Farsangi varázsló
Beszélgetés a 80 esztendős Schéner Mihállyal.
A pesthidegkúti műteremnek jégvirágosak az ablakai. Bent művészi rendetlenségben ruhák, kalapok, bábok, játékok, szobrok, festmények. Az érkezőt a nagyszakállú mester mézeskaláccsal fogadja, a kertkapu tárva-nyitva, az emberek egymásnak adják a kilincset.
Nagy a forgalom így karácsony táján és születésnap előtt. A magyar képzőművészet egyik legkülönlegesebb egyénisége január 9-én lesz nyolcvan esztendős.
Akkor a Duna Televízió újra levetíti portréfilmjét, amellyel Pacskovszky József rendező díjat is nyert.

December 13-án nyílt meg az Önről elnevezett kamaragaléria szűkebb pátriájában, Pesthidegkúton.

A Senectus Alapítvány hozta létre, elsősorban az itt élő művészek bemutatkozási lehetőségeként. Nagy megtiszteltetés, hogy rólam nevezte el dr. Murvai László, a Rozmaring szövetkezet elnöke, az alapítvány létrehozója.
A magyar államtól úgysem kaptam kiállító helyiséget a nyolcvanadik születésnapom alkalmából - ennyit sikerült elérnem. Sosem fértem bele semmilyen skatulyába, ezért nem is tudtak hova tenni. Igaz, az utóbbi évtizedben sok elismerés ért, de az a fajta monolitikus szemlélet, amely száz éve uralja a művészetet Magyarországon, ma sem múlt el.
Azért beszélnek annyit a pluralizmusról, mert nincs! Hat rendszerváltozást értem meg életem során, egyik sem volt könnyű. A szabadság mindennél fontosabb volt számomra, az emberi és a művészi egyaránt. 1944-ben megszöktem a katonaságtól és az Epreskertben bujkáltam, korábban megszöktem a nyilas razziából, aztán bejöttek az oroszok, és vittek ágyút tolni a Podmaniczky utcába, onnan is megszöktem. Az igazi szabadságot, amire vágytam, egyetlen rendszer sem hozta el.

A gyerekkora Békés megyéhez köti, amelyhez máig hűséges maradt....

Medgyesegyházán születtem, ami harminc kilométerre van Békéscsabától. Anyám rokonai Aradon éltek, gyakran átjártunk hozzájuk. Ma már senki sem él a családomból, de a gyerekkor egyre elevenebb bennem.
Anyám fogta a kezemet négyéves koromban, ő tanított rajzolni és tőle örököltem a tehetségemet is. Minden faluban más nemzetiség élt akkor: Battonyán szerbek, nálunk szlovákok, de tótoknak hívtuk őket, a szomszéd faluban románok - első királyunknak, Szent Istvánnak igaza volt, hogy befogadta a különböző nációkat, ettől lettünk mi, magyarok olyan tehetséges és életrevaló nép.
Rosszul viselem a mai világ diszkriminációját és rasszizmusát, hiszen gyerekkoromban egészen máshoz szoktam. Ma is visszajárok a megyébe. Békéscsabán létrehoztam a Meseházat, amelynek jövőre ünnepeljük a 15 éves fennállását.
Nagy farsangi kiállítást és bált tervezünk február 22-re, amelyen a nemzetiségek népviseleti jelmezben jelennek majd meg. Ott lesznek költőbarátaim - Czigány György, Kiss Benedek, Ágh István, Csukás István, Bella István és a többiek, akikkel közösen álmodtuk meg a Meseházat, és fellép a harmonikakirály, Tabányi Mihály is.
Szeretném ezt a farsangi mulatságot és szokást bevezetni a megyébe, ahogy például Velencében is csinálják már évszázadok óta. A legrégibb maszk ott 1250-ből való és maga a karnevál boldog találkozás a föld minden tájáról összegyűlt emberek számára. Én ezt a világot imádom, magam is többször részt vettem benne, és sokszor terveztem életem során maszkokat, így például a Peer Gynt-höz.
Gyerekkoromban maszkajárás volt a szülőföldemen. Jól emlékszem, az emberek akkor nem álarcot viseltek, hanem bekormozták vagy bezsírozták az arcukat, maszkákba öltöztek és elindultak az utcán. Ez mindig a téltemetés, a tavaszvárás nagy ünnepe volt.

Kép - Tulipánok

Velencei karnevál
 

Legújabb terve egy hordozható óvodáskápolna, amelynek gyönyörű figurái itt sorakoznak az asztalán: Szűz Mária, kis Jézus, háromkirályok, szentek. Igazi karácsonyi hangulatot árasztanak....

Magamról tudom, hogy a gyerekek nagyon szeretnek kis intim zugokban tanyázni, ahogy mi is a kemencesutban játszottunk gyerekkorunkban. Az óvodáskápolna ezt a célt szolgálja. Negyven-ötven centiméteres, karácsonyi kerámiák, amelyeket Spányi Antal püspök úr fog beszentelni és hordozható lesz bármelyik templomba.
Én magam különben evangélikus vagyok, de a háború után mint kezdő rajztanár nagy szegénységben éltem a Rózsák terének egyik padlásszobájában. Ez az a Rózsák terei templom, ahonnan Spányi Antal plébánosként elindult.

Katona Tamás, Kézdy György és Schéner Mihály
 

Hogyan éli meg a nyolcvanadik esztendőt?

Ma már nem szívesen megyek be a városba, idegennek érzem ott magam. Kikoptam ebből a világból. Nagy magányosság vesz körül, hiszen mindenkim meghalt. Néha álmomban sírok az elveszített szeretteimért. Az embernek ebben a korban sok mindent el kell hagynia.
Már csak fontos dolgokkal szabad foglalkozni. A legfontosabb, hogy még tudok dolgozni. Különösen a kora reggeli órákban, amikor erősen jönnek a színek. A kezemet is be kell járatni, mert csúzos, és az agyam is tisztább még ilyenkor.

A mester, mielőtt eljövök, még megmutatja, milyen farsangi maskarába öltözik majd februárban: felpróbál egy piros posztókoronát, egy piros-fehér fonott mellényt, amelyről aranydiók csüngnek le, és egy kockás köpenyt a la Mondrian, amelyet őmaga tervezett Háry János békéscsabai bemutatójához.
És már készen is a csoda: előttünk áll a nagyszakállú, huncut mosolyú, játékos varázsló, a nyolcvan esztendős Schéner Mihály.

[ Ézsiás Erzsébet ] 2002-12-25 00:00:00