Szalay Zoltán fotóalbuma Parti Nagy Lajos képmelléírásaival
Azok a hatvanas, hetvenes évek
Meghívó:AZOK A HATVANAS, HETVENES ÉVEK Szalay Zoltán fotóalbuma, Parti Nagy Lajos képmelléírásaival c. könyv bemutatójára 2019. október 30., szerda 17.30 óra Örkény István Könyvesbolt (1137 Bp., Szent I. krt. 26.) Az albumot Spiró György író mutatja be László Ágnes, szerkesztő, Kincses Károly fotómuzeológus, képszerkesztő és Parti Nagy Lajos közreműködésével
 
„Derű, méltóság, életkedv, fanyar függetlenség árad Szalay Zoltán életművéből.”
Parti Nagy Lajos

A hatvanas, hetvenes évekről sok olyan keserédes történet jut eszembe, amelynek helyszínei ebben az albumban is megtalálhatók. Pesti lány lévén ezek többsége Budapesthez kötődik, de azért Miskolc és maga a Széchenyi utca is felrémlik. A szüleim származtak onnan és a környékről, édesanyám sokat mesélt a fiatalságáról, a háborús időszakról, arról a Széchenyi utcai házról, amelyben népes családjával élt, és amelyet aztán a hatvanas években ledózeroltak.

Ugyan több költözéssel a hetvenes évek elejéig a „Nyóckerben” laktam, de gyakran jártam az édesapámmal a Klauzál téri piacra vásárolni, és az árubeszerzések után hosszan ácsorogtunk a kártyázókat figyelve. Sőt a hajdani Majakovszkij (ma Király) utcai Bizományi Áruházban is megfordultam néhányszor, csakúgy mint a Zálogházban, közismertebb nevén a Zaciban, ahová a jobb módú emberek a porcelán étkészletüket vitték el, ha nem tudták kifizetni a villanyszámlát, a legszegényebbek pedig az ágyneműjüket adták be átmenetileg, hogy a kölcsönbe kapott pénzért ennivalót vegyenek a családnak.

Igen, ilyen volt akkoriban a világ. A szürkeség számtalan árnyalatával.

 
Mégis számomra azok a boldog hatvanas évek voltak, különösen a második felétől kezdve. Ugyan nem volt sok ruhám, de másoknak sem. Viszont a Balatonra autóstoppal mentem, filmklubokban, dzsesszklubokban, az Egyetemi Színpad rendezvényein töltöttem az estéimet, szombatonként pedig vagy az Ifjúsági Parkban, vagy a Metro Klubban táncoltam és hallgattam a zenét.

Zoltán is ott lehetett ezeken a helyeken, csak máskor, másokkal és más céllal. 1964-től közel húsz éven át a Tükör, majd az Új Tükör képes hetilap fotóriportereként, ma azt mondanánk, hogy tényfeltáró riporterként örökítette meg azt a világot, amelyre sok hazugság, torzítás rakódott azóta. Merthogy az emberek abban az „átkos”-ban is képesek voltak jól érezni magukat még az omladozó házfalakhoz támaszkodva vagy a fél deciért sorba állva is. Volt, lehetett gondjuk, bajuk elég, ingáztak több órát kialvatlanul, hogy a kenyérre valót megkeressék a családjuknak, de nevetni, szeretni, jobb jövőt remélni is tudtak.
Zoltán pedig ezt a világot dokumentálta hihetetlen érzékenységgel, emberismerettel, humorral és szakmai tudással.

 
„Nézz, láss, gondolkodj, majd exponálj!” – ez volt az alapelve. Sokszor mondta, hogy egy jó kép olyan, mint egy jó mondat, és ahhoz, hogy egy jó mondat megszülessen, gondolkodni, tervezni kell. Így komponálta meg a fotóit. A miskolci fizetésnap esetében is biztos, hogy jó előre feltérképezte a helyszíneket, tudta, hogy mikor mi történik majd. Így mesélhette el a képsorozatban tökéletesen, minden apró részletre, mozdulatra figyelve az eseményeket. A magyar közállapotokat köntörfalazás, szépítgetés nélkül, a maga nyers valóságában bemutató fotói – az Ingázók és a Kemencejavítók sorozata – természetesen botrányt okoztak, és ez bizonyította az erejüket. A hivatalos ideológia által láthatatlanná tett nyomor elemi erővel jelenik meg a képein. Tudom, hogy azokat a társadalmi problémákat próbálta megcélozni, amelyekről úgy érezte, hogy változtatni kellene rajtuk, főként a munkások életével és munkájával kapcsolatban. Természetesen sok minden mást is fotózott, az élet legkülönbözőbb pillanatait, amelyeken nem fogott ki az idő. A szereplőinek, a tárgyainak múltjuk, jelenük, jövőjük van. Az általa rögzített pillanat nála a történés egészét is képes megjeleníteni. (Részlet a szerkesztő, László Ágnes előszavából.)
 
Több mint ötven év telt el azóta. Vajon mire emlékezünk az 1960-as, 70-es évek világából? Emlékszünk-e, hogyan éltünk, dolgoztunk, építkeztünk, utaztunk, nyaraltunk, vásároltunk, öltözködtünk, szórakoztunk, ünnepeltünk, gyászoltunk, udvaroltunk akkoriban? Tudjuk-e még, hogyan készültünk a lakodalmakra, hogyan védekeztünk az árvíz ellen, milyen kabaréműsorokat, hangjátékokat hallgattunk? Vajon hogyan emlékeznek az idősebbek, a fiatalabbak, és mit tudnak ezekről az évekről azok, akik utána születtek?

 
Ebben az albumban Szalay Zoltán (1935–2017) Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfusnak, a magyar sajtófotó kiemelkedő személyiségének ma már kortörténeti dokumentumnak számító fekete-fehér fotói visszaidézik annak a kornak a hangulatát, a hétköznapi élet jellegzetes pillanatait, karaktereit.

 
A képeket nézve hol sírni, hol pedig nevetni van kedvünk Parti Nagy Lajos, a kortárs magyar irodalom meghatározó alkotójának, a képekhez írt „életérzéseit” olvasva.

A kötet a magyar kultúra két kiválóságának hiánypótló műve, könyvritkaság!

Feketén-fehéren!

[ L.Á. ] 2019-10-26 00:50:00