Sárándi József versei
SÁRÁNDI JÓZSEF

 

Az írás iszonya

 

 

 

Másokat olvasok

ahelyett

hogy magamban lapoznék

 

Kivágott s leégett

esőerdők utáni sivatag

a lelkem

Lakatlan

akár a „görbült tér”

 

Hamikor iszom

alattomos szörnyeteg

pattintja le bilincseit

tobzódva zúzza szét

tudatom akaratom

Amit meghagy belőlem

nem én vagyok

 

Nem látom a fát

az erdőt

melyből a papír készült

amire írok

s amire majd

írásom kinyomtatják

 

(Sárándháza, 2001. XII. 4.)

 

 

 

 

 

Tériszony

 

(APÁK ÉS FIÚK)

 

 

Nem tudok fölnézni rád fater.

De le sem nézek,

mert tériszonyom van.

(Sárándháza, 2001. VIII. 18.)

 

 

 

Bipoláris poétika

 

 

Írj meg mindent

s írd az ellenkezőjét is.

(Leányvár, 2001. XI. 1.)

 

 

 

Konszolidáció

 

 

Tintahalként élni

kiszáradt tengerfenéken.

(Leányvár, 1976.)

 

 

 

Demokrácia, most

 

 

A hallgatás

és a morgás jogával élünk.

(Leányvár, 2001. X. 31.)

 

 

Demodiktatúra

 

 

Kívül gomolygó köd

Belül homály vagy sűrű pára

Kihangosított bazaltkemény

Hazugságokból épül belénk

A Vezér felségjel nélküli palotája

Farkasvakon hályogos szemmel

S rettegve nézzük

Az elmék hasadását

És azt hogyan válik a vér

Szívünk utcáin kóborló

Áldozati füstté

Hasztalan a szegények

Páriák hívőn-hitetlen néma imája

Nem tudhatunk nem gondolni

Gomolygó sűrű köd

Leple alatt a lelkünket

Rohasztó Leprára

Mert épül belénk megint

Kihangosított bazaltkemény

Hazugságokból A Vezér

Felségjel nélküli palotája

 

(Sárándháza, 2002. március 21.)

2002-11-19 12:47:00