A mi Budapestünk – új kiadványok a városról
A Budapesti Városvédő Egyesület és a Városháza Kiadó több olyan kiadványt is megjelentetett, amely azt a Budapestet is bemutatja, melyet ritkán szoktunk látni.
A Budapesti Városvédő Egyesület Campus Budapest – Univerzitás a város szövetében címmel új kiadványt jelentetett meg az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal támogatásával.
Első pillantásra impozáns kiadványnak ígéri magát a Campus Budapest, de színes borítója kevés eligazítást ad, a képválasztás nem a legszerencsésebb, így rögvest a hátsó borító fülszövegén időz el a tekintetünk. Az alig féloldalnyi szöveg hemzseg a hibáktól: a bosszantó körmondatokban nemcsak stiláris, egyeztetési, de helyesírási hibákat is találni. Az ismert, nagy tekintélyű, amúgy a televíziós műsoraiban pontosan, színesen fogalmazó városvédő, Ráday Mihály nevét biggyesztették a szöveg alá, de érződik, hogy ő ezt csak élőbeszédben mondhatta el, a megjelent szöveget bizonyára nem látta.

 
Az amúgy valóban szép kötetet lapozgatva úgy tűnik, több gondoskodást érdemelt volna szerkesztőjétől, Buza Pétertől. Feltehetően terjedelmi (magyarul: anyagi) oka volt annak, hogy az egyes fejezetek végén a forrásjegyzéket – ilyen, már-már tudományos igényű munkáknál merőben szokatlanul – egészen kis felületre „szuszakolták be”, s a gyönyörű képanyag több darabja is méltatlanul kis méretben szerepel.
A 120 oldalnyi könyv írói (Csordás Lajos, Locsmándi Gábor, Vargha Mihály) ilyen szűk terjedelemben nem tudták visszaadni azt a szellemiséget, amelyet a budapesti egyetemek „híresen és nevezetesen” tükröznek – igaz, az egyes ismertetők kétségkívül szakszerűek. A kötet mindezek ellenére hézagpótló munka, még a tősgyökeres budapesti olvasó is meglepődik, hogy összesen hány egyetem is van fővárosunkban, s mennyi szépséget rejtenek ezek a patinás épületek.
Külön értéke a könyvnek, hogy olyan épületbelsőkbe is elkalauzol, ahová valószínűleg nem juthatnánk el, illetve olyan épületrészletekre nyitja rá a szemünket, amelyek mellett esetleg nap mint nap elmegyünk, de amelyeket sosem vettünk észre. Ez a reprezentatív mű inkább a lokálpatrióta közönséget célozza meg, de talán kiindulópontja lehet egy olyan tudományos sorozatnak, amely az említett campusokat egyenként – építészeti, történelmi, szociológiai, tudománytörténeti stb. szempontból – precízen, részletesen feldolgozza.
A kötetben Ágg Károly és Szikszay Ágnes mintegy 120 felvétele került be (a kiállításon 220-230 látható). Sajnos sem az egyes felvételeknél, sem a kötet végén nincs feltüntetve, hogy a két fotográfus közül melyik képet ki készítette – ez felettébb illetlen megoldás.
Bizonyára a megrendelők igénye volt, hogy többnyire üres belső tereket, utcarészleteket kellett fotografálni. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy az épületek összhatása, a szerkezeti megoldások, az enteriőrök, a díszítmények maradéktalanul érvényesülhessenek. Ezt a célt sikerült is elérni, de így a kötet picit adósunk marad az egyetemekre oly jellemző fiatalos nyüzsgés, pezsgés ábrázolásával.
Ágg Károly és Szikszay Ágnes fotóikkal közvetíteni próbálnak a személyes és az egyetemes között, ebben rejlik művészetük lényege. Szikszay Ágnes erőssége az épületek külső és belső hangulatának hiteles leképezése. Munkái számos városvédő kiadványban megtalálhatók. Ágg Károly a budapesti campusokról készült felvételei híven tükrözik azt a fotográfusi ars poeticát, amelynek lényege a fény és az árnyék művészi megjelenítése. Ágg sajátos lebegést ad a műveknek, képeinek hatásmechanizmusa ettől is egyedi. Felvételeit áthatja a költőiség és a racionalizmus; az épületnek nemcsak a szépségét, de a funkcionális voltát is igyekszik bemutatni.
A művész 1981-től 170 csoportos és 40 önálló kiállításon szerepelt, 70 díjat kapott. A világ számos országában kiállított, többek között Olaszországban, Ausztráliában, Kínában és Szingapúrban is. 2001-ben a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége (Fédération Internationale de l’Art Photographique, Belgium) AFIAP címmel tüntette ki, és felvette tagjai sorába.

 
Szegő Dóra–Szegő György: Zsinagógák című munkáját a Városháza Kiadó jelentette meg. A szerzőpároson kívül Ilovszky Béla és Frankl Aliona hangulatos fotói is illusztrálják a kötetet, amely Budapest zsinagógáit mutatja be. Azokat a „Földi házakat”, melyeket a pusztító XX. század Budapesten inkább megkímélt, mint Európában másutt. A helyekhez, a hely szelleméhez hozzátartozik a néhai gyülekezet története, az, hogy az építés, átalakítás vagy bővítés pillanataiban honnan jöttek, merre tartottak. Ezért elengedhetetlen felvillantani az épületen túl a városrész történetét – gondolták és tették nagyon helyesen a szerzők. Török Gyöngyvér, a szerkesztő nagyon gondos, szép munkát végzett.

 
Ugyancsak ő szerkesztette N. Kósa Judit: Lelőhely címmel szintén a Városháza Kiadó gondozásában megjelent könyvét. N. Kósa Judit – hírlapíróhoz illően – kutatta a főváros egy jellegzetes részének történetét. S ha hanem talált semmit, nem szégyellte bevallani, s ő maga talált ki történeteket. A Népszabadságban mindig izgalmas tényfeltáró, oknyomozó riportokat író N. Kósa Judit most is magával ragadja az olvasót. Sok helytörténész tanulhatna tőle leleményességet, és türelmet. Olvasmányos írásai közül kettőt mindenképpen érdemes kiragadni: Aki felépítette Kőbányát és a Púderrazzia az Andrássy úton címűt.

[ Deák Attila ] 2004-12-22 04:27:00