Csöndes ünnep két tételben
Csöndes ünnep két tételben

 

 

Ha lenne és lehetne jelentősége, azt írnánk: jubileum. Hiszen tizenöt éve ezidőtájt merült föl merőben véletlenül a gondolat, hogy legyen TEKINTET. S most a tizenötödik évfolyam lezárul; másfél évtized munkája, reménye, küszködése, vívódása, kudarca és eredménye, kínlódása és robotos szépsége szinte észrevétlenül elvégeztetett. Nagy szavak illenének ide, de a TEKINTEThez nem illenek nagy szavak.

Sorolni kellene neveket, de nem sorolunk, mert senkit sem szeretnénk kihagyni. Mi, amíg adatik, emlékezünk mindenkire, függetlenül attól, hogy hol volt, mit gondolt tizenöt éve, majd az évek alakulásával hová jutott s gondolatai hogyan változtak. Akikre ma már csak emlékezhetünk, azokat, amíg adatik, nem felejtjük el. S ez nem tisztesség ügye csupán, hanem a bennünket is mérlegre tevő emberségé mindenekelőtt.

Sorolnunk kellene számokat is. Hogy hányszor jelentünk meg, összesítve hány ezer oldalon, hány tízezer mű (vers, novella, regényrészlet, dokumentum, emlékezés, kritika, műfordítás, esszé, tanulmány) látott szerény nyilvánosságot lapjainkon. Hogy hány fiatalnak lett első, s hány ilyen-olyan korú szerző utolsó megjelenése a TEKINTETben. De nem soroljuk az összeszámolható számokat. Túlságosan egyszerű lenne, szemérmetlenül parádézó.

Azt gondoltuk, s ma is azt gondoljuk: vétek bonyolulttá mesterkedni az egyszerűt, és bűn egyszerűvé erőszakolni azt, ami bonyolult.

A szándékokról is kellene írni, de mi soha nem akartuk csak írni a szándékokat. Volt József Attila-számunk (évforduló nélkül), és centenáriumos Veres Péter meg Illyés. Próbáltuk folyton és folyamatosan, hogy ne legyen tőlünk semmi idegen, ami emberi.

S persze, kellene idézni anekdotás, sugárárnyékos emlékeket. Nem idézünk, hiszen ki tudhatja: fontosak-e, s ha igen, vajon hányunknak s ugyanúgy-e.

Ahogyan föllapoztuk az első folyóirat-számot 1988. június l-én, éppen úgy föllapozzuk 2002 novemberében is a ti-zenötödik évfolyamot bevégző hatos számot. Azt reméljük, talán érdemes beleolvasni. Talán érdemes, ahogyan érdemes lehetett a korábbiak valamennyiét, asztalra, polcra tenni. Ilyesmiket gondolunk.

És nyugtázzuk: lehetne ünnep, csöndes ünnep. De nem ez a fontos.

 

*

A második tétel gyarló szükségszerűség. Meg- és elkerülhetetlen tájékoztató.

Hogy természetesen folytatjuk 2003-ban nagy szavak és fogadkozások nélkül, s csupán a könyvészetnek jelezzük a folyóirat gerincén, hogy tizenhatodik évfolyam.

De hatszor, valóságosan hatszor fogunk megjelenni, kéthavonta. S valamicskét változik (szépítetlenül: emelkedik) az előfizetési díj. Eddig is elvünk volt a mindenki számára nagyobb gond nélkül előteremthető ár, ezen ezután sem akarunk módosítani.

Mi nem áruként vagyunk a piacon, s hitünk szerint nem piacon vagyunk. De tudomásul vesszük a valóságot (ha nem lennénk rá hajlandók, akkor is rákényszerülnénk).

Számunkra az előfizetési díj a létezésünknek értelmet és szépséget adó hetedik krajcár.

 

2003-ban ez az évfolyamra 720,- Ft.

 

(Ami 643,- forint nettó és 77,- forint ÁFÁ-t jelent összesítve.)

Ha támogatásként többet kapunk, megköszönjük és a többletet visszaigazoljuk.

Ahogyan hálásan köszönjük minden pártfogónk nagylelkű támogatását és a személyi jövedelemadó 1 %-áról való rendelkezéseket is a folyóiratunkat kiadó alapítvány javára.

 

Tisztelettel és bizalommal

a Szerkesztőség

2002-11-19 11:33:00