Komolyzenei Sziget
Komolyzenei wurlitzer, két vonósnégyes meglepivel, teakoncert, hangszerek párbeszéde, recsegő felvételek, Don Giovanni, beszélgetés a zenészekkel, TeTraVERSI, Mozart Kugel és Varázsfuvola varázs. Ez mind-mind a Sziget Fesztiválon, az Octopus Összművészeti Helyszínen aug. 10-17. között.

Ugye izgalmasan hangzik a felsorolás? És ez még nem is a teljes lista!
Az Oktopus a Szigeten a komoly- és magas művészet helyszíne, amit (ugyanúgy, mint a többi programot) komolyan kell vennünk, persze a hely szellemének megfelelő komolysággal. Ha csak abból indulunk ki, hogy a koncertekre nem kell “kiöltözni”, sőt az sem gond, ha valaki nincs frissen borotválva, kifodrászkodva, sminkelve, vagy akár az előző napi (heti) buliruhában jelenik meg akkor sem nézik ki a közönségből – ez már egy bizonyos lazaságot, természetességet kölcsönöz a dolognak.

 

Aki járt szabadtéri hangversenyen az átélhette, milyen jó érzés a fűbe heveredve, egy tóparton ülve, akár a bokrok mögé bújva hallgatni a zenét. Ilyenkor nem muszáj a kényelmetlen széksorokban kuporogni, az előttünk ülő fejét bámulni, a ruhánkat igazgatni, illedelmesen viselkedni. A néző elengedheti, jól-, kötetlenül-, szabadon érezheti magát. Nem “gáz”az sem, ha valaki mosolyog, dobol a lábával, vagy esetleg táncra perdül.

Őszintén – a Szigetre nem azért mennek az emberek, hogy komolyzenei koncerteket hallgassanak. Persze akad, aki célirányosan keresi a lehetőséget, olyan is, aki egy kis csendességre, meghittségre vágyik, vagy művelődni akar. A többséget azonban – aki véletlenül arra téved, vagy nem talál hirtelen más jobb programot – érdekes témákkal, izgalmas beszélgetésekkel, fiatalos közvetlenséggel kell ott tartani a színpad közelében.
A heti listából ítélve nem lesz hiány az érdekességekből, különlegességből, a fiatal előadókból a kötetlen beszélgetésekből sem. Ugyan az, aki járt már a Szigeten tudja, hogy a hajnali 10 órás kezdés (lásd. Komolyzenei wurlitzer) igen korai időpont bármire, mégis őszintén ajánljuk mindenkinek a programot. Elvégre aludni otthon is lehet! Másrészt kiváló másnaposság helyett, és közben kényelmesen lehet kávét iszogatni, ébredezni, meditálni vagy még egy kicsit szunyókálni.
A 16 óra már sokkal emberibb időpont arra, hogy zenei előadásokon, beszélgetéseken, teakoncerteken vegyen részt a szigetlakó. Aki szeretne, maga is (tevőlegesen) bekapcsolódhat, kérdezhet, tájékozódhat, okosodhat a programokon.
Az esti hangversenyek fellépői ismert fiatal zenészek ill. együttesek, általában könnyed vidám, fiatalos hangulatú darabokkal szerepelnek. Mindezt persze nagyon is komolyan teszik, mivel ők a Sziget komoly zenei főszereplői.



PROGRAMOK

Augusztus 10., szerda

10:00 Komolyzenei wurlitzer

16:00 Könnyű vagy komoly? - Műfajok határán
Fazekas Gergely előadása

19:30 Az Akadémia Quartet koncertje
Két népszerű vonósnégyes Mozarttól és Dvoráktól - no meg egy kis meglepetés!
Tagjai: Környei Zsófia, Bodó Antónia (hegedű), Móré László (brácsa), Maróth Bálint (cselló)

Augusztus 11., csütörtök

10:00 Komolyzenei wurlitzer

16:00 Teakoncert - Füzi Nóra (zongora) és Pasztircsák Polina (ének) hangversenye
Puccini: Bohémélet - Mimi: "Mi chiamano Mimi"
Rahmanyinov: Elégia
Muszorgszkij: Gyermekszoba dalciklus
Gounod: Faust - Margit ékszeráriája ("Ah, je ris...")
Gounod-Liszt: Keringő a Faustból
Verdi: Traviata - Violetta áriája ("É strano, é strano")

19:30 Kokas Katalin (hegedű) és Zsoldos Bálint (zongora) kamaraestje
Beethoven és Bartók szonátái - hegedű és zongora párbeszéde, ahogy a legnagyobb mesterek fejében megfogant

Augusztus 12., péntek

10:00 Komolyzenei wurlitzer

16:00 Régi mesterek, recsegő felvételek
Mesterházi Gábor előadása

20:30 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakos növendékeinek előadása
Részletek a Don Giovanni és a Háry János c. operákból - ahol semmi nem számít, azaz nem a darabok cselekményét meséljük el, hanem inkább a tartalmát
Km.: Érsek Dóra, Yang Li, Cseh Antal, Missuray János Zenei vez.: Oberfrank Péter Rend.: Kovalik Balázs

Augusztus 13., szombat

10:00 Komolyzenei wurlitzer

16:00 Hogyan működik egy szimfonikus zenekar?
Beszélgetés a Nemzeti Filharmonikusok muzsikusaival

20:00 A TeTraVERSI Fuvolanégyes kocertje
Variációk négy fuvolára - a reneszánsz zenétől a legújabb darabokig, a filozofikus hangvételtől a könnyed szórakozást nyújtó stílusokig
Km.: Mester és tanítványai - Ittzés Gergely, Balog Evelin, Nagy Katalin, Paczolay Judit

Augusztus 14., vasárnap

10:00 Komolyzenei wurlitzer

16:00 A varázsfuvola varázsa - Mozart remekművének titkai az Új Akropolisz tálalásában

19:30 Az Ewald Rézfúvós Kvintett koncertje
Tagjai: Bakó Levente, Kovalcsik András, Kelemen Lajos, Kelemen Tamás, Tarkó Tamás

Augusztus 15., hétfő

10:00 Komolyzenei wurlitzer

16:00 Teakoncert - Fiatal muzsikusok bemutatkozása

19:30 Lajkó István zongoraestje
Chopin: Asz-dúr ballada, op. 47; f-moll etűd, op. 10 No. 9; F-dúr etűd, op. 25 No. 3; c-moll etűd, op. 25 No. 12; b-moll scherzo, op. 31
Schubert-Liszt: Der Doppelganger
Liszt: Die Graberinsel der Fürsten zu Gotha
Carl Filtsch: b-moll impromptu
Bartók Béla: Tizenöt magyar parasztdal
Rahmanyinov: gisz-moll prelűd, op. 32 No. 12; h-moll moment musical, op. 16 No. 3; Humoreszk, op. 10 No. 5; D-dúr Etude-Tableau, op. 39 No. 9; II. b-moll szonáta, op. 36

Augusztus 16., kedd

10:00 Komolyzenei wurlitzer

16:00 A kugel - és ami mögtte van: Mozart-mítoszok
Fazekas Gergely előadása

19:30 Handel: Aci, Galatea e Polifemo (opera két felvonásban)
Km.: Jani Gabi, Kolonits Klára, Hámori Szabolcs (ének), Ars Longa Kamarazenekar
Vez.: Dinyés Soma

[ Szikszay Szilvia ] 2005-08-09 00:04:00