’’Együtt kerek a világ’’
Jótékonysági est Pécsett - az uszodában
A POSZT rendezvényei mellett, a Flamingó Pécsi Szinkronúszó Egyesület ’’Együtt kerek a világ’’ című jótékonysági estjének plakátja invitálta a mozgáskorlátozottak sorsa, és a nálunk viszonylag újnak számító sportág iránt érdeklődőket. A kezdeményezés tízen-éves gyerekektől származik, a megérdemelt siker Őket illeti.
 
Pécs kulturális intézményei a POSZT ideje alatt ostromlott várhoz hasonlatosak. Az egyik helyszínen az előadásra várva a kifüggesztett programok között figyeltem fel egy szerény plakátra, amely jótékonysági estre invitálta az uszdába a jótékonykodásra hajlandókat.
Felkeltette az érdeklődésemet az esemény. Bár nem vagyok pécsi, az ötvenes évek elején a Balokányban tanultam meg úszni, így érdekelt az is, hogyan néz ki az uszoda – miután az emlékeimben gyönyörű egykori tanmedencém évek óta zárva van.

 
Az ötven méteres fedett lelátója zsúfolásig megtelt nézőkkel, akik azt láthatták, hogy a másik oldalon az üvegfal elé a medence teljes hosszában kerekes székkel gyülekeztek a nézők, akiket a Flamingó Szinkronúszó Egyesület – nagyrészt – általános iskoláskorú lányai egyenként üdvözöltek. Majd elkezdődött a program.

Üdvözlik a mozgássérülteket
 
A legifjabb hölgy Dr. Kékes Ferenc
 
A Flamingók
 
Kezdésre várva...
 
...elkezdődik
 
Idézet az üdvözlőbeszédből:

’’Olyan műsort fogunk ma este itt látni, amelynek főszereplői tizenéves gyerekek. Ők azok, akiknek a fejéből kipattant egy ilyen est megrendezésének ötlete. Az alapgondolatot a Hullámfürdő átépítése adta, amely így alkalmassá válik arra, hogy mozgáskorlátozottak is használják a medencét. Néhányan olyanok, akik ettől az átalakítástól függetlenül is képesek sportolni, elmondták a csapat tagjainak, hogy ez az átépítés nem nyújt minden problémára megoldást. A gyerekek szállítása, a speciális feladatot ellátni képes edző, gyógytornász foglalkoztatása stb., mind-mind komoly anyagi megterhelést jelent. Azt bizonygatni azonban, hogy erre a lehetőségre milyen nagy szükség van, azt hiszen nem szükséges. A gondolatot tett követte, melynek eredményeként ma, ilyen szép számban itt lehetünk.
Engedjék meg, hogy néhány szóban bemutassam a Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvány 1999. óta működő iskoláját. Céljuk, hogy a gyerekek családjuktól nem elszakítva, képességeiknek legmegfelelőbb oktatásban és fejlesztésben részesülhessenek, annak érdekében, hogy nyitottak legyenek a világra, hogy felnőve teljes értékű tagjai lehessenek a társadalomnak. Mélyen hisznek abban, hogy minden teremtett életnek értelme van, s az ő dolguk, hogy ennek megéléséhez segítség mindazokat a gyerekeket, akiket rájuk bíztak.’’

Lábak
 
Kezek
 
Akció
 
Jelenet
 
 


Ezt követően dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, mint az est védnöke, megnyitotta a rendezvényt.

A Flamingók olyan programmal lepték meg a zsúfolásig megtelt nézőtéren ülőket, hogy érdemes tovább gondolni a látottakat.
Pécs városa pályázik az ’’Európa Kulturális Fővárosa - 2010’’ címre: a számos meglévő kulturális kínálatot színesítené, ha az amúgy is felújításra kerülő Balokányt ’’Vízi Színház’’-ra alkalmassá tennék. Az egyik medence mellé olyan napozó-teraszt kellene építeni, amely nézőtéri lelátóként is funkcionálna. Este a Flamingók – amint azt Ausztráliában is teszik a szinkronúszók – vízi-színházzal bővítenék a város program kínálatát.
Egykori színházi szakemberként javaslom: a pécsi Nemzeti Színház világítási lámpaparkját addigra amúgy is fel kell újítani, az ott felszabaduló reflektorokat erre a célra még jól lehetne hasznosítani.
Nem elhanyagolható tény: a bevételből fenntartható lenne a sportág.

Fotó: a szerző

[ Kadelka László ] 2004-06-21 14:02:00