Kossuth-díjas: Bogányi Gergely zongoraművész
Bogányi Gergely harmincéves, s az egyik legfiatalabb Kossuth-díjasunk. Legutóbb a BMC gondozásában jelent meg Chopin-lemeze, legközelebb pedig a Budapesti Tavaszi Fesztiválon gyönyörködhetünk művészi játékában.
Bogányi Gergely zenészcsaládban született. Négyéves korában kezdett el zongorázni, s már hatévesen különdíjat kapott egy nyíregyházi országos zeneiskolai zongoraversenyen, amelyet három évvel később megnyert.
1990-től kezdve sorra nyeri meg szerte Európában a különböző zongoraversenyeket. Huszonkét évesen avatták szülővárosa, Vác díszpolgárává. 2000-ben Liszt-díjjal tüntették ki. 2002-ben a Finn Köztársaság elnöke a Fehér Rózsa Lovagrend érdemkeresztjével tüntette ki.

A Helsinkiben és Budapesten élő művész a világ számos prominens hangversenytermében fellépett már, a világ legjobb zenekarai hívják szólistának, 2006-ig tele a naptára előjegyzésekkel. Ugyanakkor mindig fontosnak tartja, hogy a hazai közönség előtt is fellépjen. Aki egyszer is gyönyörködhetett játékában, soha nem felejti. A romantikusok, elsősorban Chopin és Liszt műveinek tolmácsolásában utolérhetetlen.
A Budapest Music Center a közelmúltban jelentette meg Chopin-CD-jét, melyen három mazurkát, az F-moll fantáziát és B-moll szonátát játssza. A két utóbbit olyan elementáris erővel, olyan briliánsan, hogy szinte beleborzong a hallgató. Bogányi interpretációja lenyűgöző: a sebesen váltó tempó egyszer csak lágy, érzéki ütemre vált át. A BMC a Bogányi-CD-vel bizonyítja: az utóbbi években nemcsak a kortárs zeneszerzők műveinek megjelentetéséből, de a kimagasló tehetségű kortárs szólisták játékának megismertetéséből is oroszlánrészt vállal. Teszi ezt akkor, amikor a hanglemezkiadás világszerte válságban van.

 

A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik nagy várakozással kísért eseménye Bogányi Gergely és Kelemen Barnabás hegedűművész kamaraestje, amelyet "Két héttel a Carnegie Hall előtt" címmel rendeznek meg március 20-án este 19.30 órakor az MTA Roosevelt téri dísztermében. A fesztivál szervezőinek kitűnő érzékére és megérzésére vall, hogy már egy esztendővel ezelőtt, amikor összeállították a programot, titkon sejtették, remélték Bogányi Kossuth-díját. Az esten a két művész Schubert, Bartók, Brahms műveit adja majd elő.

 

A két kiváló muzsikus különben régóta játszik együtt kamarazenét. A Hungaroton Classic gondozásában meg is jelent egy közös, dupla CD-jük, melyen Liszt Ferenc összes hegedű-zongora darabja hallható. Liszt Ferenc életművének szinte teljesen ismeretlen rétegéből, hangversenyteremben is csupán elvétve hallható kamarazenei produkciókból válogattak, s ilyenformán az album megjelenését külföldön is nagy érdeklődés kísérte. Érdekesség, hogy Bogányi Tibor csellóművésszel kiegészülve létezik a Bogányi-Kelemen trió is, amely 1999 nyarán első díjat nyert a kuhmoi kamarazenei versenyen.
[ Deák Attila ] 2004-03-17 18:59:00