55 éve ezen a napon
1964. június 28. borongós vasárnap este, borongós hangulatú művészek, borongós hangulatú nézők gyülekeztek a Blaha Lujza téren a Nemzeti Színház körül. Tudott volt, hogy aznap van az épületben az utolsó előadás, Básti Lajos főszereplésével, Shakespeare Lear király.
Abban az időben nem volt divat bejárni a színházba annak, akinek nem volt előadása.( Ez alól Kálmán György volt kivétel, ő minden este ott volt az épületben.)
Mégis sorban érkeztek a Nemzeti Színház akkori „nagy öreg”-jei. Bihari József elsőként, aki székely isteneit emlegetve szórt átkot a döntéshozókra. Körbejárta az épületet –a süllyedőtől a zsinórpadlásig -, majd az előcsarnokot. Végül a nézőtéren könnyes szemmel mondott néhány –itt nem idézhető- szitokszót, majd a társalgóban bejelentette a nyugdíjba vonulását.

 
Somogyi Bogyó (Erzsi) a maga csendes módján besétált a színpadra, megcsókolta az előfüggönyt, majd az öltözője ajtaját és sírva távozott.
Gózon Gyula bácsi az orra alatt csak azt mormogta – két apró füttyszó között – milyen szerencse, hogy Lilike (Berki Lili a felesége) ezt nem érte meg.

Maklári Zoltán - aki abban az időben már Balatonfüreden élt és csak ritkán járt a fővárosba – bejött, körbejárt, mondott néhány szitokszót a Majorra és elviharzott.
Mészöly Dezső - aki nem annyira köztudott ügyelőként ott dolgozott három évig a negyvenes években – Zsolt István főügyelőt kérte, engedje meg, hogy az ügyelőpult mellől nézze a fordításában játszott előadást.

Básti Lajos - Törőcsik Mari
 
Elkezdődött az előadás rendkívül emelkedett és feszült hangulatban, a végére szinte a teljes társulat a színfalak mögött állt. Az utolsó mondatokat Gelley Kornél mondta, elcsuklott a hangja, a takarásból Kálmán Gyuri súgta be az utolsó mondatot.

Zsolt István – aki az nap „ünnepelte” a 43. születésnapját – megsimította a fejemet és azt mondta: „maga engedje le a függönyt, mert remélem megéri, hogy az új épületben is maga húzza föl!” – Vátesznek bizonyult.

A zsúfolásig megtelt nézőtérre az előadás végére legalább ötszáz ember zúdult be a „szervek” legnagyobb döbbenetére.
A viharos taps 27 percig zúgott, majd néma csendben távozott néző, művész és háttérdolgozó egyaránt. <

1965 tavaszán fölrobbantották az épületet.

[ Kadelka László ] 2019-06-28 00:49:00