Születésnapi levél - Szűcs Miklósnak
Szűcs Menedzser Igazgató Úr ma 60 éves! Színháza, a Budapesti Kamaraszínház pedig 9-én ünnepli, általa igazgatott, 15-ik évét. Egy 60 éves színiigazgató és az ő 15 éves teremtménye. Szép.(Szebeni Andrástól)
Szűcs Miklós 60. születésnapjára

A múlt század '60-as éveiben, mint akkor annyian, gimnazistaként építőtáborban voltam. Nádudvar vagy Kisújszállás környékén. Fantasztikus sikerem volt, amikor szájtrombitán és fésűre helyzett selyempapíron adtam jazz koncertet sorstársaimnak. Miért is érdekes ez?
Mert ez nagyon mély nyomot hagyott a nálam egy évvel idősebb, akkor harmadikos Szűcs Miklósban. Ezt ő nekem csak jóval később 1999-ben vallotta be, amikor is, mint a Budapesti Kamaraszínház igazgatója adott lehetőséget a Tivoliban könyvbemutatómra.

Szűcs Menedzser Igazgató Úr ma 60 éves!

 
Színháza, a Budapesti Kamaraszínház pedig 9-én, vasárnap ünnepli, általa igazgatott, 15-ik évét. Egy 60 éves színiigazgató és az ő 15 éves teremtménye. Szép.
Nekem tetszik! Ezért is készítettünk Forgách Andrással erről a színházról egy könyvet, Bevilágítás címmel.
A színházat és Miklóst köszöntjük közösen vasárnap 9-én, 18 órakor az Ernst Múzeumban.

De előtte még, Isten éltessen, Miklós!

Szebeni András

2005.-10.-07.

2005-10-07 00:01:00