MűKEĐDvelő – Báthori Csabával
2005. március 22. fél hatkor

műKEĐDvelő

- költői kérdések és válaszok -

2005. március 22. fél hatkor
Vendég: Báthori Csaba
Beszélgetőtárs: Payer Imre
A KÖNYV UTÓÉLETE - Szépírók a Mu színházban.


Helyszín: MU Színház, 1117, Budapest, Kőrösy József utca 17.
valaha lágymányosi művház, a 4-es villamos végállomásánál/

Szeretettel vár mindenkit a házigazda: Lárai Eszter
A PROGRAM INGYENES!

   Báthori Csaba Mohácson született, viszontagságos gyermek- és ifjúkorában az ország tizenegy településén lakott. Anyja egyedül nevelte, Jack London mélyvilágára emlékeztető körülmények között. A budapesti piaristák gimnáziumában, s ott többek közt Jelenits Istvánál tanult, ekkor írta első verseit, kritikáit, műfordításait. Tizenhat évesen lefordította Gogol Revizorát és a Háború és Béke harmadik kötetét. Mint láthatjuk, a piarista gimnázium ablaka is keletre nyílott. Latinból és oroszból érettségizett, magánúton németül, franciául, angolul tanult. S tanult jogot is Pécsett és Budapesten. Első munkáit Nemes Nagy Ágneshez, máig legfontosabbnak tartott mesteréhez vitte. Édesanyja fiatalon, tragikus körülmények között meghalt, s Báthori 81-ben Ausztriába disszidált. Ott honosította diplomáját a linzi egyetemen, aztán éveken át egy bécsi biztosítótársaság jogásza volt. Hivatalnoki életmódja mellett írt, fordított, tanult, olvasott, utazott, nevelődött. Lefordította többek között Goethe Faustjának első részét, öt kötetnyi Rilke-levelet, Beckett, Ted Hughes, Hölderlin verseit. 16 könyvet, ezek között 3 verseskötetet publikált, ebből kettőt már itthon,
   96-os hazaköltözése után. Műfordítói pályájának legnagyobb vállalkozása József Attila összes versének és verstöredékének németre fordítása. Az ebből készült 500 oldalas válogatás február elején jelent meg a zürichi Ammann kiadónál. Az idei József Attila-centenárium németországi rendezvénysorozatának ez a kiadás áll a középpontjában, a két államfő védnöksége alatt. Esszék, kritikák, versek szegélyezik pályáját.
   
2005-03-18 16:04:00