Páros premier - Garaczi, Németh Gábor
Kapcsolás. Sistergés. Szöszi szépség. Artikulál. Visszafogottan gesztikulál, csak a lábát lengeti, mintha folyóparton ülne, ez úgysem látszik a képernyőn, de a szöveg mindent lát. Majd mindent elfelejt.
(Garaczi László: Nevetnek az angyalok, Jelenkor,
   bemutatja: Németh Gábor.
   
   Németh Gábor: Elnézhető látkép Hanga,
   bemutatja: Garaczi László.
   
   Moderátor: Mészáros Sándor. 2002. 11. 18. 16.00, Írók boltja)

   
kettő kötöz köteléket
(Parmenidész)
   
   
Németh Gábor, Mészáros Sándor, Garaczi László
 
   Bejön egy nő a térbe. A tér olyan legyen, mint a kert fölött a szürke, délutáni ég, mint a lombok álomszerű mozgása. (A semmi könyvéből, Elnézhető látkép, 149. o.) Lépjen be, mondjuk: belép. Helyet foglal, látszik, valamire vár. Bizonytalan, de korántsem annyira, mint akkor lesz, ha már indul a bemutatás. Nem. A felolvasás. Mindezt még ne tudja, most még csak belép.
   
   Figyelje a teret. Felülről hirtelen, fekete vinil kabátban, mintha denevérszárnyakon, hasít be Kenau Reeves. Hatalmas lyuk a plafonon a becsapódás helye: mátrix. Zuhantában változzon alakja. Landoljon a kávézó egyik asztalán elhelyezett gumiasztalon, már mint Michael Douglas. Játsz/ma. Légy ma gyerek, és játssz megint velem. Pattanjon arrébb összezsugorodva a vallási könyvek polcához, innen nézve egészen olyan mint…mintha csak.. igen. Keletről jött diplomatának nézné az ember, pedig Alice Cooper az. Felismerni a nyakában tekergőző óriáskígyóról. Vizionáló vizualizál. Az óriáskígyó letekeredik az értékes nyakról, az asztalfő mögé csúszik, s szétterjesztve lebernyegeit, három csodálatosan nyugodt férfi fölé képez ernyőt, hogy ne érje őket a röplapeső. Nem, nem, nem. Hiszen ők még nincsenek is itt! Rendezői melléfogás, gyorsan javítani.
   
   Lépjenek be. Tehát: Bejön egy férfi a térbe. Legyen a neve. Van. Németh Gábor. Ezernyolcszázhatvannégyben, Pápán született kályhásmester, iskoláit szülővárosában végezte el, Zalaegerszegen, ezerkilencszáznegyvenkettő július tizenegyedikén húny ki élte tüzének lángja, nem szuperált a szív, a kormos kályha. Nem. Egy ifjú sportember, egy internetes honlapon, külön e-mail elérhetőséggel. Nem. Ezerkilencszázötvenhatban született szerző, most negyvenhat éves, eddig ír, szerkeszt, újságot hord, mikor mit, mikor hol. Nagy erénye A ’84-es kijárat, a hatodik, 1991-1992-es számban volt olvasható, ami ma lesz hallható, a Mennyire hibátlan. Tudja. Leül. A háta mögött öt kötettel. Egy könyvesboltban nem is meglepő. (Angyal és bábu, Holnap, 1990; A semmi könyvéből, Holnap, 1992; Eleven hal JAK-füzetek, 1994; A huron-tó, Filum, 1998; Gabriely György-Poletti Lénárd: Kész regény, Filum, 2001).
   
   Lépjen be valaki. Valaki más. Kertész plakát a kirakatban. Egy másik férfi. Énekelje: Az én nevem, az én nevem, Kukorica, Kukorica János. Nem. Legyen a neve: Garaczi László. Ne énekeljen. Neménekel. Életrajziasabb ihletettségű darabjaiból Garafilafi. Igázz Csallóra! Ó, Gaz Csilla ráz! Nincs alvás! Az atyai, omnipotens gé-ről mondottakkal – névleg – értsen egyet az őt néző. Mögötte is, könyvesbolt, mondom, valaki mondja (meg milyen az élet), nyolc kötet legalább. (Plasztik, Magvető, 1985; A terület visszafoglalása a madaraktól, Magvető, 1986; Tartsd a szemed a kígyón! Holnap, 1989; Nincs alvás! Pesti Szalon, 1992; Bálnák tánca, Pesti Szalon, 1994; Mintha élnél, Pesti Szalon, 1995; Pompásan buszozunk!, Jelenkor, 1998; Az olyanok, mint te, Jelenkor, 2000). És tényleg, tartsd a szemed a kígyón. Nehogy elmozduljon, hiszen várnak még valakit.
   
