A férfi, aki megteremtette Magyarországot
Ilyen kaliberű, széles látókörű, hasonlóan elkötelezett, karizmatikus, áldozatos és önzetlen honatyát a rendszerváltás sajnos nem termelt ki.

   
   A férfi, aki megteremtette Magyarországot

   


    A Széchenyi-biográfia bemutatója Berlinben
   

   Oplatka András 35 évig volt a Neue Zürcher Zeitung külpolitikai tudósítója Stockholm, Párizs, Moszkva és végül a dél-kelet-közép-eu-i térségről Bp-i székhellyel. Miután megvált az újságtól, hatalmas fába vágta fejszéjét: biográfiát írt "Gróf Szécheny István. A férfi, aki megteremtette Magyarországot" címmel. Az ötszáz oldalas mű a bécsi Zsolnay kiadónál jelent meg tavaly németül. A szerző jelenleg a mű magyar fordításán dolgozik, amelyet az OZIRIS fog megjelentetni. A könyvről eddig számtalan elismerő méltatást írtak – elsősorban persze német nyelvterületen.
   
   2005. február 3-án volt a könyv berlini bemutatója a Collegium Hungaricum és a DUG közös rendezvényeként Thüringia tartomány berlini képviseletének épületében. Thüringiát Magyarországgal Árpádházi Szent Erzsébet óta kötik össze szálak. A berlini képviselet természetesen még nem tekint vissza ilyen hosszú történelmi múltra, de így is gyakran és szívesen ad helyet német vonatkozású magyar rendezvényeknek.
   
   A Széchenyi-kutató történész, professzor Gergely András vezette a beszélgetést, aki nemcsak kérdéseket tett föl a szerzőnek, hanem a téma szakemberként sok érdekes részlettel egészítette ki a mondottakat. A többségében német publikum érezhetően felkészülten jött a bemutatóra. A kérdésekből, melyek elsősorban a Metternich-Széchenyi-ellentétet, a reformok mibenlétét érintették, egyértelműen kiderült Magyarország és a kor ismerete.
   
   Széchenyi grafomán emberként rengeteg írást hagyott hátra. (Ez a kutatónak előny, egyben a mennyiség meg is nehezíti a munkát.) Többnyelvű naplói, pl. bepillantást engednek átlag fölötti műveltségébe, tükrözik az őt ért hatásokat, a világot járt ember széles látókörét, etikai normáit, a maga korát felülmúló társadalmi felelősségtudatát, egyben félelmeit, szorongásait is.
   
   Érdekes volt megtudnom, hogy a „legnagyobb magyar” tekintélye, reformtevékenysége, annak hatékonysága, meglepő sikere alapvetően karizmatikus egyéniségéből, felkészültségéből és anyagi áldozatkészségéből fakadt, nem valamilyen állami vagy császári kinevezés, pozíció eredménye. Alapvető meggyőződése volt, hogy rangjából, gazdasági-társadalmi helyzetéből fakadó elemi kötelessége az ország javát szolgálni. A személyes, jellembeli különbségektől függetlenül a társadalmi felfogásbeli differencia állította szembe Kossuth-tal, akinek újfajta, modern politikusként szónoki, újságírói sikerei alulról biztosították a legitimációt – ellentétben Széchenyi rendi küldetéstudatával.
   
   Széchenyi betegesen félt a forradalom mindenkori felforgató jellegétől, amely az ő szemében alapvetően veszélyeztette az évtizedes munkáját felölelő, lassú eredményeket biztosító reformtevékenységét. Meglepődött a márciusi események vértelenségén. Munkája beért gyümölcse miatt érzett félelem állítja a forradalom oldalára és így vállal miniszteri pozíciót.
   
   A nemzetiségek jogait illetően Széchenyi felfogása lényegesen demokratikusabb, liberálisabb, mint az egyébként nála sokkal radikálisabb Kossuthé. A forradalom sikerének komoly veszélyét látja abban, hogy a Birodalomból a nemzeti önállóság gondolatával kiváló Magyarország nem biztosította ugyanezeket a jogokat a saját nemzetiségeinek.
   
   Az a benyomásom, hogy a magyar politika európai rangú elemzője részéről nem volt véletlen a nagy reformer felé fordulás. Ilyen kaliberű, széles látókörű, hasonlóan elkötelezett, karizmatikus, áldozatos és önzetlen honatyát a rendszerváltás sajnos nem termelt ki. A bécsi és a budapesti Andrássy Egyetem magántanára azért nem fordított hátat eddigi tevékenységének sem. Mint elmondta, jelenleg újabb könyvhöz gyűjt anyagot, amely az 1989-es „vasfüggöny” megnyitásának politikai és diplomáciai előkészítését elemzi.
Pompéry Judit
   

    Kapcsolódó:
    FAZ.net
   http://www.perlentaucher.de/autoren/4491.html
    Budapester Zeintung
   

   
 
2005-02-06 09:08:00