Szilágyi Zsófia: Intés a kortárs magyar irodalomhoz
És a huszonéves nem jár irodalmi rendezvényekre, mert azt sem tudja, mi az. Ha meg odamegy neadjisten, könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy észreveszi, rajta kívül mindenki ismer mindenkit.
És akkor nem megy többet.
Persze lehet rájuk legyinteni, de talán nem kéne: nagyon lelkesek tudnak lenni, ha segítenek nekik. És örülni kellene, ha egyáltalán olvasnak kortársakat. Nem utálni őket azért, mert nem pont engem.
   
   

       1. József Attila, 2. Ady, 3. Radnóti
   
   A drámában volt a legelsöprőbb győzelem:
1. Shakespeare (52 szavazat),
2. Madách (13),
3. Csehov (10). A műveknél az egyértelmű győztes a Rómeó és Júlia (gyanítom, sokaknál Leonardo Di Caprio nyomán), második Az ember tragédiája (12), harmadik Csehov Sirálya (8).
Ahogy várható volt, a drámában vitathatatlan a világirodalom fölénye: a magyar kortársak közül csak Sütő András került fel két drámájával, és Spiró Csirkefeje kapott két szavazatot.
Nem azért kell ezekre az eredményekre odafigyelnünk, hogy keseregjünk vagy szidjuk az egyetemistákat, tanáraikat, az életet, hanem azért, hogy, amint a sörreklámban is, gondolkodjunk. Kortárs irodalom a középiskolában csak akkor van, ha a magyartanár erre külön erőfeszítéseket tesz. (Azt hiszem, sejtem például, melyik évfolyamtársam tanított a magyarfakton Orbán János Dénest.)

De nem tesz. A vidéki könyvesboltokban (Veszprém megyei jogú városában például) legfeljebb a Magvető és a Magyar Könyvklub könyveit lehet kapni. Kortársakat a tizen-huszonévesek pedig csak akkor olvasnak, ha valami személyes közük is van a szerzőhöz.
József Attila Ady Endre Radnóti Miklós
 
      Ha látják. Hallják. Odamegy az órára. Mesél róla a tanár. Így lett például az én hallgatóim között számos Bartis- meg Péterfy-rajongó. És a huszonéves nem jár irodalmi rendezvényekre, mert azt sem tudja, mi az. Ha meg odamegy neadjisten, könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy észreveszi, rajta kívül mindenki ismer mindenkit.
   És akkor nem megy többet.
   Persze lehet rájuk legyinteni, de talán nem kéne: nagyon lelkesek tudnak lenni, ha segítenek nekik. És örülni kellene, ha egyáltalán olvasnak kortársakat. Nem utálni őket azért, mert nem pont engem. Vannak ugyanis könnyebb és nehezebb szerzők: nem lehet az egyetemistákkal rögtön Tolnai Ottót meg Marno Jánost olvastatni, mert akkor úgy visszaszaladnak Adyhoz meg Radnótihoz, hogy a nyomukat se látjuk. Ezzel is kellene egy kicsit foglalkozni talán, nemcsak az anyázással: jól látszik ebből, nem nehéz olyan mintavételt csinálni, amelyben a Szigligeten egymás torkának ugró „sikerszerzőket” meg a sikerteleneket csak egyetlen hajszál választja el.
    Vagyis 1, azaz egy olvasó.
   
   
Shakespeare Madách Csehov
 
[ Szilágyi Zsófia ] 2002-10-28 17:10:00