Karafiáth Orsolya - kisinterjú + rec.
A kötet egy képzeletbeli év történetét meséli el, tavasztól tavaszig – „Nyár jön, lehull rólam az oltalom.” – jelzem az utolsó sorban.

   
   Kérdések Karafiáth Orsolyához
   
   a Café X recenziója olvasása közben (a rec. szerzője Kiss Noémi)
   
   

   
   Előhang: A jóindulatú olvasó ember - csak az ember olvas - azt gondolná, a „kirekesztett, kiszorított”, placcukra nem találó nőnemű irodalmárok - minthogy a vezérhang folyamatosan e felől zeng - minden erővel segítik egymást, amint helyzetbe kerülnek. Ehhez képest itt egy sikeres harmincas nő egy másik sikeres harmincas nő könyvéről, amely - hm - első olvasatra legkevésbé sem arról szól, hogy vállat vállnak vetve. Hanem miről? Erről kérdezem a költőnőt.
   
   Rec.: „A Café X könnyű mű, ám épp kimerítően vastag kötet, sok jó verssel.”
   
   Kérdés: A felütés, a nyitó mondat számomra azt jelenti: szar kötet, de becsúszott néhány elfogadható vers is. Hogyan olvassa a költőnő?
   
   KO: Előre leszögezem, hogy Noémi kritikáját én kissé másképp olvastam. Mindettől függetlenül pedig nem gondolom, hogy csak azért, mert nő ír nőről (a harmincast kikérem mindkettőnk nevében), akkor mindenképpen csak egy alaphangütés létezhet: a hozsanna. Szóval az „egymást éltetve erősíteni a női frontvonalakat” eszmétől erősen ódzkodom. Érdekes lenne, ha szinkrontolmácsnak mennél - hogy valami könnyű, még nem azt jelenti, hogy szar. Rólam tudható, és én is tudom, hogy nem az a vesébe néző és látó típus vagyok, hogy a könyvem semmi ilyesmit nem céloz meg. Nem kell rajta éveket gondolkodni, ha hat, azt máshogyan teszi. A sok jó vers kitétel pedig jól esett – hiába villantja fel rögtön a másik oldalt is, hogy hát akkor több rossz is akad.
   
   Rec.: Egyébiránt a Café X egy bár, s akár az egész kötet metaforája lehetne: épp nem a szerelem helye, hanem egy nő utolsó menedéke, „hol mindkét fél csak veszít”.
   
   Kérdés: Ez megint nem a napsugaras női szolidaritás, hanem oldalvágás a kocsmázó, amúgy minden szinten vesztes nő, a pályatárs felé, aki a Libellában tovább veszít. Szerinted?
   
   KO: Az egész ötlet a címből és a címadó versből fakad – mellőzi a személyeskedést. A Café X egy rejtélyes hely, ahol a szálak találkoznak és szétválnak, kétséges, hogy létezik-e egyáltalán, vagy csupán a főhős képzeletében kel életre. Ebben a versben azt próbáltam megírni, milyen elvíszeti valakit és ezzel együtt egy kicsit magadat is – úgy, hogy nyomod se maradjon. Café X az élet minden területét átöleli, lehet egy némafilm díszlete, lehet a körút, lehet Róma, de Tallin is. A Café X díszlet, kellékek sora – ezek között győzni nem lehet.
   
   Rec.: A pult szánalmas és kopott, a versek főhőse végre saját árnyéka mögé bújhat, hogy elrejtőzzön szerelme elől: pisztoly és vágy feszülnek egymásnak. A Café X hirtelen krimivé módosul, nem tudni, ki gyilkol: nő a férfit vagy férfi a nőt.
   
   A recenzióban használt szavak mindenképpen a tárgyalt művet „jellemzik”. Egy kocsma, „presszó” szánalmasabb, kopottabb, mint nem szánalmasan kopott. Mindegy, amikor „hely”, ahová hazamegy az ember. Nem mindegy, ha az otthon része? És az otthon amúgy „krimi”. Mi nem krimi? A megállapítás közhely.
   
   KO: Hm. Erre mit lehet írni?
   
   Rec.: A könyv ötvenöt lírai dalt tartalmaz. Valóban olvasható úgy, mint szerelmi requiem, mert egy szerelemre való emlékezéssel indul, és a felejtéssel zárul.
   
   Kérdés: Ez volt a terv? Lezárni, befejezni? Ez adja a kötet ívét?
   
   KO: Igen, ez konkrét cél volt, úgy próbáltam összeállítani a verseket, és úgy is szelektáltam a meglévő, publikált 172 darabból ezt az ötvenötöt, hogy erre a szálra illeszkedjen. A kötet egy képzeletbeli év történetét meséli el, tavasztól tavaszig – „Nyár jön, lehull rólam az oltalom.” – jelzem az utolsó sorban.
   

   Rec.: Ennél még körmönfontabb a könyv. Ugyanis végig más-más álorcáját mutatja nekünk egy mai pesti nő, aki, ha kell, giccses tud lenni: „Helló Napfény! Sziasztok csillagok”, máskor kellemetlen vallomást tesz, „sajnos durván romantikus vagyok”, egy kalandverse Boldog véget ér, majd „Végül pedig olyan leszel, akár az ízek: / mi volt, az újra, s újra összeáll.” Bár ezerféleképpen szólnak a fricskák, a bevett költői recept gyakran megmarad.
   