   Bejön egy férfi a térbe. A harmadik. Három szabólegények, mek-mek-mek, mek-mek-mek. Nem. Hentes. Nem. Mészáros. Legyen a neve. Mészáros Sándor. A JAK-füzetekben megjelent A kéklő hegyeken túl…-ért járjon ki neki is tisztes elismerés.
   
   A kígyó fölött repkedjen egy pillangó. Nem. Lepke. Dsuang Dszi álmodja a lepkét, egy én szöveget, a szöveg meg egy ént. Azt tesz velem, amit akar. (A semmi könyvéből, 150. o.) Hárman együtt. Gyerekkorukban, hiába a szépen felvázolt életpályaterv: Tűzoltó leszel, vagy katona, vadakat terelő juhász, amint elaludt anyuka, regényírók lesznek, vagy hősi halottak, azt remélik. (A semmi könyvéből, 201. o.) A beteljesült remények jól mutatnak a kissé elnagyolt vásznon.
   
   Nem. Nőnem. Visszatérni a nőhöz. A nőbe. A nő megnyom egy gombot a távirányítón, a koradélutáni híradó, a képernyőn félvállas piros felsőrészben szőke szépség, arcán bágyadt félmosoly, még bármivé alakítható. Egyenletesen képezze a hangokat. Préseli ki a fogai közül, halad előre, ahogy a súgógép: Kedves nézőink, egy épp most érkezett rendkívüli hír miatt megszakítjuk szokásos délutáni műsorunkat. Szörnyű bombatámadás az Andrássy úton, sötétlő, hatalmas szakadék éktelenkedik az Írók boltja fölötti emeletek helyén, új világ van készülőben. A világ a beszélek szó szétrobbanása. A felfordulásban a kulturális szeparatisták egy KK (kritikus kommandó) néven elhíresült csoportja többségében impresszionisztikus, elkent, zavaros, oktondi és blöffölő (Csipesszel a lángot? A kritika kritikája. Csipesszel a lángot, 276. o.) röplapokat szór, hogy „szövegnyelvek kontaminációja”, meg „hermetizmus”, meg „öncélú formajáték”, meg „a tanulság szemléletes hiánya, mint tanulság” meg „Egykor itt hát. Egy rímhelyzeti szőr. Élősködő betű oly boldog rajta: sír. Féltelt söröspohár üvegén át asszír ékírás pusztán e tájképe, Sir.”
   
   A szőke szépség szája szélén a mosolyránc elbizonytalanodik. Úgy érzi, talán valamit elkeverhettek a szerkesztők, de nem akar kiesni a szerepéből, igyekszik rezzenetlen arccal követni a súgógépet. Független szakértők szerint az idegen kémek is befurakodtak már a vesztegzár alá vont területre, de aggodalomra semmi ok, fordított nagy ó fedőnevű vezérőrnagyuk hollétének felderítésén elhárításunk már dolgozik, tudtuk meg az illetékes szóvivőtől. S most, kedves nézőink, további híreinkig visszakapcsolunk a televízió kettes stúdiójába, Bálint gazda mesél Önöknek az őszi szövegtermelés nehézségeiről, ha elmulasztanák, ne keseregjenek, műsorunkat a nyári hónapokban folyamatosan ismételjük. Köszönjük figyelmüket. A nő a távirányítóhoz nyúl, sisteregve múlik ki a tudatképernyőn a lehervadt félmosoly. Fejéhez kap, megvan-e kémkedésének minden fontos kelléke. Rendben. Minden pillanatot pontosan rögzítenie kell.
   
   Egy felolvasóest szomorú balettje, a ritmikusan menekülőkkel. (Katharmoi, 67. o.)
   
   Félévkörüli csecsemő, legyen a neve Péter. Az anyja otthon, elindulás előtt még gondosan átpelenkázta, azt gondolta, így talán nem lesz semmi gond. Péter lekapcsolja a villanyt, a halálsikolyt gyakorolja, az lesz a főszám a felolvasáson. (A semmi könyvéből. 201. o.) A szám a sikoly-részben letudva. Az első menekülő.
   
   A nő nehézségekbe ütközik. Két könyvért küldte felettese, három könyvet talált. A negyedikért nyúlna, hogy Copywriter című írásából megtudja, melyik az az ez az az íz, ami el nem űz, s miért nem szép, ha a nyúltenyésztők megtollasodtak, de kötet még nincs. Így az e helyt pontatlan idézetekért a Jelenkor az utókor elnézéséért esedezik: nyomdában a kötet, a nyomda még köttet. (Fogorvosi szék, joviális arc a fehér köpeny fölött: öblíthet, köphet.) Használjon inkább drótkefét fogkefének, ajánlja a második stílbravúr. Ettől is nevetnek az angyalok. Fejezetek a jövő könyvéből, Németh Gábor tolmácsolásában. Két fejezet ismeretlen, a harmadik, a városra meredő, brutálisan felnyitott, majd lassan hályogosodó szem, a két szerző közös gyerekkori élménye, a nagyjátszótér, már ismert, egy pompás buszozás emlékeit idézi. Mintha élne.
   
