Bezzeg a Zikkurat!
A Megyejárás keretében a Nemzeti Színház vendége Baranya
Miről szól a Megyejárás? Érdemes a programfüzetet kézbe venni, s ha csak az alapján ítéltem volna, el sem kellett volna menni a Megyejárásra. Miért? A füzet tördelése ronda (ez szubjektív ítélet), a beköszöntő szövegek közül Jordán Tamásé értékelhető, a másik két „aparatcsik”, vagy inkább a sajtósa szürke olvashatatlanul unalmas szöveget produkált.
Sokakban hagyott mély nyomot a Megyejárás rendezvény vándorkiállításának pécsi megnyitója (2003. szeptember 28.), midőn Stohl Buci Jordán Tamástól megkapta a szót, hogy nyissa meg a kiállítást, s neves színművész mindössze annyit mondott:
„A kiállítást megnyitom”!
Ebben a gesztusban egy árulkodó momentum bújt meg. Azaz, adott egy feladat, amelynek megoldására nem feltétlenül kell a szükségesnél több energiát fordítani, tehát, ha kiállítás-megnyitóként elegendő megnevezni az éppen szükséges cselekedetet magát, akkor akár a Megyejárás is, mint feladat, hasonlóképpen a kipipálandók közé kerülhet. Miért? Egyrészt akkora feladat, amely nem tíz millióból valósítható meg (a megye és a Nemzeti Színház adta össze, bár a Nemzeti öt milliójából a fele „elszóratott” a ronda programfüzetre, s talán propagandára (erről később).

Grace és Glória
 
A Baranya megye bemutatására tett kísérletben a szervezők, kivitelezők munkája dicsérendő, bár kérdések maradtak bennem. Baranya színházi életét csak a Pécsi Nemzeti Színház jellemzi? Miért nem látszott sehol a Pécsi Harmadik Színház, a Horvát Színház vagy a JESZ? A helyzetet jól érzékelte Balikó Tamás is, mégsem tett ellene semmit. „Keletkezett bennem egyfajta gát, szemérem, ne az süljön ki az egészből, hogy a Balikó színházából megyünk a Balikó színházába.”(Új Dunántúli Napló, 2003. október 27.) Pedig ez történt, mert a Pécsi Nemzeti Színház kötelékéből évek óta sikertelenül szabadulni igyekvő Bóbita Bábszínház két előadásán kívül három Pécsi Nemzeti Színház előadást láthatott az érdeklődő (ebből egyet a Pécsi Balett-től).

IV. Henrik
 
A színházi program csúcspontja a Grace és Gloria című előadás volt, nyolcszor-kilencszer tapsolták vissza Füsti Molnár Éva és Sólyom Katalin párosát.
Pirandello IV. Henrik című darabját Nagy Viktor rendezte, a bemutató után egy nappal már „tájolt” az előadás a Nemzeti Színházban. Az előadás első felvonása vontatottan indult, nem mindig hallottam azt, ami a színpadon elhangzott. Egy Für Anikó kvalitású színésznőtől annyit elvárnék, hogy ha háttal áll a nézőtérnek, akkor is értsem a nyolcadik sorból. Visszanyúlok Balikó nyilatkozatához: „Ha jól láttam, ezen az előadáson több színikritikus ült benn, mint amennyi tíz év alatt eljött Pécsre.” Szakmai szempontból ez volt a legjelentősebb hozama a Megyejárásnak. Mert ma a legtöbb kritikai fórumnak méltó díjazásra sem futja, nemhogy útiköltségre, szállásra.

