A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
ibis Hotel 2019-08-07 14:19
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
 
A 2015 őszén alapított, elektronikus hangzásvilágú yesyes alapítói és jelenlegi tagjai Szabó Ádám és Katona Tamás. I Let You Run Away című daluk bejutott a 2018-as A Dal döntőjébe, felkerült a Los Angeles-i Trap Nation YouTube csatornára, és ma már több milliós nézettségnél jár. Ebben az évben a srácok a BRAINS-t kísérik országos turnéra, és az egyik legnagyobb szabadtéri színpadon, a Budapest Parkban is játszhattak.

Myra Monoka nemzetközileg is ismert énekes, zeneszerző és producer. Szólódalai közül tavaly jelent meg a New Yorkban készült videóval kísért Rewind, illetve a tropical bass csodagyerek Stas producerkedésével készült Drinking About You. Myra háromtagú élő zenekarában az éneket a billentyűs és a hibrid (akusztikus és elektronikus) ütősök támogatják. Myra a három művész egyike, akit a magyar zenei exportiroda, a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) kiválasztott, hogy Los Angelesben, az ASCAP Expón, a világ legnagyobb és legrangosabb dalszerző-vásárán képviselje Magyarországot.

Az ibis a Sziget Fesztivállal, a Spofity-jal és a brit 4th Floor Creative Grouppal közösen hozta létre az ibis Music-ot, amely a legújabb lépés a szállodamárka átalakulásában. Az ibis életteli, interaktív közösségi csomópontokat alakít ki a szállodákban, ezzel teljesen új élményeket ajánlva a helyi közösségeknek és utazóknak.

A program csúcspontja augusztus 7., amikor a korábban az ibis Music rendezvényein szereplő művészekből kilencen léphetnek a 2019-es Sziget Fesztivál ibis színpadára. A zsűri közülük fogja kiválasztani az ibis Music legjobb feltörekvő zenésze díj nyertesét. A győztes együttműködési szerződést köthet a Sony Music UK 4th Floor Creative Group csapatával, akik segítenek a zenekar karrierjének elindításában, továbbfejlődésében: a promócióban és készülő albumuk mentorálásában.

Az új márkapozícionálással, a mobilos check-in lehetőségével, az új design-iránnyal és F&B ajánlatokkal az ibis Music kifejezetten zeneszeretőknek nyújt különleges élményeket. A programot az összes ibis szállodában bevezetik. Ez a zenei platform köré összpontosuló termékekben, szolgáltatásokban és egyéb tevékenységekben is meg fog jelenni: hotelen belüli fellépések, hangszerek a vendégek számára a lobbyban, zenehallgatásra alkalmas eszközök a szállodai szobákban.

Egyes országokban a program kiegészül fesztiválokkal közös partnerségekkel is – például a Dot to Dot fesztivállal az Egyesült Királyságban és a Montreux Jazz Fesztivállal Svájcban.

A márka jelenleg olyan csomagokon dolgozik, melyek kifejezetten zenészek és zeneszeretők számára nyújtanak szolgáltatásokat, hogy a szállodák valódi zenei központok lehessenek a vendégek, a helyi közösségek és a zeneipar számára is.
[ mindgeer ] 2019-08-07 14:19:00