Fekete Hunor: Erdélyi pitbull a székely Trabantban
Az utcán az öszvér ráköszön a Trabantra: Szia, kocsi! A Trabi visszaszól: Szia, ló! Valahogy-valamiképpen (de csak néha, bizonyos körülmények között!) hasonlónak tűnik az erdélyi (és egyéb határon túli) magyar pária-irodalom meg az anyaországi szépjótökéletes magasirodalom kapcsolata. Mi illedelmesen-butácskán előre köszönünk, hajlongunk nagy lendülettel - Alázatos szolgája, budapesti magyar irodalom! - ők meg kedves udvariassággal lóvá tesznek bennünket.
   
   
   (zavaros mélyduma Minimálagyról, akinek mindenről az jut eszébe)
   
   Oké, oké, a Trabi sosem volt, sosem lesz székely népautó - a pitbull sem erdélyi találmány. Ámbár román tezsvíreink kitartóan azzal vádolnak bennünket, hogy elloptuk az ő kutyájukat, az erdélyi-mioritikus terelőebet, azkiről Ádám is tudva tudta, hogy ősromán vér csörgedez az ereiben. (Lévén egyes zamatos elméletek szerint maga az ősapa és az ősanya is román, de ha ők nem, akkor Jézus Krisztus mindenképp. Esetleg valahol a mai Románia területén lehetett az édenkert stb.) Szóval és tettel: miért ne tulajdoníthatnák el ezek a furfangos ungur-bozgorok a daliás kalapácskutya kopirájtját is, aminthogy a pálinka-cujkát meg a Tokaji aszút ügyesen lenyúlták a nagy közös kelet-közép-európai asztalról?!
   Ennyit a háttérmocsokról.
   
   A tényleges mese a holvoltholnemvolttal, illetve azzal kezdődik, hogy a budapesti íróbarát valamikor a kilencvenes évek derekán kocsival érkezik Kolozsvárra, látogatóba. Olyan helyen parkol éjszakára, ahol a Széchenyi-téri piacról kétes elemek özönlenek éjjel-nappal. Ez még nem ok arra - nyugtatom meg a közeli rendőrségre mutogatva -, hogy a Ford ellopásától tartsunk. Ráadásul kormánybilincsed és riasztód van, hogyan lophatnák el?! Ő bizony nem attól fél, hanem inkább attól, hogy feltörik, esetleg megrongálják, szeggel végighúzzák az oldalát - úgy hallotta: leleményes népek élnek errefelé. Akik csak azért indulnak ennyire be, mert magyar rendszámtáblát látnak! (Persze, haja szála sem görbült a nyugati kocsinak a funári éjszakában.)
   
   Ez a régi történet a maga során úgy jutott eszembe, hogy mostanában hazafelé menet, munkahelyem közelében furcsa Trabantot kerülgetek nap mint nap. Nem a rikító almazöld pofázmánytól kapom fel a fejem, hanem attól, amit benne látok: rusnya fehér pitbull ugatja kidülledt szemekkel, dagadó-pattanó izmokkal, lüktető idegekkel a járókelőket - válogatás nélkül mindenkit. Szerencsétlen dög alaposan be van rekedve, de azért nyomatja keményen a magáét. A másik különös dolog a számtábla: HR jelzésű masináról van szó, tehát egy csavaros észjárású székely atyánkfia őrzi-védi jelentős értékű gépkocsiját (?) eképpen.
   
   A kissé gunyoros beszúrás, a zárójeles kérdőjel arra vonatkozik, hogy ismét eszembe jutott valami, ezúttal egy szakállas vicc. Az utcán az öszvér ráköszön a Trabantra: Szia, kocsi! A Trabi visszaszól: Szia, ló! Valahogy-valamiképpen (de csak néha, bizonyos körülmények között!) hasonlónak tűnik az erdélyi (és egyéb határon túli) magyar pária-irodalom meg az anyaországi szépjótökéletes magasirodalom kapcsolata. Mi illedelmesen-butácskán előre köszönünk, hajlongunk nagy lendülettel - Alázatos szolgája, budapesti magyar irodalom! - ők meg kedves udvariassággal lóvá tesznek bennünket.
   *
  
   Forrás: Erdélyi írók a Teraszon: Napi gonosz
   *
   Erdélyi írók
   
   

   Az exponálás kényszerű természetessége
   
   Üdvözlünk, látogató! Üdvözlünk, olvasó! Amit itt kínálunk, az nem egészen tárgy és nem teljesen élőlény: irodalom. A Terasz ajánlatára, hogy legyen egy hely a világhálón, ahol az erdélyi irodalom eseményei naprakészen megjelenhetnek, nehéz lett volna nemet mondani.
   
   A Terasz az a hely, ahonnan ki lehet tekinteni. Békéscsaba, Budapest, Kolozsvár, Pozsony innen egyaránt belátható. Most új szerkezettel tágabb perspektívát kínálunk.
   
   Nem kerülgetjük a tabukat, vélemény-rovatainkban rendszeresen ráúszunk arra, ami zavar vagy épp örömmel tölt el (Napi Gonosz, Minimaximál, Romániai Magyar Spenót e rovatok címe), rengeteg link, egyfajta irodalmi "bélyeggyűjtemény" áll majd rendelkezésetekre. "Erdélyt" valahogy úgy képzeljük el (és vesszük birtokba), mint ami Stockholmtól Bukarestig nyújtja csápjait. Ezért ideális helyszín virtuál-Transzilvánia számára a befogadó-kitekintő Terasz. S mert a területiség nem jelent elzárkózást, honlapunk tartalmát is a nyitottság jellemzi. Nem vagyunk tekintettel a gittegyletekre, szekértáborokra. A rovatok műfaja, tartalma követi az irodalmi-, kulturális sokféleséget. Elérhetővé tesszük azt is, amit a világhálón kívül nehéz követni. Az arra érdemes tévé- (Irodalmi Zsebszalon) illetve rádióműsorok (Rejtett Világok) szöveges változatát juttatjuk el oda, ahová a műsorszórás nem jut el.
   
   Adott tehát a világhálón egy olyan hely, ahol az irodalom, pontosabban: az irodalomról való eszmecsere lesz jelen. Ahol beszélni lehet a műről, lehet ízlelgetni, rágicsálni, marcangolni, esetleg kiköpni (kinek-kinek ízlése szerint). Ha valaki akar, címkézhet: erdélyi, romániai magyar, székely, under- és overground irodalom. De akit a szöveg érdekel, az nem elégszik meg a címkékkel. Olyan teret keres, ahol lebírhatatlanul, megregulázhatatlanul életre kel az irodalom. Ehhez pedig hely kell, hogy a barátok és küzdő felek: szerző, olvasó és kritikus egymásra találjanak. Ez a hely: a Terasz.
   *
   Írók a Teraszon: Főoldal
   

   
[ Fekete Hunor ] 2003-03-30 11:56:00