenne ez az életmű-kiállítás, róla zengenének órásplakátok, a média tele lenne nevével, újságok címlapján látnánk vissza munkáit, Budapesten egy sor név csupán a három kiállító közül, a Műcsarnok homlokzatán álló banneren. Ez persze nem a másik két, egyébként kitűnő művész ítélete, de talán egy önálló kiállítást is megért volna Lossonczy Tamás életműve. (munkáinak sokszorosa maradt kiállítatlanul)
“Reménykedve és a művészet erejében való hittel bocsátjuk el ezt a kötet. Szálljatok hát rajzaim és vigyétek szeretetemet a szívekbe” - A 100-dik születésnapjára megjelent kötetét bocsátja így útjára, és ezek a mondatai fokozottan igazak jelen kiállítására. Csak kívánni tudjuk, hogy minél több ember szívébe érkezzenek el Lossonczy Tamás színei, formái, vonalai, örök fiatal ragyogása, ezen kiállítás alkalmából is, és kívánjuk, hogy minél több lelket érintsen meg a Műcsarnokban.

Takács István – 2005.

2005-10-22 06:02:00