Monszun
Nagyapám, amikor nagyanyám bebőszült – okkal, ok nélkül – azt mondta, monszun van, húzzunk ki a szőlőbe. És kihúztunk a szőlőbe. Nem volt még Lakat T., hogy mekegve, tanácstalanra gömbölyített szemmel felvezesse a kis nőszakaszt egy nagyobb női szakasz képviseletében, akik testületileg tiltakoznak a különféle orgazmusok kirekesztő szétválasztása miatt. De nem hagyják ki azt sem, hogy egyiküket a főnöke „le-Évikézte”, mint szexuális tárgyat, hehe.
Szörnyű, mondhatni. Hogy miért nem lőtte tökön azonnal? Ki érti a nőket?

   
   Monszun
   
   

   Legtöbbször víz és szél. Természetes tempójában lengeti a fákat. Máskor tör belőlük, ledobja a villanyvezetékre, a háztetőre, kocsira. Lebillenti az öreg kéményt. Bolondítja a kapcsolódó patakot, folyót. Beveri az egereket a kisházba, küzdelemre kényszeríti az amúgy kedvetlenül küzdő embert. De csak egy lehetőség van, amikor monszun, ki kell őket verni. Mert ez nem társasház. Még jó, hogy nem a mérges kígyókat, az volna az igazi harc, állandó bőrkamásniban a vádlin, kézben a kígyóölő szamuráj kard. A monszun nő.
   
   A legutóbbi monszun a dácsán ér. Remélhettem a tizenkilenc fokot, munkára legalkalmasabbat, így aztán le, pedig sem internet, sem az itthoni kényelmes körülmények, kiszolgálás, közeli bolt és egyéb forintrongáló szerveződések. De mert a munka az munka, a határidő az határidő, a lelkiismeretes rabszolga áldozatot hoz.
   
   Eső, zivatar, villámlással körített zápor, a vele járó szél a Duna mentén nem ritka. Jót tesz kánikula idején. Ráadásul, amikor dörgés nélkül érkezik a hegyekkel határolt látómezőben, azt, hogy itt van, egyedül a terasz döngő műanyagpalája jelzi. Akkor futás a diófa alatt felejtett napilapért, a tűzrakón maradt paprikásért. Ez az eső maga a gyönyörűség. A természet szépséges nagyoperája szélrohamból, esőhullámokból, levélcsattogásból és távoli mennydörgésből. Kárt nem okoz, mert a némi tarackkal fixált sívóhomok elnyeli, bármennyi hullana is az égből. És persze a monszunjellegű eső Duna-parti illata egészen más, mint a nagyvárosi fekáliás betoné. Lehet szeretni. Hogy ebben az esetben nem egészen az történik, mint szokott (zápor jön, zápor megy, frissül az ájer), akkor derül kis, amikor a kerítés és a gyalogút közti hörcsöglyuk innenső kijáratában megjelenik vizesen és dühösen a hörcsögcsalád, és seggüket rázva elsöpör az orgonabokrok felé. Három perc után a hörcsöglyukból, mint valami forrásból, bugyog a víz.
   Azután kialszik a villany. Szokott. A part fél éjszaka ül a sötétben, a zengő felhőszakadásban. Én - példának okáért - nem találom a teli petróleumlámpát, csak az üreset. Mint ilyenkor mindig. tovább
   
   Kapcsolódó:
   Hír 355. Panelproli a polgári íróról
   Hír 354. Nemzetstratégiai széttekintő
   Hír 353. Kis hajnali Mark Twain
   Hír 352. Az én József Attilám
   Hír 351. Kihalhat a férfi nem
   Hír 350. Pénztermelő szex-gasztronómia
   
 
2005-08-20 06:49:00