Örömkoncert a Hősök terén
Az augusztus 19.-i hangversenyen több mint négyezer énekes és kétszázötven zenész működik közre. Az előadók egy 2500 négyzetméteres színpadon foglalnak majd helyet, melynek felhúzásához 300 tonna anyagot építenek be. A hangosításához és a fénytechnikához 4000 ampernyi erősáramú energiát, 15.000 méter hosszú kábelt, 1500 darab fényforrást használnak fel. A színpad környezetében 400 mikrofont helyeznek el.
Magyarország nemzeti ünnepén zeneileg és technikailag egyedülálló koncerttel köszönti Európát.
A hangverseny megmutatja a zene összefogó erejét, s azt, hogy a zene képes feloldani a nemzeti, a világnézeti, a korosztálybeli különbségeket.
Az esemény lehetőséget ad arra, hogy a világ elé tárjuk: Magyarország zenei nagyhatalom. A tény önmaga, hogy a Kodály-módszeren nevelkedett négyezer fős kórus és kétszázötven tagú ifjúsági szimfonikus zenekar közös koncertje Budapest legfrekventáltabb helyszínén megvalósul, azt az üzenetet közvetíti, hogy Magyarország sok értéket képes bevinni az Európai Közösségbe.
Szent István király ünnepének előestéjén megmutatjuk, hogy kiemelten fontos számunkra az összefogás eszméje, a kulturális értékek - a zenei és az épített örökség - tisztelete.
A szereplők kiválasztása bizonyítja, hogy a jövőt a fiatalság jelenti. S végül: a koncert példázza, hogy az Európai Unió egy olyan közösség, amelyet méltón köszönteni csak egy ilyen eseménnyel lehet.
[ EBICS ] 2003-08-15 12:02:00