A három narancs szerelme
 
Érdekes momentum volt, hogy a Bóbita Bábszínház kapta a Nemzeti Színház alapította Pro Arte Hungarica díjat (a Nemzeti Színház alapította). A díjkiosztón nem derült ki, igazából miért kapta a bábszínház, csak az, hogy Jordán Tamás jópofa ember, fáradt kicsit, de azért szereti, ha őt nézik, mintha valami Vámos Miklós műsorból húzták volna elő. A Bóbita vasárnap délelőtti bábelőadása (A három narancs szerelmese) érthető, hogyan került a Nemzeti Színházba, de a Candide, avagy a Jámbor, miképp kerülhetett a Nemzeti Stúdiószínpadára, mikor annak egy kocsmában lenne a helye, mivel Sramó Gábor felnőttek számára készült rendezése a vásári bábjáték kocsmai változata, kacsingatnak a színészek, ki-kiszólnak a közönséghez, de abban az óriási térben, hiába az erőlködés, elvész a produkció.
A „Sárga lap” cím alatt a 45 éves Jelenkor folyóirat estje zajlott a Stúdiószínpadon. Ágoston Zoltán a Jelenkor főszerkesztője önirónikus nyitóbeszéde előtt Jordán Tamás pironkodása zajlott, merthogy többen voltak az írók, mint a közönség. A teljesség igénye nélkül: Bertók László, Darvasi László, Garaczi László, Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Márton László, Parti Nagy Lajos olvasott fel, s menet közben lassan valahogy összeverődött félház előtt. De a Pannon Brass fúvósötös is egy kezemen megszámolható közönség előtt szerepelt az előcsarnokban, ezt fogjuk a rossz időjárásra.

Beszélő testek
 
A Zikkuratba nehezemre esett bemenni, annyira nevetségesen fest a bábeli torony a Duna parton, mégis benn a meglepő kiállítótérben az elvárásokhoz illő nívóval találkoztam. Ez egy olyan kiállítás, ahol nemcsak a rangos díjazottak szerepeltek (Keserü Ilona, Bencsik István, Pinczehelyi Sándor, Valkó László), hanem fiatalok is (Ernszt András, Varga Tünde, Gyenis Tibor), sőt a kiállításhoz készült katalógus jelentősége messze túlmutat a párnapos kiállítás jelentőségén, valódi áttekintést nyújt a baranyai kortárs képzőművészekről (a teljesség igénye helyett a tendenciák bemutatására törekedett Gammus Árpád). A színházépületben elhelyezett fotók lett légyen bármilyen szépek súlytalanok maradtak a Nemzeti Színház szálloda mezében. (Idekívánkozik egy kis idézet Koltai Tamás egy cikkéből: Hogyan játszunk színházat? Népszabadság 2003. október 31. „Fölépítettünk egy immár nemzetközi hírű Nemzeti Színházat: Mélanie van der Hoorn holland kulturális antropológus ideutazott, hogy készülő disszertációjában szerepeltesse. A disszertáció címe: Kikerülhetetlen szembántalmak: a nemkívánatos építészet antropológiája (Indispensable Eyesores. An Anthropology of Undesired Architecture). A tartós esztétikai szembántalom maradandó ízléskárosodást okoz.”)

A szervezőgárda – gondolom – az egész rendezvény sikeréről beszél, amúgy meg elfelejtődik az egész Megyejárás, mivel az országos sajtó az első alkalomról még tudósított, s ezzel letudta a többi megyét is. Csak némely internetes újságokban és a helyi sajtóban olvasható beszámoló az eseményekről.

A félkrajcáros program – baranyaiak féláron nézhették októberben a Nemzeti előadásait – és a Nemzeti Különjárat program – a Revans című táncelőadásra szállította Baranyából az érdeklődő publikumot jutányos áron – sikeres volt. Ahogy a vasárnapi „gálaműsor” a Tanac, Leőwey és a Mecsek táncegyüttessel ráadásként a Szélkiáltóval sem arathat mást, mint sikert. Kérdőjelekkel, de osztozhatunk a siker méltatásában, mert viszonylag kevés pénzből készült az eseménysor, de nívós volt, bár a képzőművészetet kivéve csak kőszínházi, befutott és veszélytelen produkciókat láttunk, a kísérletezés, a merészség távol járt a Megyejárás összeállításától. Minden kipipálható?
És hát, hol volt Baranya?
Pár prospektusban lapult az asztalokon. Tehát ez is megvolt.

[ Balogh Robert ] 2003-11-03 15:02:00