Születésnapi levél - Vágó Istvánnak
"Ilyenkor születésnap idején azért érdemes elgondolkodni, hogy milyen furcsa sors jutott ennek a generációnak."
(Wisinger Istvántól)
Sose gondoltam volna, hogy ilyen nagy tisztelője vagy a hegy veres levének. De hát egy hete megesett a dolog és ivócimborák lettünk.
Amikor néhány, általad ismeretlen családtagom megtudta, hogy én együltömben két pohár bornál többet megittam, alig kaptak levegőt a röhögéstől. Pedig volt az három is.
Több biztos nem lehetett mert akkor még ma se tudnék leírni egyetlen értelmes mondatot sem. Pedig tudhattam volna, hogy aki vegyészmérnöki végzettséggel külkereskedői állásból elmegy televíziósnak az egyéb bolondságokra is képes.
Téged is a Riporter kerestetik szippantott be az egykori Tőzsdepalotába a Szabadság – térre, mint engem csak nyolc évvel később.
Te is a Hal jegyében születtél, mint én csak hat évvel később!
Téged is szorongatnak a televíziós gazdáid, csak négy évvel később, mint engem és biztos vagyok benne, hogy Te nem hagyod elhajtani magad.
Ilyenkor születésnap idején azért érdemes elgondolkodni, hogy milyen furcsa sors jutott ennek a generációnak.
1992 körül egy amerikai újságíró barátom, akivel l980-ban együtt voltunk fél évig ösztöndíjasok a kaliforniai Stanford University-n ezt mondta a telefonba :
„… Na most aztán nyakig ülsz a történelemben. Érhet-e ennél jobb dolog egy újságírót ? ”-kérdezte és kifejezetten éreztem, hogy irigység cseng ki a hangjából.
Azóta eltelt több, mint tíz év és esküszöm én folyamatosan, azon töprengek, hogy tulajdonképpen mire is irigykedett.
Te tudod ?. Ha nem, hosszú életű leszel. Ha igen, akkor is van esélyed ! Isten éltessen !

Barátsággal, újdonsült ivócimborád :

Wisinger István

2003-02-12 08:00:00