Átadták az Artisjus-díjakat
A Stefánia-palotában március 4-én ünnepélyesen átadták a 2004-es Artisjus-díjakat. Többek között a Ghymes együttes és Hrutka Róbert is elismerésben részesült.
Az Artisjus Egyesület Vezetősége által 1991-ben alapított Artisjus-díj célja a kortárs magyar zenei és irodalmi alkotótevékenység elismerése és ösztönzése.
A díj (fotó) egy bronzból készült képzőművészeti alkotás, amelyet oklevél kíséretében, ünnepélyes keretek között adnak át minden évben az arra érdemeseknek.

A díjat évente az alábbi kategóriákban lehet kiadni: az év könnyűzenei produkciója, könnyűzenei szerzője, könnyűzenei szövegírója, magyarnóta-szerzője, az év komolyzenei műve(i), az év szépirodalmi alkotása.

A díj a könnyűzenei műfajban életműdíjként is odaítélhető. A díjakat az Artisjus Egyesület tíztagú vezetősége – illetve az év magyarnóta-szerzője részére járó díjat egy szakmai zsűri – ítélte oda.

Az év könnyűzenei produkciója kategóriájában a bronz violinkulcsot a 20 éves Ghymes együttes tagjai vehették át karácsonyi koncertjük és éGHYMESe című lemezük kapcsán, melyeket a zsűri eddigi pályafutásuk csúcspontjaként értékelt.

Az év könnyűzenei alkotópárosa Hrutka Róbert és Jamie Winchester lett a Wood & String című koncert és lemez kapcsán.
Könnyűzenei alkotói életműdíjban részesült Victor Máté a magyar könnyűzenében kifejtett, több évtizedes, kimagasló tevékenységéért.

Az év magyarnóta-szerzője Bicskei Dániel lett.
Az év komolyzenei műve(i) kategóriában az Artisjus-díjat Orbán György a Requiemért, Láng István pedig a Vibráló tárgy parabola pályán című művéért kapta.

Várady Szabolcs
 
A szépirodalmi alkotás kategóriában a díj győztese Várady Szabolcs költő lett, aki a magyar líra egyik jeles képviselője, nagyszerű fordító és esszéista. Várady keveset publikál, ezért is volt öröm, hogy Összegyűjtött versek című kötetében csokorba kötötte alkotásait, melyek igen népszerűek az igényes olvasók körében.

Fotó: Peti Péter

[ Deák Attila ] 2005-03-10 11:12:00