Papp András: Suttogó
A zárónovella (Szelencés) egyik állítása („valami tehetetlenség, fáradtság elnyomja váratlanul a figyelmem, analizáló éberségem”) sajnos sokszor nem csupán a könyv szerzőjére, hanem olvasójára nézve is igaznak tűnhet. A rutin, a fene sok konnotáció, a technikai pompa élvezeti értéke ugyanis igencsak korlátozott.

   
   A TITOK JOBBAN ÁLL
   Papp András: Suttogó
   
   

   Kényszerítő erejű sznob hagyományunk szerint azzal kéne kezdenem, hogy a Suttogó első mondata(i) („Anyám valóban meghalt. Tizennyolcadikán vagy tizenkilencedikén.”) mennyiben és mi célból idézi(k) fel Camus Közönyét és Esterházy A szív segédigéit. Utána elmélázgathatnék a József Attila-citátumok funkcióján, majd a bibliai és „népi” stb. motívumokon, illetve a retorikai-grammatikai alakzatokon, a beszélők játékán, a narratív csomópontokon és „az elbeszélés nehézségein”. Szóval van itt minden, mi bölcsész szem-szájnak ingere: reflexió, önreflexió, nyelvkritika, kötelező és szabad intertextusok és egyéb nyalánkságok. tovább

2005-06-09 22:19:00