Fehér József
FEHÉR JÓZSEF

 

Re-Barbara

 

 

Nem volt kiszolgáltatottabb, mint az

egyedül ásítozók. Elvált, a fia

sűrűn nála aludt, ezt a fajtát

hívják kiéhezettnek (gondolni véljük).

Biztosan jártak hozzá kívülem is,

egy biciklis őrültről például tudok,

én Trabanton érkeztem, s gyakran gyalog.

De legszebb-szenvedőbbnek egy erdélyi

reggel tűnik, midőn lekurváztam,

mert egy álomittas latin éjjel

táncolni hívta, kétméteres hegyivadász,

a puskáját addig ajtófélfának támasztotta.

Kozmopolita pálinkázások következtek hát.

Aztán csak magam ődöngtem óriásfenyők,

vízcsobogás és medveszobrok közt, a barom.

Mint kisült, egész nap a faházban ült,

várt, lassan csomagolt olcsó konyakokat a

bőröndjébe, meg százlejes viaszbabákat.

Nem, később nem találkoztunk soha,

most sem a romantikus vágy

hívja elő, hisz nem kiszolgáltatottabb ő,

mint akárki az egyedül ásítozók közül.

 

 

 

Múzsájához

 

 

„Van mit titkolni”, így a

( ), hűvös zárójelek.

Bárki is vagy, ne kínálj verset.

Ha arra az egyre gondolok,

hogy fontos élni, a törpe

bódvaszítta csak fáraszt. Ez

felemelő leépülés, káromkodás

az eszme. Mélyre kell ásni,

ha közel akarom tudni a meg-

fogható lehetetlent. Egyik – másik.

S vagyok paraszt. Hölgyem, Ön

fárasztó gazda, már több

– talan – telen gyönyört ne adjon.

Hadd kényeztessék szelíd vitézek.

A keresésben addig jutok el,

míg nem föd végre szürke lepel.

2002-11-19 11:33:00