Sz. Nagy Csaba
SZ

 

Lélek ha reszket

 

 

 

másodosztály dohányzó

holnapok

mellettük a vonat elrobog

 

hintáztató végtelen

síneken

tunya tétlen hőség idebenn

 

sikonganak nyargaló

kerekek

beléremegsz beléremegek

 

nem kell többé sohasem

senkinek

mi az ablak előtt ellibeg

 

hárfahúrként remegő

dúlt ideg

s talán szorongó szív érti meg

 

míg a kocsi jobbra majd

balra dűl

felhőárnyékoktól olykor feketül

 

semmiségbe meredő

égő szem

szikkadt földön ahol élő nem

 

mozzan többé keresgél

valamit

múltidéző dőre álmait

 

lerakódva távoli

monoton

ködbevesző kopár dombokon

 

 

 

Ilyennek álmodtad, Krisztus?

 

Ezt is ma kell még megcsinálni,

mert késő lesz a holnap.

Holnap napvágyú éjszakában

fekélyek megrabolnak.

 

Lombot szikrázó lélekbokrok

csúcsán tapadva kúsznak,

marék maradék álreményt sem

hoznak magukkal túsznak.

 

Csörgős sapkájú bohócfajnak

áldozva kél ma napja.

Nem segít itt az öregisten

villámtűzdelt haragja,

 

nem segít itt a napimádat

örök érvényű fénye,

nem tömeg poéta halkszavú,

megbicsakló törvénye.

 

Molyhós hazugság, penészgombák

állnak itt körbe, sorba,

erek folyóvá dagadnak,

ömlenek felédloholva.

 

Állasz szoborrámeredten,

elcsattan fölötted is tus,

s kérded: édesegy Uram,

ilyennek álmodtad, Krisztus?

2002-11-19 12:48:00