Reisenbüchler Sándor (1935-2004)
Életművetítés
Reisenbüchler Sándor a magyar animáció történetének legmagányosabb alkotója volt. Ha leszámítjuk a film technikai mivoltából következő elkerülhetetlen kollektivitás szükségességét Reisenbüchler az első gondolatszikrától kezdve a vége főcímet követő fekete filmszalagig alkotásainak egyedüli kivitelezője volt. A vetítés helyszíne: Balázs Béla Stúdió 1137 Újpesti rkp. 5. 2004.04.20-21-22.19h.
Soha nem hagyta háta mögött a hatvanas évek és a hetvenesek elejének progresszív, rendhagyó, az úgynevezett elitkulturával mindig szembenálló független művészeti alkotómunka eszméjét.
Életének legnagyobb része alatt hitt az emberi sors és embertársai életkörülményeinek jobbitási lehetőségeiben, és soha nem adta fel hitét abban, hogy ebben a változásban a művészetnek, és a művészek magatartásának kiemelkedő szerepe van.

A Színház és Filmművészeti Főiskolán Herskó János tanítványaként végzett, és ellentétben az animációs filmalkotók jelentős részével, élete végéig elsősorban filmalkotónak és nem „képcsinálónak” tartotta magát.
Munkásságára és világszemléletére a tizes-huszas évek szovjet avantgard filmjei, elsősorban Vertov, Eizenstein és Dovzsenko, másrészt a hatvanas-hetvenes évek amerikai underground filmjei, mindenekelött a Whitney testvérek Jordan Belson és Stan Vanderbeck harmadrészt pedig Jean-Luc Godard hatott. Persze, ezek a hatások csak azok, amelyek a filmezés területéről érték, Reisenbüchler ugyanis, ha nem éppen filmet készített, állandóan olvasott, olvasmányai alapján jegyzetelt a szövegekből, a huszas évek német avantgard képzőművészetét és a jóval későbbi amerikai pop-artot jellemző kollázsokat készített.

Kevés olyan animációs filmkészítőt ismerünk, akinek műveiben a kameramunka és a vágás annyira önálló és megkülönböztetett funkcióval volt jelen, mint neki. Gyönyörű képeket rakott filmjeibe, amelyeket néhány késői munkáit leszámítva, teljesen egyedül, munkatársak nélkül állított össze. Nézői azonban mégsem ragadhadtak az öncélú tetszelgésbe ezen képek láttán, mert a képeket lépten nyomon megerőszakolta a kamera dinamikus mozgásával, annak kíméletlen, mindig a „mondanivalót” szolgáló, hisztérikus dinamikájával. Eizenstein montázselmélete és az azt meghaladó godardi képstruktúra minden munkájára, és egyáltalán a filmkészítéshez való viszonyulására, alapvetően hatott.
Kíméletlen, leküzdhetetlen gyűlöletet érzett a kommersz alkotások és minden, az alkotói munkához képest külsődleges szempontnak történő engedmények iránt.

Azt hisszük, halálával filmkészítésünk egyik legprogresszívebb korszakának utolsó képviselője távozott a magyar kulturából.

Balázs Béla Stúdió

2004-04-20 10:02:00