Fullajtár Médeia-ja
Az előadás előtt az előcsarnok protokollvendégei közé keveredve többször is hallottam a „mit is nézünk meg” típusú kérdést. Valami csodát, válaszolhatom az előadás láttán. Fullajtár Andreát.
A rövidre szabott fesztiválmegnyitóban – szabadtérre tervezték, de a viharos szél és az október végi hangulatot idéző, szakadó eső bezavarta a Széchenyi térre tevezett rendezvényt a Pécsi Nemzet Színházba – Toller László, Pécs város polgármestere, a város pillanatnyi mediterrán hangulatát hiányoló Jordán Tamással poéncsatába kezdve mondta, hogy mi kell a mediterrán hangulathoz? Víz és fehér sziklák. A víz csak úgy ömlik az utcákon, a fehér sziklák meg, íme, itt hevernek a színpadon. E rövid közjáték után kezdődött a POSZT nyitóelőadása.

 
 
 

Felemelő, elborzasztó, cinikus, emberi és embertelen volta Médeia. Majdnem tökéletesen kimunkált előadás, a letisztult drámaszerkezetben három jelenet tűnt elnagyoltnak, de ennek oka a többi árnyalt pontossága. Nem igazán lett szerepe az akciórésznek a gyerekek halálában és súlytalannak hatott Iaszón összeomlása Médeia csapásai alatt (kifejezőbb volt a ház kőoszlopainak leomlása, mint Máté Gábor monológja, aki egyébként hozta a viszolyogtató férj alakját, csak ez az összeomlás hibádzott az alakításából, mellesleg Bezerédi Zoltán kisszerű Kerónjára is nagyobb terhet lehetett volna helyezni).

 
 
 

A női szerepek kidolgozására nagyobb hangsúly esett, mint a férfiszekcióra. A kar három női szereplője (Bodnár Erika, Pelsőczy Réka, Tóth Anita) egyénített sorsával Zsámbéki Gábor (az előadás rendezője) modernizálta az amúgy is sok tekintetben modernnek ható Euripidész tragédiát. Zsámbéki rendezése a nőről szólt. Mert milyen is a nő? Keserű, ábrándos, fürkésző a kart képző három nő. Szirtes Ági Dajkája aggódó. És Médeia? Ma nagyon irtóznak a pátosz ábrázolásától színházban. Nagy érzések és az irónia kéz a kézben járnak a színpadon. Ebben a lecsupaszított díszletben, ezen az ennyire letisztult színpadi nyelven szólva tere maradt a pátosznak, s az iróniának is.

 
 
 

Fullajtár Andrea Médeia-ja sokszínű: sugárzóan gyönyörű asszony, bosszúszomjas, megalázottságában mások halálát óhajtó, őrült fúria, önmagához is fájdalmasan-kegyetlen, hidegszívű gyermekgyilkos, s örökkön szenvedő égi lény, ki utolszór Héliosz szekerén szól Iaszón-hoz.
Ritkán látni ilyen magával ragadó, erős, pontos alakítást. A közönség is megérezte az előadás vulkanikus erejét, az előadás utolsó pillanatában a színpadi sziklatörmelékre berobbanó szekér robaja után hatalmas csend ülte meg a nézőteret, majd az illendőség határait messze meghaladó idejű és erejű taps következett. Színésznő és szerepe - Fullajtár Andrea és Médeia ritkán látható nagy, egymásra találásának lehettünk tanúi.

Fotó: Bálint F Gyula


További képek a képgalériában

[ Balogh Robert ] 2005-06-10 11:02:00