Anyám orra
Pintér Béla és Társulatának a Szkénén megtartott új bemutatója, az Anyám orra című vígopera színi cetlijén az áll: „Látvány- és zenekoncepció, írta és rendezte: Pintér Béla”. Valamint ő a színházi Atyaúristen is. Tömörebben, kevés szóval: Pintér Béla előadása.
 
Mindenen rajta a szeme, benne a keze, és fejéből jönnek a hétköznap rémképei, az otthonosan szörnyűséges világ és a szörnyen otthonos közeg, amit egyszerre szeretünk és iszonyodjuk. Számomra évadonként Pintérék bemutatója piros betűs színházi ünnep, ekkor van a magyar dráma napja, igazi színházi hejehuja, megbotránkoztató és megrendítő, szeretetreméltó iszonyatos tükröt fordítanak felénk. Finoman durva részletekből szerkesztődik a köznapi rémdráma. A naturalizmus összekulcsolódik szürrealizmussal. A szikár emberi dokumentum táncjátékkal és operai fogásokkal. Ha cédulát kellene ragasztani Pintérék produkciójára: nagy zavar támadna. Modern színház? Népi játék? Megbotránkoztató provó-színház? Tragikomikus színpadi elbeszélés?
Egyszerűsítsünk: színház. Színház: vállalja korának, környezetének hű ábrázolását, de bekapcsolja a népművészet fölénnyel kezelt hagyományait. Meghökkentő hatásokkal él. Az érzéketlen közöny, a kapcsolatok nyersesége, a szerezni vágyó mohóság, a magába zárt önzés képtelen rémdráma cselekménye szerint bonyolódik. Arányérzéke hibátlan, kidolgozása szabatos, előadása pontos.

 
A játszók egyenértékű odaadással szerepelnek: az apró, dinamikus Enyedi Éva (Bajuszka), a Vígből kölcsönzött Szamosi Zsófia nyafka, magával eltelt énekesnő, Bencze Sándor kísérteties román sámán (románul), barátságos, akár egy erdélyi vérszipoly, Deák Tamás lumpen-Levente, a Vikidál Gyula maszkban vadember Pintér Béla, Benedek Mari turbánszerűségével fején megtévesztő nőimitátor Quitt László (egyben román tolmács), és a fehérzakós, pénzének csak ígéretével mindenkit kísértésbe vivő dr.Thuróczy Szabolcs.

 
Deszka forgószínpadon kereng az együttes. Horgas Péter forgója felemásan lesüllyed, mint telitalálattól merülni készülő tengerjáró. A háttérben a busójáráshoz beöltözött zenekar: Bede Péter, Kéménczy Antal, Kerényi Róbert, Sófalvi Kiss Csaba; ketten, kétágú festőlétrán végigállják az előadást, mintha a magyar Szent Koronát kísérő két angyal volnának, úgy játsszák Darvas Benedek operáját. Szedett-vedett zenei hulladékokból szerveződnek az áriák, miközben a köznapi banalitásokat komoly recitativók emelik fintorosan mozartiassá. Emelkedett, eszményien égi hangzatok ütköznek nyűtt slágerközhelyekkel és beszennyezett alvilággal. A lumpenzene és a magas művészet kettőssége vonul végig a féktelen, keserű öngúnnyal áthatott drámai életképen.
A művészetnek az égit kötelessége bemutatni, de mit tehetnek, ha előttük van dezodorálatlanul szagló világunk.

Forrás: mgp.szinhaz.hu
Fotó: Bálint F Gyula

[ M.G.P. ] 2005-10-05 08:02:00