Születésnapi levél - Komlós Jucinak és Bessenyei Ferencnek
85. közös születésnapjára
''Boldog vagyok, hogy ezt a két nagy művészt és nagyszerű embert közös, ''százhetvenedik'' születésnapjukon most együtt köszönthetem.''
(Hiller István)
Kedves Barátaim,

a minap egy külföldön élő családi baráttal beszélgettem telefonon. Az ifjú hölgy már évek óta kint van, jól is érzi magát, de a párját valahogy még nem találta meg. Kedélyes érdeklődésemre, hogy vajon mikor szándékozik férjhez menni, csak ennyit mondott: itt magyarokkal nem találkozom, én pedig képtelen lennék hozzámenni egy olyan férfihez, aki nem tudja, ki az a Lenke néni.

Azt hiszem, ez a kis mosolyogtató anekdota mindennél többet mond. Lenke néni a Szomszédokból, Noémi édesanyja az Aranyemberből - egy ország Komlós Jucija - vagy Görgey, alispán a Fekete városból, Tevje a Hegedűs a háztetőn című musical-ből – mindenki Bessenyeije. Ők azok, akik nélkül nem nőhetett fel nemzedék Magyarországon, akik belénk ivódtak, családi tévénézős délutánjaink és baráti mozizásaink örök részévé váltak, mindannyiunk kedvencei lettek, akik nélkül talán nem is lennénk azok, akik vagyunk.

Komlós Juci Bessenyei Ferenc
 

Ezt az életre szóló, szívmelengető ajándékot két nagy művésznek, a mai este két ünnepeltjének köszönhetjük. Ha csak számokban próbálnánk összegezni pályájukat, az már önmagában impozáns mérleg lenne. Ők ketten együtt – még kimondani is elképesztő - majdnem 140 éve vannak a pályán. Színpadi alakítások százaival, mozi- és tévéfilmek tucatjaival, rangos művészeti díjak tömegével büszkélkedhetnek. Ők mégsem ettől nagyok, hanem attól a több évtizednyi szenvedélytől, fájdalomtól és örömtől, amelyet színészi pillanataikkal okoztak nekünk. A legnemesebb emberi érzelmektől, amelyet ők éreztettek át velünk. Komlós Jucit az a báj és érzelmi gazdagság teszi feledhetetlenné, amelyet éppúgy beleformált János Vitéz Iluskájába, Cyrano Roxane-jába, a Kaméliás hölgybe és Ophéliába, mint egy ország Lenke nénijébe. Bessenyei Ferencet pedig szilaj, sugárzó egyénisége, a szenvedélye, amely átitatta Othellóját, Bánk bánját, Széchenyijét és Galileijét, amitől ő lett az egyetlen magyar nábob, a halhatatlan Tevje, akinél tüzesebben senki sem tudja eldalolni azt, hogy: "Ha én gazdag lennék..."

Boldog vagyok, hogy ezt a két nagy művészt és nagyszerű embert közös, "százhetvenedik" születésnapjukon most együtt köszönthetem. Bár nekik valószínűleg ez nem újdonság, hiszen hajdanán, fiatal miskolci színész korukban már többször ünnepelték együtt február tizedikét.
Örülök, hogy – ahogy ők maguk mondják – most, 85 évesen mindkettejüket szeretet veszi körül és sikeres családtagok, akikre büszkék lehetnek. Nemrég olvastam, hogy Bessenyei Ferenc azt mondta:
"Napi húsz órai készenléti állapottal dolgoztam azon, hogyan tudnám az írók által rám bízott gondolatokat úgy elmondani, úgy beleégetni a nézők szívébe, hogy azt soha ne felejtsék el."
Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy ez mindkettejüknek sikerült.

Boldog születésnapot!



Hiller István

a nemzeti kulturális örökség minisztere

2004-02-11 08:25:00