Mihail Afanaszjevics Bulgakov – 114
1937-ben a Puskin-évfordulóra Puskin utolsó napjai címmel drámát írt, majd 1938-ban elkészítette Cervantes remekének, a Don Quijoténak egyik legjobb dramatizált változatát, ám sem a Puskin, sem a Don Quijote nem kellett egyik színháznak sem.

   
   Mihail Afanaszjevics Bulgakov
   

   Mihail Afanaszjevics Bulgakov szovjet-orosz író, A Mester és Margarita című világhírű regény szerzője. 1891. május 15-én született Kijevben, ahol apja a Teológiai Akadémia professzora volt. Noha irodalmi tehetsége és vonzódása kezdettől nyilvánvaló volt, Bulgakov az orvosi pályát választotta, s az egyetem elvégzése után, 1916-ban egy vidéki kórházban kezdte meg praxisát. Ezek az évek ihlették az Egy fiatal orvos feljegyzései című munkáját, melyet 1919-ben kezdett el írni. 1918-ban visszatért Kijevbe, amely a német megszállás után előbb a monarchisták, majd az ukrán nacionalista csapatok, később a bolsevikok kezére került. Bulgakov a bolsevik csapatok bevonulásának éjszakáján menekült el a városból, a Kaukázusban behívták a fehérekhez, ahol katonaorvosként szolgált, majd amikor tífuszt kapott, lemaradt a csapatoktól és 1920 elején leszerelték, immár a vörösök uralta Vlagyikavkaz városában.
   
   Itt kezdte meg irodalmi pályafutását, miután végleg hátat fordított az orvosi hivatásnak. Szatirikus lapoknak dolgozott, színdarabokat írt, részt vett szovjet kulturális szervezetek alakításában. 1921-ben emigrálni akart, de Batumiban nem sikerült hajót találnia, s így az elutazás helyett Moszkvába költözött, ahol a Gudoknak és más szatirikus lapoknak írt riportokat és karcolatokat. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az ún. útitárs írók közé sorolták. Novelláskötetei után 1924-ben megjelent polgárháborús regényének, A fehér gárdának első része, majd 1925-ben az Ördögösdi és a Végzetes tojások. E két utóbbi, fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus kisregény egy csonkán maradt trilógia része: a harmadik darab, az 1925-ben megírt Kutyaszív csak 1969-ben jelenhetett meg, akkor is Párizsban.
   

   1925 és 1930 között Bulgakov írói sorsa elválaszthatatlan volt a színháztól. 1926-ban - nem kis nehézségek árán - a Művész Színház bemutatta a Turbinék végnapjai című darabját. Közben újabb előadatási gondjai támadtak: 1926-ban Leningrádban a Zojka lakása című szatirikus darabot, 1927-ben Moszkvában a Bíborszigetet a hatóság nem engedélyezte bemutatni, az előbbi mű a Vahtangov Színház később mégis színpadra került. 1927-ben Bulgakov megírta a Menekülés című művét, melyet Moszkvában és Leningrádban is bemutattak, népszerűsége egyre nőtt, bár voltak ellenfelei: Majakovszkij élesen támadta, Sklovszkij is bírálta.
   
   1928-ban ismét prózai műbe kezdett: a majdani nagyregény, A Mester és Margarita első változatát írta. 1929-ben a Menekülést Sztálin hirtelen szovjetellenesnek minősítette, s ezzel megpecsételte az író sorsát, a Turbinék végnapjai is lekerült a színről. 1930-ban Bulgakov minden művét betiltották, az újak megjelentetésére gondolnia sem lehetett. Ismét külföldre szeretett volna utazni, de útlevélkérelmét elutasították.

    Munkát nem talált, rendkívül szűkös anyagi körülmények között élt, s ezért kétségbeesésében levelet írt a Szovjetunió kormányához, amelyben azt kérte, hadd dolgozhasson, vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel az írót lakásán. Ezután Bulgakov dramaturgi állást kapott a Művész Színházban, majd 1932-ben újra színre kerülhetett a Turbinék végnapjai.
   Egy kiadó ismeretterjesztő regényt rendelt tőle Moliere-ről, így 1932-33-ban megírta a Moliere úr élete című regényt, melyből 1936-ban Álszentek cselszövése címmel színdarab is született. 1936-ban elkészült a Színházi regény, melyben keserű alapossággal mutatta be azt a kálváriát, melyet a színházi világban megjárt mint szerző és olykor mint színész is. 1937-ben a Puskin-évfordulóra Puskin utolsó napjai címmel drámát írt, majd 1938-ban elkészítette Cervantes remekének, a Don Quijoténak egyik legjobb dramatizált változatát, ám sem a Puskin, sem a Don Quijote nem kellett egyik színháznak sem.
   

   Élete utolsó éveiben, már súlyos betegségével küszködve, írt még néhány operalibrettót, s egy darabot Sztálinról, amit azonban a cenzúra elutasított. 1940-ben életpályájának lezárásaként befejezte A Mester és Margarita című regényét. E méltán világhírű filozofikus-szatirikus művében lemondott a regény klasszikus műfaji hagyományairól, az időrendiségről, s egyszerre több síkra helyezte a cselekményszövést. Egyik síkja Bulgakov korának, a 30-as évek Moszkvájának szatirikus képe, melyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. Egy másik szálon fut a Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története. A regény filozófiai mondandóját a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Pontius Pilátus és Jesua-Jézus összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól. A regénynek Bulgakovék lakásán baráti körben tartott házi felolvasásokon nagy sikere volt, ám hosszú évekig kéziratban hevert, s csak 1966-67-ben jelentették meg az akkori Novij Mir című irodalmi folyóiratban.
   A Mester és Margarita befejezése után nem sokkal Bulgakov állapota rohamosan romlott, látását szinte teljesen elvesztette, s 1940. március 10-én moszkvai otthonában vesezsugorban meghalt.
   
       
2005-05-14 10:25:00