Darvay Nagy Adrienne - Szín játék
Rendezte Taub János
Taub János, a magyar színházművészet egyik kiemelkedő jelentőségű személyisége. A Corvina Kiadó gondozásában megjelen Darvay Nagy Adrienne könyve elsőként tárja fel részletesen a kiváló rendező teljes életművét.
A magyarnyelvű színjátszás – kétszázharminc éves történetének az - egyik legkiemelkedőbb személyisége, Taub János életművét bemutató, hézagpótló könyvet írt Darvay Nagy Adrienn. Részletesen bemutatja a XX. század második felének több országon átívelő nemzetközi hírnevet szerző munkásságát. Kitérve a politikai változások romániai és magyarországi eseményeire. A különböző országokban rendezett előadásainak gyakran részletes, elemző kritikákat nemcsak felsorolja hanem részletesen közli. Magyar rendezőről a második világháború utáni időszakban nem jelent meg ilyen alapos munka.

„ Kétféle ember van,
beszélő és csináló.
Magyarországon sok a beszélő.”
(Taub János)

 
E sorok írója abban a kiváltságos helyzetben van, hogy 1989-es Az elveszett paradicsom Nemzeti Színház-i rendezését követően, egészen betegsége elhatalmasodásáig napi kapcsolatban lehettem Vele. Megtisztelt barátságával, és miután mindketten „kávéháza pasasok” vagy (volt) unk, minden reggel az Andrássy úti Művész Kávéházban költöttük el - a ki tudja hányadik – kávénkat. Ha az időjárás megengedte a teraszon, ha nem a benti sarokban. Ezek a reggeli beszélgetések alkalmával többet tanultam a SZÍNHÁZról , mintha akárhány egyetemi kurzust végeztem volna. Nem lévén színész, velem beszélt színházról is – bár színészekkel a színház épületén kívül nem diskurált a színházról. Sok szó esett kedvenc színészeiről, mindenek elött Törőcsik Mariról, akit a legnagyobb magyar színésznőnek tartott. Miután a Nemzeti Színházban sok éven át dolgoztam vele, a korábbi szerepeiről faggatott. Garas Dezső volt, aki szintén a szíve csücskében volt abból a korosztályból.

A kávéház a „Pesti broadway” közvetlen közelében lévén ott sétáltak el sokan a színházi szakmából, akiket nem ismert személyesen, de tudta jelentős személyiség azokról mindent tudni akart. Aztán voltak sokan, akiket ismert, szarkasztikus – de soha nem sértő – megjegyzésekkel illette őket. Egy ilyen alkalommal hangzott el az a megjegyzése, amely tömör megfogalmazása a magyar színházi világnak:

„Tudod, kétféle ember van, beszélő és csináló. Magyarországon nagyon sok a beszélő!”

A magyar színházcsinálók legjobbjának Schwajda Györgyöt tartotta, különösen a Száz év magány színpadra írása után, arról nem beszélve, hogy tevőlegesen keresztül vitte a Nemzeti Színház fölépítésének ügyét. Fölháborította, ahogy a „szakma” Művész Színházzal elbánt. Egyéni véleménye volt arról, hogy milyen divat lett Magyarországon a színházi plakátokon a rendezők és a szerzők nevének betű-nagysága. Az azért mégiscsak túlzás – mondta, hogy a Shakespeare nevét apró betűvel írják a rendezőét pedig gyakran ötször akkora betűvel. Sajátos véleménye a rendező és szerző viszonyáról:
(…) „Darabot a gusztusom szerint választok. Hogy mi a „gusztusom”? A JÓ DARAB. Én abban a színházban hiszek, aminek az alapja a jó irodalom. S nem hiszem, hogy a színház megengedheti magának, hogy ne használja a nagy írókat; úgy csináljon előadást, hogy azt egy analfabéta ’írja’ , vagy hogy újságcikket vigyenek színre.” (…) (könyv 401. old.)

 
Azok a színészek, akik már dolgoztak Vele rajongással beszélnek az együttműködésükről. Két különböző korosztályhoz tartozó - sajnos már az égi társulathoz szerződött - művész véleménye.
Darvas Iván:
(…) Taub Jánost az különbözteti meg azoktól a rendezőktől, akikkel zömmel találkoztam és dolgoztam, hogy nála nincsenek véletlenek. Nincsen egyetlen önmagától létrejövő másodperc vagy pillanat, hanem egy rendkívül feszes kompozíció él az ő agyában, a legelső másodperctől a legutolsó másodpercig, és azt ő próbák alatt megvalósítja. Ami kétségtelenül egy bizonyos nehézséget okoz: ezt tréfásan a színészek úgy nevezik, hogy „fókaidomító”. Azonban Taub Jánosra ezt így mégsem lehet mondani, mert a rendkívül feszesen megkomponált elképzelés arra való, hogy felébressze a megvalósítóban, az aktorban, a színészben az alkotó erőt. Ugyanis a színész alkotó ereje az, ami megtöltheti ezt élettel. különben csak egy halott struktúra marad, egy üres váz, amin nincs hús. A színésznek kell megszülnie a húst.(…) (fülszöveg)

Bubik István:
(…)… egész más világot hozott magával Erdélyből. A magyar realista színjátszással ellentétben a román stilizált stílust képviseli, ami feszes komponáltságot jelent, hadat üzenve minden esetleges megoldásnak. Az ő, olykor idegtépő, aprólékos, részletező, ezerszer ismétlő munkamódszere rávezet arra, hogy minden hangsúlynak, mozdulatnak jelentősége van, és nagy önfegyelemmel kell gazdálkodnunk velük, gyakran megerőszakolva és felülbírálva fizikumunk ösztönös kényelemszeretetét.(…) (fülszöveg)

Darvay Nagy Adrienne munkája kötelező olvasmány a színház - CSINÁLÓK számára.

[ Kadelka László ] 2020-06-15 02:42:00