Radics Béla Emlékkoncert
-a Petőfi Csarnokban
„Közel a 60-hoz” címet viseli a 2005.október 22-én, a Petőfi Csarnokban megrendezendő Szuperkoncert. Nem véletlenül, hiszen minden idők legnagyobb magyar gitárosa Radics Béla (fotó), jövő év február 6-án lenne 60 éves.
Sajnos a ’60-as, ill. ’70-es évek illetékes elvtársai nem tartották összeegyeztethetőnek Béla zenéjét és egyéniségét a szocialista kultúrával, így számára nem nyíltak meg sem a Magyar Rádió, sem a Hanglemezgyár kapui.
Legyen szó Sakk-Matt zenekarról, a Tűzkerékről, vagy éppen a Taurus együttesről – leszámítva az utóbbival felvett két kislemezt – nem maradt utána semmiféle (hivatalos) hanghordozó.

A gyűjtők által féltve őrzött ún. kalóz demo- és koncertfelvételek inkább csak kuriózumot képviselnek, mivel nem ütik meg azt a mércét, ami egy mai hanghordozótól joggal elvárható.

RB Kapitány évfordulójára való tisztességes megemlékezésen kívül e rendezvénynek nem titkolt célja, hogy végre a kor követelményeinek megfelelő minőségű hang- és képanyag kerüljön kereskedelmi forgalomba.
E nemes célhoz a közreműködő élvonalbeli és eddig még kevésbé ismert muzsikusok adják tudásuk legjavát és nem utolsó sorban - egyéniségüket.

Radics Béla
 

A közel öt órán át tartó koncerten minden Radics szerzemény, ill. Taurus nóta el fog hangzani.
Annak idején Horváth Attila szövegíró elkészített egy előre megírt dalszöveget a Taurus részére, de a tiszavirág életű formációnak sajnos már nem maradt ideje arra, hogy zenét is írjon hozzá. Mivel az utódzenekarok (Tűzkerék, Piramis, Korál) sem vették elő a nótát, a Team Rock Band törlesztette a rajongók felé ezt az „adósságot”; 32 év elteltével megszületetett a vadonatúj, posztumusz, Taurus dal. Egyébként az ősbemutatón kívül, más meglepetéssel is készülünk.

 

Az október 22-i Radics-Taurus Emlékkoncert csúcspontjaként nyolc hazai rock sztár áll színpadra.
Kevesen tudják, hogy Vikidál Gyula a Taurus jogutódjaként számon tartott Korál együttes énekese volt egy rövid ideig, ahol Fischer Laci nyűtte a húrokat, a nagy elődhöz méltóan. Ez időszak alatt öt Taurus és egy új Korál nótát próbáltak, ami sajnos Gyula hangjával soha nem került (hivatalos) lemezre.
Török Ádám majdnem a Sakk-Matt énekese lett( végül Harmath Albert lett a befutó), de életre szóló barátságukat (és egymás iránti tiszteletüket) ez a tény abszolút nem befolyásolta.
Csomós Péter (Kiss Zoli basszerossal) a Taurus megalakulása előtti Tűzkerék formáció ritmusgitárosa és (Béla mellett) énekese volt. Sok Zeppelin- Cream- és Jimi Hendrix dal fűződik e korszakhoz!

1977. augusztus 20-án óriási bulit rendeztek a Budai Ifjúsági Parkban : a Tűzkerék, Taurus és Piramis közös fellépésén, Radics Béla a Piramis „Becsület”c. nótábájába szállt be Závodi János mellé - második szólógitárosnak. Aki ennek az élménynek részese volt, soha nem felejti el! A két gitáros klasszis zenei ízlése egyébként tökéletesen megegyezett, mindketten a rock és rhytm & blues elkötelezett hívei voltak.
A Taurus nóták hiteles előadásához elengedhetetlenül szükség van egy igazi Hammond orgonára – és valakire, aki azt fantasztikusan meg is szólaltatja. Zeffer Andrásra esett a választás; billentyűs képességeit számtalanszor bizonyította úgy a P.Mobilban, mint a Tunyogi Rock Band-ben.
Két olyan pályatárs van a fellépők között, akik nem voltak szoros kapcsolatban sem a gitárkirállyal, sem az együttessel. Takáts Tamás a legfiatalabb résztvevője a koncertnek, ő annak idején rajongóként állt a Taurus közönsége között. Mindez egyáltalán nem akadályozza meg abban(sőt örömmel fogadta a felkérést), hogy egykori példaképének dalait tolmácsolja a színpadon.
Varga Miklós énekesi pályafutása a Pandora’s Box együttesben kezdődött, működésük egybeesett RB Kapitány életének végső szakaszával; nekik jutott az a szomorú feladat, hogy a róla szóló emlékdalt (Zöld, a bíbor és a fekete) megénekeljék.

A Mini együttes kizárólag azokat a régi balladákat és blues-okat tűzi műsorra, melyek egyrészt Radics kedvencei voltak, másrészt azt a korszakot fémjelzik, melyben a gitárkirály élt és alkotott.

(Hegedűs István)

[ Gy.K. ] 2005-10-17 18:35:00