   Kérdés: Hogyan kell ezt értelmezni? Hogyhogy a „recept megmarad”? Hogyan érted? Mit jelent ez?
   
   KO: Erre azt hiszem, tudom a választ. Nálam működik egy elég erős forma – ebben a könyvben két vers kivételével mindegyik abban íródott. Ez a négysoros, xaxa szerkezet, ötös és hatodfeles jambusokkal. Ráadásul nemcsak a formai, hanem a gondolati felépítés is nagyjából azonos mindegyik szövegben – van egy bizonytalan felütés, azt kristályosítom, hogy egy egyértelmű csattanóvá, kitapintható véggé álljon össze. Ez ad egyfajta monotonitást a folyamatában olvasáskor, amit szerintem a belemerülés tud feloldani.
   
   Rec.: Inkább a retorika eszközei módosulnak versről versre, ahogy az évszakok múlnak: tél, február, tavasz, ősz; a helyszínek utaznak: Tallinn, Róma, Taormina, a pasik pedig alakzattá fokozódnak: Kristóf, András, Máté (kivéve a komoly mottót: Legát Tibornak).
   
   Kérdés: Hát nem tudom. Te tudod, illendő dolog-e nevesíteni félmillió példányban (a recenzió a Népszabadságban jelent meg) egy amúgy ezer példányban nevesített szereplőt. Gondolom, neked nem esik rosszul. Jól gondolom?
   
   KO: Nehéz dolog ezzel az ajánlással… Nem esik rosszul, persze, kérdés csak az, hogy legátka mit szól hozzá… Eddig még ő sem kárhoztatott ezért. Amúgy is benne volt a pakliban. Legviccesebb a nagyikám volt. Lezajlott a bemutató, mindenki elvitte az ajándék példányát. Éjfélkor nagyi halálra vált hangon telefonált: Te Orsika, visszamegyek, véletlenül a Legát kötetét hoztam el. Bele van írva, hogy Legát Tibornak…
   
   Rec.: Akárcsak a Lotte Lenya énekében, itt is unos-untalan a kapcsolatok kezdetéről és végéről értesülünk. A kezdet rendszerint majdnem kudarcba fullad, hogy a vég se legyen kegyesebb. Elképzelve Karafiáthot boszorkánykonyhájában állva, odasúgja nekünk: az istenért se vegyük őt túl komolyan. A különféle beszélők (naná: csak nők) a kapcsolatok biztonságát keresik, de kudarcaikat többnyire ők maguk idézik elő.
   
   Kérdés: Tehát a kötet egy sirató, amely arról sirat, hogy a főnő soha ki nem vergődik a biztonságos kapcsolat verméből, közben kikacsint a mélyből, hogy nem kell komolyan venni?
   
   KO: Erre sincs válaszom.
   
   Rec.: A kötet legnagyobb erénye, hogy a nő és a nőiség az érzelmek paródiájában jelenik meg. Ezt látszik alátámasztani a kötet külalakja, a T-Mobile színű borító és Filó Vera ötletes, de (direkt) infantilis rajzai (kismaci, pillangó, pötty, csík, egy nő stb.). A költőnő tehát detektív, aki úgy játszik a szerelemmel, mint macska az egérrel. Rossz a költőnek, mert e játékban örök harmadik marad.
   
   Kérdés: Olvasatomban ez nem jelent mást, minthogy Karafiáth, a nő - miközben macskaként magával a szerelemmel szórakozik - a tudatos és átgondolt költőt kihagyja az egészből. Eszerint a megélt élet devalválja az alkotást? Egészségesebb, ha fejben történik az egész? [Gyerek, mondjuk, ritkán születik belőle :)]
   
   KO: Szerintem nem ezt jelenti. Éppen az ellenkezőjét. Hiszen ha játszol valamivel, akkor van egy képed a játék alanyáról. Csak úgy tudsz parodizálni, ha a kisujjadban van az eredeti. Ez éppen a tudatosság mellett szól.
   
   Rec.: Karafiáth Orsolya viszont egyáltalán nem ennyire önzetlen: ha nyomokat keres, a szerelem utolsó fecnijeit is felszedi a koszos pultokról, hogy írhasson róla. Tudni róla, hogy az életben parókát hord, a verseiben pedig maszkokat visel: egyszerre a naiva, a díva és a vamp szerepét játssza. A Café X szerzője ügyes nő, mert tudja követni a szerelmek kusza szálait, sokat tud a formáról, de a legjobban ahhoz ért, hogyan kell sikeres könyvet írni.
   
   Ez se dicséret. Mondhatni. Mit szólsz az utolsó két mondatrészhez?
   
   KO: Nem éreztem negatívnak. Aki ír, mindenki szeretne sikeres könyvvel előrukkolni. nem baj, ha sikerül.
- onagyz -
   
   
   Kapcsolódó:
   KO a Teraszon
   Kiss Noémi 2002. májusi naplója
   Kiss Noémi: A kígyó árnyéka - Rakovszky Zsuzsa könyvéről
   Kiss Noémi: Gödöllői utószó (a fordítótábor zárszava)
   Kiss Noémi: Tájgyakorlatok, JAK-füzetek, 128., József Attila Kör - Kijárat Kiadó, 2003.
   
2005-01-16 19:14:00