GLITTERBIRD – Művészet a legkisebbeknek
Kolbri Színház
2005. október 28-30. között a Glitterbird – művészet a legkisebbeknek.

Öt ország: Norvégia, Dánia, Finnország, Magyarország közötti Európai Uniós együttműködés keretében szeminárium és fesztivál lesz Budapesten a Kolibri Színházban.

A budapesti rendezvénysorozat délelőttjein közönség elé kerül az első napon három magyar előadás, a második és harmadik nap délelőttjén a meghívott országok egy-egy előadása.
A délutáni szemináriumi programokon megismerkedhetünk a meghívott országok további két-két előadásának tapasztalataival, illetve különféle tudományágak képviselőinek elemzéseit hallgathatjuk meg a 0-3 éves korosztály sajátos színházi nyelvéről.

A rendezvényt megnyitja és előadást tart: Prof. Dr. Wolfgang Schneider, az ASSITEJ Világszervezet elnöke. Vendégünk az Oslói Egyetem pedagógiai tanszékének vezetője, és a Norvég Kulturális Tanács képviselője.

A szemináriumot megelőző és követő három napban (október 24-25-26-án) a külföldi előadások Győrben (Vaskakas Bábszínház), Egerben (Gárdonyi Géza Színház) és Kecskeméten (Ciróka Bábszínház) turnéznak.

 

A „Glitterbird - művészet a legkisebbeknek” Budapesti Találkozó

fesztivál és szeminárium programja

2005. október 28-30.

(Előadások 0-3 éveseknek)

OKTÓBER 28. (péntek)

9.00 óra: Bozsik Yvette Társulat: „Négy évszak”

10.00 óra: Az élet virága– Művészeti park a legkisebbeknek

Finn képzőművészek kiállításának megnyitója

10.30 óra: Rácz Attila Társulat: „Erdőn, mezőn, udvaron”

11.45 óra: A Kolibri Színház csoportja: „TODA – csoda gyereknyelven!”

14.30–16 óra: MEGNYITÓ

Köszöntőt mond:
- Novák János a budapesti fesztivál szervezője
- Dr. Schneider Márta helyettes-államtitkár
- a norvég delegáció egy tagja
- Prof. Wolfgang Schneider, az ASSITEJ elnöke

Felkért előadók:
Bóta Gábor, újságíró (Magyarország)
„Meglepetések boldogsághormonokkal”
dr.Király Ildikó – dr. Koós Orsolya, pszichológusok (Magyarország)
„Csöppségek színháza” - Szombathelyiné dr. Nyitrai Ágnes, pedagógus (Magyarország)
„Művészi élmények az élet első éveiben”

OKTÓBER 29. (szombat)

9.00 óra: Un-Magritt Nordseth Társulat: Ujjéé! (Norvégia)
Egy furcsa tánc mese kezdődik a fészekben…
Egy vizuális tánc tündérmese csillogó táncosokkal és villogó zenével.

10.30 óra: Benita Haastrup Társulat: YuYa (Dánia) 45 perc

11.45 óra: Uppercut Táncszínház: „Táncoljunk” (Dánia)

15.00-16.30 óra: NYILVÁNOS SZEMINÁRIUM

Felkért előadók:
- Prof. Wolfgang Schneider, az ASSITEJ elnöke (Németország)
„A gyerekeknek szükségük van művészetre
- Pascal Mignon pszichoanalitikus (Franciaország)
„Találkozás a művészetek hídján” (Randez – vous our le Pont des artes)

OKTÓBER 30. (vasárnap)

9.00 óra: Laurent Dupont: „Hajtások, hangok” (Franciaország) 30 perc

11.30 óra: Jon Tombre Társulat: Farkasbarkas (Norvégia) 25perc

14.30-16 óra: NYILVÁNOS SZEMINÁRIUM

Felkért előadók:
- Novák János a budapesti fesztivál szervezője
„A világ újrafelfedezésének öröme - communitas és áramlás, a csecsemõknek készített elõadásokban”
- Ivar Selmer-Olsen (Norvégia)
„A Klangfugl és a Glitterbird projektek: ideológia, érvek és eredmények"

[ K.L. ] 2005-10-27 08:32:00