Lengyelország 100
Lengyelország, több mint 120 esztendő után, 1918. november 11-én lett ismét független. Ezt a száz évvel ezelőtti eseményt ünneplik az idén északi barátaink.
 
Lengyelország, több mint 120 esztendő után, 1918. november 11-én lett ismét független. Ezt a száz évvel ezelőtti eseményt ünneplik az idén északi barátaink. Az orosz, német és osztrák-magyar megszállástól szabadult országnak azonban máig tartó történelme sem volt felhőtlen. A szabadságszerető lengyel nemzet sokszor maradt magára a viharos 20. században is. Az alábbi történet ebből az időből villant fel egy megrázó történetet, evvel is tisztelegve a lengyel centenárium előtt.

Mariola nyaklánca

Witold Pilecki kapitány emlékére

„Nagyapádé volt” – mondta Mariola nagymamája, amikor unokája nyakába kapcsolta a finom aranyláncot, kereszttel. Tekintete közben szomorú lett, könnyeivel küszködött. A lánc kapcsával is hosszasabban elbabrált, remegő ujjai nem akartak engedelmeskedni. „ Eddig én őriztem, és most, hogy felnőtt lettél, átvetted mérnöki diplomádat is, most már te vigyázz rá! Így nagyapád mindig veled lesz!”

Mariola nem ismerte katonatiszt nagyapját, aki a háború utáni években tűnt el. Eltűnt, mert haláláról sose kaptak hivatalos értesítést sehonnan. Kislánykorában ki-kijárt a szüleivel és a nagymamájával a varsói temető kerítése melletti szeméttelepre, s annak egyik sarkába tették le a virágokat. Nem értette, hogy mit keresnek arrafelé, de még kicsi volt, nem kell neki mindent értenie. Szófogadóan elhelyezte mécsesét Halottak Napján a fal tövében, imára kulcsolta apró kezét, aztán hazamentek. Így tettek minden évben, amíg egyetemre nem került egy másik városban. Elmaradtak aztán ezek a furcsa megemlékezések, a temetőt is bővítették később, a szeméttelep helyén sírok kezdtek sorakozni. De Mariolát, ahogy kezdett felnőtté válni, egyre inkább foglalkoztatta ez a családi „titok”. Csak a megfelelő alkalomra várt, hogy kikérdezze szüleit, nagymamáját, habár sejtette valahol, hogy a rejtély a nagypapájával kapcsolatos.

Most itt volt a lehetőség, megkapta karácsonyra nagyapa nyakláncát a kereszttel, most nála a kézzelfogható tárgyi emlék, most már feljogosítva érezheti magát arra, hogy kérdezzen, hogy tisztán lásson, most itt az idő, s csak remélheti, hogy evvel mégsem tép fel gyógyíthatatlan sebeket, emlékeket. Túl kell esnünk rajta – kereste előre a felmentését, és nem tolakodóan és nem is számonkérően megkérdezte a nagymamáját:

- Hogy halt meg nagyapa? És hogy került hozzád a lánca?

Nagyanyja arcából kifutott a vér, fejét lehajtotta, kezét az ölébe ejtette, s nagyon csöndesen, visszafojtottan, szinte szégyenkezve sírdogálni kezdett. Mariola egyik kezével átölelte meg-megránduló vállát, a másikkal pedig megfogta az idős, sovány, ráncos kezét és a saját arcához emelte. És várt. Így ültek egymás mellett egy ideig némán a feldíszített fenyőfa mellett, míg az idős asszony egy mély sóhajtás után megszólalt:
- Tudtam, hogy eljön a pillanat. És most már elmondhatom, el is akarom mondani, nekem is könnyebb így. A szüleid tudják régebb óta. Most rajtad a sor. Most már olyan idők járnak, hogy… a nyakláncát is visszakaptam. Több mint ötven év után! Amikor exhumálták a holttesteket. Emlékszel, ugye, hogy a temető kerítése mellé jártunk éveken keresztül, a szeméttelepre. Ott volt nagyapád elkaparva… – csuklott meg a nagymama hangja, de folytatta, ha lehet még halkabban. – Negyven társával együtt… Névtelenül, egy gödörbe, arccal lefelé, az ellenség egyenruhájában! Érted kicsim? Még az utókornak is hazudni akartak! És ő a nyakláncával, a keresztjével üzent. Egy jólelkű ember azt az üzenetet hozta tőle a börtönből, hogy ha valaha elökerülne a teteme, úgy ismerik majd meg, hogy a szájában lesz nyakláncának a keresztje. Mert tudta, hogy kivégzik. És névtelen tömegsírba lövik. Tarkón. Ez volt a módszerük…
- Ez az a kereszt? – kérdezte Mariola döbbenten, és önkéntelenül is a nyakához kapott.
- És így azonosíthattuk…
Mariola nyakát és mellkasát égetni kezdte az arany lánc és a kereszt. Szinte perzselte. Megcsókolta nagymamája ősz fejét, és levette nyakából a láncot. Betette az idős asszony tenyerébe és összezárta az ujjait.
- Ez csakis téged illet. És köszönöm.

Józsa Péter

2018-12-01 00:44:00