70 éves a bábjátszás Békéscsabán
1949.szeptember 9-én megalakult a Mesevilág (később Napsugár) Bábegyüttes. 2019. szeptember 13-21. között a Napsugár Bábszínházért Kulturális Egyesület és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház szervezésében programsorozatot szervezünk, melynek során a korábbi bábcsoport és a jelenlegi társulat közösen emlékezik az elmúlt 70 évre.
1949.szeptember 9-én megalakult a Mesevilág (később Napsugár) Bábegyüttes. Történt ez akkor, amikor a politikai célokat szolgáló bábszínház alapítási hullám már lecsengett és az így létrehozott bábcsoportok nagy része már meg is szűnt. Támogatás és szakértelem hiányában, rengeteg lelkesedéssel és annál is több befektetett munkával Békéscsabán mégis fennmaradt a bábos közösség. Sőt, fokozatos építkezés mellett, Gellért Erzsébet, majd Lenkefi Konrád irányítása alatt hazai és nemzetközi sikerek sorát érte el. Lenkefi Konrád korai halálát követően „átmeneti” időszak következett a bábcsoport életében. Magára kellett találnia a közösségnek, melyet majd 36 évig irányított a határozott elképzelésekkel rendelkező, sokoldalú és tehetséges bábos. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ezeket a nehézségeket is sikerrel küzdötte le a csapat, hogy 2005-ben, az ország tizenharmadik hivatásos bábszínháza-ként megalakult a Napsugár Bábszínház.

 
Az eltelt 70 év, abban pedig az immár hivatásos bábszínház megalakulása azt bizonyítja, hogy a békéscsabai bábosok komolyan vették az egykor pártpropaganda nyomán megalakult együttes közösségformáló és értékteremtő erejét. Az országban itt működik ugyan a legfiatalabb bábszínház, mégis azon kevesek közé tartozik a város, ahol a legrégebbi idők óta van bábjátszás.

2019. szeptember 13-21. között a Napsugár Bábszínházért Kulturális Egyesület és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház szervezésében programsorozatot szervezünk, melynek során a korábbi bábcsoport és a jelenlegi társulat közösen emlékezik az elmúlt 70 évre.

 
A lepkeoroszlán

Sokféle élet létezik: sokféle gyerekkor, sokféle barátság. Bertie például Dél-Afrikában tölti a gyerekkorát, egy zárt farmon, a szavanna kellős közepén. A farm kerítésén túl csak úgy nyüzsögnek a leopárdok, foltos hiénák, cerkófmajmok, zsiráfok és elefántok: mintha Bertie egy állatkertben élne- csakhogy ebben az esetben ő van bezárva...

Szülei féltik, ezért nem mehet ki a farmról, odahaza viszont nincs kivel játszania. Bertie egyetlen öröme, hogy a házuk mellett álló fáról nézheti a szavanna életét. Egy nap megpillant egy fehér oroszlánkölyköt, és ez - ahogy az ember életében minden jelentős barátság - egy csapásra megváltoztatja az életét…

Michael Morpurgo azonos című gyermekregénye alapján írta: Kolozsi Angéla
Dramaturg: Dobák Lívia
tervező: Mátravölgyi Ákos
zene: Monori András
Koreográfus: Gyevi-Bíró Eszter
Rendezte: Vidovszky György
Játsszák: Bárnai Péter m.v., Dénes Emőke m.v., Ivanics Tamás, Krucsó Júlia Rita
Az előadást 6 éves kortól ajánljuk!

 
Alaine - Ideje a meghalásnak
A KL Színház előadása

„Hány évesnek érzem magam? A legtöbben azt mondják, hogy nem öregszenek lélekben. Egy barátnőm mondta volt, hogy olyan szörnyű nekem egy öregasszonnyal együtt élni. Mondom, de hát egyedül élsz! Azt mondja, de magammal. Van az emberben egy ilyen különös kettősség, nem mindenkinél, de nagyon sokan mondják, hogy belülről fiatalabbnak érzik magukat.”

Egy huszonéves színésznő és egy nyolcvanéves báb. Ketten, mégis egyedül – egyedül, mégis ketten. Ötvenpercnyi megrázóan egyszerű közlés az elkerülhetetlenről. Mert mindennek rendelt ideje van. A meghalásnak is.

Polcz Alaine szövegei, Karády Katalin dalai, valamint egy különleges művészi forma a drámai színház, a táncművészet és a bábos műfaj határán, Markó-Valentyik Anna legújabb szólóelőadásában.

Játssza: Markó-Valentyik Anna
Polcz Alaine szövegeiből szerkesztette: Markó-Valentyik Anna
Dramaturg: Nagy Orsolya
Zene: Borlai Gergő, Kákonyi Árpád
Zenei vezető: Kákonyi Árpád
Báb: Hoffer Károly, Palya Gábor, Raffai Péter
Rendező-koreográfus: Ladányi Andrea (Liszt Ferenc-díjas, Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész)
Produkciós vezető: Markó Róbert

Ahány fesztivál, annyi elismerés: a tatabányai MOST Feszten a legjobb monodráma előadás díját nyerte az Alaine - Ideje a meghalásnak, a celldömölki SLOSZT-on a legjobb női alakítás díját, a szegedi THEALTER-en a Junior-díjat kapta az előadásban nyújtott alakításáért Markó-Valentyik Anna.

 
Részletes program:

2019. szeptember 13. (péntek)

16:30 A lepkeoroszlán (6 éves kortól)
17:45 70 éves a bábjátszás Békéscsabán kiállításmegnyitó (a belépés díjtalan)
18:45 Napsugártól Napsugárig Történetek a hetvenéves békéscsabai bábjátszásról könyvbemutató (a belépés díjtalan)

2019. szeptember 14. (szombat)

10:00 Gyuszi (babaszínház)
11:00 Világszép Nádszálkisasszony (4 éves kortól)
18:00 70 év bábok között gálaműsor

2019. szeptember 15. (vasárnap)

10:00 Évszakok (babaszínház)
19:00 Ideje a meghalásnak (felnőtt előadás)

2019. szeptember 21. (szombat)

10:00 Titokzatos jóbarát (4 éves kortól)
16:00 A helység kalapácsa (6 éves kortól)

Az előadásokra előzetes jegyfoglalás szükséges: 66/333-261; 20/293-5626
Jegyár: 1.000,- / fő / előadás
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
A rendezvénysorozat a Napsugár Bábszínházért Kulturális Egyesület szervezésében valósul meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínház társszervezésében.
A programsorozat támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma

2019-09-08 06:46:00