   A Hangánál kijött három kötet egybeszerkesztve viszont csupa ismerőst állít csatarendbe, de az Angyal és bábu, A semmi könyvéből, az Eleven hal elnézhető látkép így egyben is. Fejezetek a múlt könyvéből. A kémlelődést segítheti még az illusztrátorhoz fűződő halovány emlék: egy évekkel ezelőtti kiállításon a koldus? szerzetes? tökéletes rajzú kezét fémhengeren tükröztető, Orosz István képeire mindig fogékonynak mutatkozni. Eljövendő kém a múzeumban. Még nem tudhatja.
 
   
   Valami mégis hiányzik még. A higanyfulminát kapszula a nő fogából? Nem. Nem utolsósorban a kimondott kérdések. Kimondatlan kérdések vannak. A levegőben. A kérdések csak egymással beszélgetnek. Modalitásukból adódóan elbeszélnek egymás mellett: Lemászni lehetetlen, s ahhoz is kapaszkodni kell, hogy fennmaradjunk; ha lenézek, látom, hogy létfontosságú elemek hiányoznak, és nincs módszer, ami hiányukat áthidalná, itt kell maradnunk, míg erőnkből telik, s a végelgyengülés vagy egy kétségbeesett menekülési kísérlet nem okozza végső zuhanásunk. (Hungaria Extra Dry, Elnézhető látkép, 222. o.) A nő mégsem ideges. Bár küldetése csak részben teljesítve, s a fogára is hiába harapna, nincs kapszula, ami elroppanhatna, a lógó mondatok nem hullnak le, s e tudat megnyugtató. Ha a menekülési kísérlet kétségbe esett, talán el is némul ott, nem bíztatja a kimondatlan mondatokat végeérhetetlen zuhanásra. Nincsenek mondatok.
   
   S hogy háborús bűn-e a kémkedés? Itt férfinak érezhetem magam. Nem követtem el semmi büntethetőt. Huszonnyolc éves vagyok. (A semmi könyvéből, 199. o.) Valamit ez az én is remél. A Copywriter végén a rímhelyzetben álló Garaczi-laci. Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon. Talán – Talán. Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, s nem recsegve-ropogva tartja az ént a szerkezet, visszatér, mint Zorro. Vagy Richard Geere. Vagy lepke. Vagy kígyó. Vagy enfarkába harap.
   
   „(Az írásaim hitelessége számomra csak annyiban vizsgálható, hogy alkalmasak-e arra, hogy eltöltsem az időmet velük, hogy szórakoztató időtöltésnek bizonyulnak-e – ekkor valóságosak. Tehát, hogy paradoxonig hajtsam az ügyet, míg „az olvasónak”, ez esetben Neked, a „vak űr” érzete tűnik hitelesnek, „az írónak”, Nekem, ezen esetben, az arról való elfelejtkezés sikeressége teremti meg – adott esetben ugyanazon – írás hitelességét.) […] Írod, mintha valami nem ismert készenlevőben való lapozgatás volna az élés, következésképp a valami nem ismert készenlevőbe való lapozgatás érzetének felkeltése volna az igaz olvasmány ismérve. Épp, tehát, amire én vágyakozom, amit az írás ideális állapotának tartok, ha a szöveg velem is megtörténik, ha nekem is folyamatosan az éléssel rokon meglepetéseket okoz. És itt érünk vissza illetve össze, ugyanis épp ekkor szórakoztat! Az írás mint tevékenység profán és szakrális olvasata így esik egybe.”(88-9. o.) (Németh Gábor – Podmaniczky Szilárd levélváltása. In: Papírborítás, deKON-KÖNYVek, Ictus, Szeged, é.n., 77-92. o.)
   
   Kapcsolás. Sistergés. Szöszi szépség. Artikulál. Visszafogottan gesztikulál, csak a lábát lengeti, mintha folyóparton ülne, ez úgysem látszik a képernyőn, de a szöveg mindent lát. Majd mindent elfelejt. Kedves nézőink, köszönjük megtisztelő figyelmüket! Stábunk nevében nyugodalmas jó éjszakát kívánok! Olvassanak könyveket!
   
Mészáros, Garaczi, közönség
 
[ Györe Gabriella ] 2002-11-20 07:18:00