Nagyoperett és kisopera
Avagy egy zseni hibái és erényei
Az operett úttörője Jacques Offenbach több mint száz művet komponált a műfajban, amely halhatatlanná tette. Budapesti bemutató az Erkel Színházban és az Operett Színházban.
A legismertebbek között van az Orfeusz az alvilágban, - melynek leghíresebb részlete a nevezetes Kánkán -, a Szép Heléna és a Kékszakáll. A szerző azonban nem érte be az operett babéraival, az opera műfajában is szeretett volna nagyot alkotni. Két operát komponált, a Rajnai sellőket és a Hoffmann meséit. Utóbbi nagyhírű részlete a közismert Barcarola.

Első műve librettóját Charles-Louis-Étienne Nuit írta, eredeti címén Les Fées du Rhin, azaz a Rajna tündérei és Offenbach életében csak Bécsben mutatták be 1864-ben Die Rheinnixen címmel. A librettót Alfred von Wolzogen fordította németre, de az előadás szinvonaltalan lett, mivel az egyik főszerepet éneklő tenor, Alois Ander rossz formában volt, ezért egy rövidített változat került színpadra. A teljes darabra 2002-ig kellett várni, amikor koncertszerű előadásban szólaltatták meg.

Rajnai sellők
 
Rajnai sellők
 
Offenbach két motívumot is átemelt a Rajnai sellőkből második operájába, a Hoffmann meséibe. Ennek sikerét azonban a szerző már nem élvezhette, a postumus bemutatóra Párizsban került sor 1881-ben. A két híres részlet a „Chant des Elfes”, amelynek motívuma a nyitányban is megjelenik, és a „Belle nuit, o nuit d’amour”, amely Barcarola néven vált ismertté, és Miklós valamint Giulietta kettőseként szólal meg a Velencében játszódó negyedik felvonásban. Úgy tűnik, elég sokáig kellett várni arra, hogy egy modernebb feldolgozás is szülessen, ennek bemutatója 2005-ben volt Ljubjanában.

Rajnai sellők
 
Rajnai sellők
 
Ezt követően egy ugyancsak modernebbnek szánt színrevitel, Magyarországon először, a február 24-i budapesti bemutató az Erkel Színházban. Kesselyák Gergely dirigálta az estét minden fölösleges sallang nélkül, precízen, pontosan összehangolva a zenekart a színpad eseményeivel. Az énekesek jó teljesitményt nyújtottak annak ellenére, hogy szokatlan helyzetekben énekelve olykor nem kis megpróbáltatást kellett leküzdeniük, főként a szoprán és a tenor művészeknek. Keszei Bori nem tudta mindig uralni a magas hangokat, nem mindig sikerült kiteljesednie eszköztárának. László Boldizsár viszont általában jól érezte magát szerepében. Szegedi Csaba és Kovács István szerepe jól karakterizált, erőteljes hanggal könnyedén vették az akadályokat még a finomabb, lágyabb hangszínt igénylő jelenetekben is. Kétségtelenül Ulbrich Andrea meghatározó oszlopa a produkciónak a fájdalmas, bosszúvágytól fűtött anya szerepében. Jelenléte karizmatikus. Figyelemre méltóan képes óriási hangerejét teljes egészében uralni.

Összegezve a benyomásokat: a Rajnai sellők bár zeneileg színvonalas, mégis felszínesnek érezzük egy olyan szerzőtől, aki már más műfajban kiemelkedőt alkotott, és a rendező Anger Ferenc is sok lehetőséget hagyott kiaknázatlanul ahhoz, hogy igazán modern előadást hozzon létre.

Kékszakáll
 
Kékszakáll
 
Teljesen más nyomot hagyott a nézőben másnap este az Operett Színházban látott Kékszakáll, ugyancsak Offenbach műve, amelynek műfaji megjelölése: nagyoperett. S hogy nemcsak nagyoperett, hanem minden szempontból nagy előadás, abban a remek színészek mellett oroszlánrésze van a fiatal rendezőnek, Székely Krisztának. Fiatal kora ellenére már beérkezett rendező, aki egyre másra aratja sikereit, melyeket méltán jutalmaznak különféle díjakkal, elismerésekkel.

Kékszakáll
 
Kékszakáll
 
Mit kínál nekünk ebben a műben Offenbach? Életet, válságot, megszabadulást egy kirobbanó Don Giovanni alakjában és a körötte zajló eseményekben. És mit tesz a rendező? Kiapadhatatlan kreativitással fűszerezi a jeleneteket a megszólaló mobiltelefontól a megkergült csillárig vagy egy rögtönzött irodai divatbemutatótól a keringő dallamára táncolt twistig - hosszan lehetne sorolni a sziporkázó ötleteket nem szólva a helyzetkomikumokat kiaknázó zseniális trükkökről, amelyek görbetükörben mutatnak fel megrögzött szokásokat, társadalomkritikát. Ezek eredendően fellelhetők az operettekben, csak általában a színre vivők alulértékelik, olykor a szerzők beleegyezésével, azt gondolván, hogy a közönség így jobban kegyeibe fogadja őket.

Egy szó, mint száz: az eredmény, a létrejött előadás az Operett Színházban, hála a kiváló színészeknek, fergeteges, hibátlan és a látványvilága is nagyszerű, amely a díszlettervezőt és a jelmeztervezőt dicséri. Nagyon jót tett az eredeti szövegkönyvnek (Henri Meilhac és Ludovic Halévy munkája) az átírás, amely megtartotta a szereplők jellemét, csak más történetbe helyezte őket. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a Dinyés Dániel irányította zenekart és a közreműködő ének és tánckart. Részemről az utóbbi három év legkiemelkedőbb előadása, amit láttam.

Vincenzo Basile Polgár
(fordította: Máté Judit)

2018-03-03 16:50:00